reggeli dicséret

“Akire romlás vár, annak fölfuvalkodik a szíve, de akire dicsőség, az alázatos.” Példabeszédek könyve 18:12 A jogban van egy olyan kifejezés, hogy az ártatlanság vélelme. Ez annyit jelent, hogy addig a pontig, amíg egy szerv meg nem állapítja egy adott személy bűnösségét, ártatlannak kell tekinteni. Ha valakiről nem bizonyítják, hogy lopott, nem titulálható tolvajnak. Azt hiszem ez az elv jól jönne a hétköznapi életben is. Általában úgy ítélkezünk, hogy a másikról nem sok mindent tudunk, de főleg nem tudunk bizonyítani semmit. Mivel vélemények hadával kell megküzdenünk, mind a minket megítélőkkel szemben, mind saját előítéleteinkkel szemben, amiket mások felé állítunk fel, többnyire vitákba és védekezésekbe botlunk. Amikor valakinek vaj van a füle mögött, terel, vagy tiltakozik. Kisfiam amikor meglöki a húgát, elrohan és vagy azt kiabálja, hogy éhes, vagy azt, hogy álmos, és így tovább. Leplezi a rosszaságot valami olyannal, amire tudja, hogy jó szülőként nem mondunk nemet, remélve, ho

“Mert aki szeretne örülni az életnek, és jó napokat látni, óvja nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot;”  Péter első levele 3:10 Mindannyian ismerjük A három kívánság című mesét, amikor a szegény ember felesége a hirtelen természete és meggondolatlan beszéde miatt egy kolbásszal eljátssza a jobb élet lehetőségét. Először lepottyant a kéményből az óriási kolbász, aztán az asszony haragja miatt a férje orrára nőtt, s végül a harmadik kívánsággal el kellett onnét távolítani. Jót mosolygunk a mesén, miközben sokszor mi is hasonlóan viselkedünk.  Hányszor volt már úgy, hogy azt kívántuk, hogy "Bárcsak ne mondtam volna azt! Miért nem tudtam inkább csöndben maradni!?" Bizony, sok kapcsolatot tönkretett már a pletyka, a rosszindulatú, kemény, meggondolatlan, könnyelmű, haragos, vagy ítélkező beszéd!  Ha szeretnénk békés, nyugodt életet, akkor ahhoz jó emberi kapcsolatok kellenek. Az életben annyi nehézség és küzdelem van úgy is! Miért ne törekednénk megtenni le

Ő pedig ezt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy mindaz, aki elhagyta házát vagy feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, az a sokszorosát kapja vissza már ebben a világban, a jövendő világban pedig az örök életet. Lukács evangéliuma 18:29-30 Antilop szalad a szavanna homokos talaján, a patái már rég hozzászoktak a forrósághoz és a fűcsomókhoz. Természetes könnyedséggel veszi a kanyarokat, noha szemében látszik a félelem. Nyomában oroszlán, már orrában érzi az ebéd illatát. Néhány lépés választja el csupán a céljától, nekifeszül, és még jobban rákapcsol. A kegyetlen hajszát egy terepjáróból kémleljük: mi fog történni? A biológia tankönyv szerint az oroszlán antilopra vadászik, és elejti eledeléül. Az antilop viszont nem olvasta a tankönyvet: egy szoros jobbkanyarral kicselezi az oroszlánt, és métereket nyer, amik akár az életét is jelenthetik. Nem minden azért íratott le, mert "így kell történnie". Nem minden törvény, vagy jótanács — ez igaz a

