reggeli dicséret

"Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb," Pál levele a filippiekhez 2:5-9 Ezek szerint lehetek indulatos. Legalábbis ha annyira leszek indulatos, mint Jézus (ami azért néha nem megszokott formában jelent meg, pl.: terméketlen fügefa, templom megtisztítás...). Lehetek indulatos, ha ugyanúgy teszem, mint az akit követek, és  akitől igyekszem eltanulni a mindennapi élet alapjait. Na de milyen "indulat" volt Jézusban? Amikor mi indulatosak vagyunk, az nem túl pozitív. Amikor én indulatos vagyok, előfordul, hogy ingerülten beszélek a kisfiammal, vagy veszekszek a feleségemmel ok nélkül.

Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg. Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez. 1Péter 2:24-25 Gyermekkoromban gyakrabban láttam, mint mostanában, ahogy juhnyájakat terelgetett a juhász. Illetve a juhász ment a mezőn, többnyire a nyáj mellett vagy mögött és a kutyákat irányította füttyentésekkel meg intésekkel, hogy a nyájtól el-elkószáló állatokat visszaterelje a többiekhez. Nálunk így legeltették a juhokat 30-40 évvel ezelőtt. Ez eléggé eltér attól a képtől, amivel a Bibliában találkozunk, hogy a pásztor megy a nyáj előtt, és őt követi a nyáj. A Szentírásban nem is találkozunk a terelőkutya képével. Ha elkószált egy-egy állat, és nem talált vissza a nyájhoz, vagy nem hallotta meg a pásztor hívó hangját, akkor az maga indult a keresésére. Minket, embereket ilyen elkószált, tévelygő juhokhoz hasonlít Péter apostol. A ma

Te vetettél hajdan alapot a földnek, az ég a te kezed alkotása. Azok elpusztulnak, de te megmaradsz. Mind megavulnak, mint a ruha, váltod őket, mint az öltözetet. Ők változnak, de te ugyanaz maradsz, éveidnek soha sincs vége. Zsoltárok könyve 102:26-28 Minden változik, és (bármily nehéz is ezt elfogadni) a változás jó. Ha nem volna változás, akkor örökké hideg volna, mint a tél közepén, vagy tikkasztó hőség, mint nyáron. Ismerünk sivatagokat és ismerjük a fagyos tundrát: tudjuk, hogy az örökké szélsőséges időjárásban a fű sem terem meg. A változás nem csak jó, de szükséges is. Évről évre egyre idősebbek vagyunk, ami a sok hátrányával együtt az előnyeit is magával hozza: több az értelmünk, mint újszülött korunkban, és bölcsebbek vagyunk, mint tizenévesen voltunk. A változás jó. Néha fáj, de jó és szükséges. A nagy képet tekintve sem maradhat mindig minden ugyanolyan. Noha azt mondjuk, hogy a történelem megismétli önmagát, valójában a ma nem olyan, mint a tegnap volt és az egyértelmű ha

„Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot.” Galátziabeliekhez írt levél 4. fejezet 4-5. vers Szeretnél megtanulni zongorázni? Azt mondják, hogy ez a világ legkönnyebb dolga. Mindössze arra kell figyelned, hogy a megfelelő billentyűt a megfelelő időben üsd le. Persze, a zongorázáshoz ennél azért több is kell, de nagy igazság, hogy a pontosság, a ritmus az élvezetes muzsika alapja. S ha ezt valaki, - főleg egy együtt zenélésnél, egy közös éneklésnél - figyelmen kívül hagyja, siet, vagy késik, abból csak zaj lesz. Nem véletlen, hogy az idő, a ritmus, a sötétség és a világosság, az este és a reggel tervszerű ciklikus váltakozása volt az első, amit a Teremtő megalkotott. És ezt Őrajta kívül senki sem tudta és tudja ma sem megváltoztatni. A föld és a bolygók forgása, keringése annyira csodálatos rendszer, hogy ezer évekre visszamenőleg, vagy el

„Szeretet és hűség találkoznak, igazság és béke csókolgatják egymást.” 85.Zsoltár 11.vers   Mit gondolsz, mi mozdít előre az életben? Gyakran hallható az a mondat, hogy „Engem az motivál, hogy…”. Véleményem szerint szerencsés ember az, akinek van motivációja, hiszen ez az az érzés, ami arra sarkall, hogy hajnalban felkelj és tegyél valamit, ami elősegíti a jövőd vagy épp kitarts egy számodra nehéz helyzetben. Valamennyien így működünk, az Úr pedig Teremtő lévén ismeri működésünket és segít abban, hogy haladjunk az életünkben. Ez a Zsoltár egy nehéz időszak szülötte. Annak a kornak a nehézségeit tükrözi, amelyben bár Izrael népe megszabadult a fogságból, de még nem épült fel a templom és így az Úr dicsősége nem lakik az országban. Sok nehézség nehezítette a nép életét és előre jutását. Súlyos próbatétel volt ez nem csak az életben maradás, hanem hitük tekintetében is. Úgy érezhették, hogy Isten ígéretei meghiúsulnak és ők végleg magukra maradtak. Ez a csüggedés egészen addig tar

„Most mondom ezt nektek, mielőtt megtörténik, hogy ha majd megtörténik, higgyetek. Már nem sokat beszélek veletek, mert eljön e világ fejedelme, bár felettem nincs hatalma. A világnak azonban meg kell tudnia, hogy szeretem az Atyát, és úgy cselekszem, ahogyan az Atya parancsolta. Keljetek fel, menjünk el innen!” János evangéliuma 14.29-31 Mindannyiunk életében vannak bizonyos hívószavak, mondatok, körülmények, események amelyek mintegy lavinát indítanak el lelkünkben. Történt valami velünk, s amikor hasonló helyzetbe kerülünk, már nem itt és most vagyunk és reagálunk, hanem a múlt fájó, félelmetes eseményei kapcsán. A környezetünkben levők pedig sokszor nem értik, miért is viselkedünk úgy, ahogy… Végső soron ezeken a pontokon keresztül nagyon könnyű befolyásolni, hatalom alatt tartani bennünket. Mintha e világ fejedelmének saját, külön „forródrótja” lenne lelkünkhöz. Jézus életében nem volt ilyen. Felette nem volt hatalma, mert szíve tiszta volt. Nem engedett a kísértéseknek, nem esett

„Én pedig elküldöm hozzátok Illés prófétát, mielőtt eljön az Úr nagy és félelmetes napja. Az atyák szívét a gyermekekhez téríti, a gyermekek szívét az atyákhoz, hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök.” Malakiás könyve 3:23-24 (Károliban Mal 4:5-6) Összeakasztják a kisujjukat, és a mondóka ütemére rázogatják, mint amikor kezet fogunk egymással. „Béke, béke, barátság, mi volt ez a szamárság?” Egy ideje ez is hozzátartozik a kibékülési rituálénkhoz, hála az óvodáknak. Nem egy elvünk és elképzelésünk volt a gyermeknevelésről, ami csak addig tartotta magát, amíg meg nem születtek az utódaink, vagy épp még nem érték el az adott kort. De a bocsánatkéréshez ragaszkodunk. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekeink megtanulják, mindannyian követünk el hibákat, még a felnőttek is (sőt…), de lehet, sőt, fontos bocsánatot kérni, helyre lehet hozni, meg lehet beszélni és fel lehet oldani a konfliktust. Lehet újból közel kerülni egymáshoz. Felelősek vagyunk a tetteinkért, és felelősek