reggeli dicséret

“Szeretett testvérem, kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen, és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek.” János harmadik levele 2. vers Hallottam már azt a mondatot elég sokszor, hogy “lélekben veled vagyok”. Ez sokszor csak annyit jelent, hogy nem tudok elmenni valahova, de azért magamat megnyugtatom, hogy valahogy mégis kapcsolódok. Persze van, amikor ténylegesen empátiát jelent, és azt üzeni, hogy részese szeretnék lenni valaminek, de fizikailag nem tudok jelen lenni. Bárhogy is, a lelkem mindig velem tart. Amikor János írja a levelét, Gájuszt megszólítva egy jó kívánsággal kezd. A levél nem hosszú, néhány mondat, de megismerünk belőle három embert. Gájuszt, a vendégszeretőt, a szeretetteljest, Démétrioszt, aki mellett bizonyságot tesznek, és Diotréfészt, aki törtető, rágalmazó. Most Gájusz számunkra a fontos. Egy olyan ember, akiről rosszat nem tudunk. Aki nyugodt, mindenkit elfogad és szeret. Éppen ezért azt mondja János, hogy jó dolga van a lelkének. Az ő...

  „Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.”   ( Rómabeliekhez írt levél 12. fejezet 1.vers ) Kezdjük ma egy kis időutazással. Repüljünk vissza az első századba, az 50-es évek végére. A helyszín Róma, a növekvő keresztény gyülekezet, akik nagy örömmel és izgalommal jönnek össze, hogy meghallgassák Pál apostol nekik címzett levelének felolvasását. A simogató és dicsérő bevezető után kemény tanítást kapnak. Mi az, hogy a pogányságból megtértek lenézik a zsidó származásúakat? Hogyhogy nincsenek tisztában a kegyelem és a hit általi megigazulás fogalmával? Nem egymással, hanem a bűnnel, az ó-emberrel kell felvenni a harcot! Majd itt ez a kérés: Szánjátok oda testeteket Istennek kedves áldozatul! Micsoda? – hallani a sorok közül – Biztos jól olvastad Plinius? Nem lélek van odaírva? Te is tudod, hogy a test a lélek börtöne. A test elmúlik, nekünk a ...

„A vidám szív a legjobb orvosság, a bánatos lélek pedig a csontokat is kiszárítja.” (Példabeszédek 17:22) Sokan, amikor azt a szót hallják, hogy: hit, vallás, Biblia, akkor amolyan komoly, zord tekintetű, savanyú képű emberek arca jelenik meg szemük előtt. Sokan ugyanis azt gondolják, hogy a vallás gyakorlásához megfelelő szintű komolyságra, kimértségre van szükség, amiben nincs helye a vidámságnak, a jókedvnek. Nagyon sokszor még a gyakorló keresztények is ezen a véleményen vannak. Ettől aztán a kereszténység nem lesz túl népszerű a ma embere számára. Biztos az, hogy a nevetés, a vidámság, a jókedv, a derű nem lehet része egy komolyan hívő ember életének? Valóban minél szentebb valaki, annál inkább búval béleltnek kell lennie? A szentség fokát valóban a hosszú, lógó orr, vagy a savanyú tekintet bizonyítja? Nos, ezt a tévhitet – bármennyire is népszerű – el kell vetnünk. A Szentírás nem tanítja ezt, sőt ennek az ellenkezőjéről győz meg bennünket, mégpedig arról, ...