  „Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk?”   ( Máté evangéliuma 6. fejezet 31. vers )   Mai Igénk margójára az egyik legkedvesebb könyvemből, - E.G.White Jézushoz vezető út, Öröm az Úrban című fejezetéből - szeretném megosztani azokat a sorokat, melyeket gyakran elolvasok, és mindig hatalmas erőt adnak nekem: „Sokan, életútjukon gyakran foglalkoznak hibáikkal, gyengeségeikkel, fogyatkozásaikkal, csalódásaikkal, és szívük csüggedt. Európai tartózkodásom alatt egy ilyen lélektől levelet kaptam, melyben kétségbeesésében vigasztalást kért tőlem. A levél vétele utáni éjjelen álmot láttam. Nagy kertben jártam, melynek tulajdonosa körülvezetett mindenfelé. Én virágokat szedtem és kellemes illatukban gyönyörködtem, amikor hittestvérem, akitől az említett levelet kaptam, és aki szintén mellettem haladt, a jelentéktelen tövisekre figyelmeztetett, melyek útját állták. Szomorúan állott ott és panaszkodott. Nem követte a vezetőt

„Mit mondjunk tehát ezekre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? Ki vádolná Isten választottait? Hiszen Isten az, aki megigazít. Ki ítélne kárhozatra? Hiszen Krisztus Jézus az, aki meghalt, sőt feltámadt, aki Isten jobbján van, és esedezik is értünk.” Római levél 8.fejezet 31-34.vers A napokban elgondolkodtam azon, hogy vajon nekem mi a szeretetnyelvem. Mi az, amin keresztül a leginkább érzem azt, hogy szeretve vagyok és vajon én hogyan tudom tovább adni a szeretetemet?! Több válasz is megszületett bennem és csakhogy ne legyen unalmas a kérdéskör, tovább feszegettem a határaimat és feltettem egy újabb kérdést magamnak: miből érzem azt, hogy Isten szeret? Szerintem ez egy fontos kérdés. Néhány napig elmélkedtem rajta és valójában még mindig nehéz megfogalmazni, de azért megpróbálom, hátha ezzel számodra is segítséget nyújtok, ha esetleg nem tudnád, hogy az Úr hogyan fejezi

„Valaki azért vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt; aki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt.” Máté evangeliuma 10. fejezet 32-33. vers Minden ezen fordul meg! Ha Jézus magáénak ismer el, akkor mindent megnyertünk. Ha azonban elutasít, akkor semmi remény nem maradt számunkra. Hogy magáénak ismer-e el, attól teszi függővé, hogy én az emberek előtt megvallom, vagy megtagadom őt. Milyen egyszerű ez, vagy mégsem? Nagy hatással lehet ránk mások véleménye, a megszégyenítéstől való félelem, vagy az elfogadás utáni vágy könnyen válhat meghatározóvá… Mit tehetünk? Segít, ha helyükre kerülnek a gondolatainkban a dolgok: Van-e szégyellnivaló abban, ha megbecsüljük a teremtőnket és jó életet élünk? Elvárhatjuk-e, hogy mindenki egyetértsen velünk? Mit veszítek, ha emberek utasítanak el, és mit, ha Istennel veszítem el a kapcsolatomat? Még ha az életemre törnek is, és megölnek, mit veszítek, ha a

„Erősítsétek azokat, akik lecsüggesztik a kezüket, akiknek térde roskadozik! Mondjátok azoknak, akik feladták a reményt: „Bátorság, ne féljetek! Nézzétek, Istenetek már jön, és bosszút áll! Ellenségeinek megfizet, jön, és megszabadít titeket!” Ézsaiás könyve 35:3-4 (Egyszerű fordítás) Theresienstadt (a mai csehországi Terezín) úgynevezett elkülönítő tábor volt a második világháború idején. Gyakorlatilag egy köztes állomás, ahova főként cseh területekről, de a környező országokból is deportáltak zsidókat, és innen idővel továbbvitték (vagy erőltetett menetben hajtották) őket főként Auschwitzba. A település propaganda feladatokat is ellátott, a külvilág felé úgy hirdették, mint a Hitler által zsidók számára ajándékozott várost, még a Vöröskereszt nemzetközi küldöttségét is sikerült megvezetniük azzal, hogy a látogatás napjára álruhába öltöztették a helyet. De valójában embertelen körülmények között éltek az idehurcoltak. Éheztek, kényszermunkát végeztettek velük, borzalmas higiénia