Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július 12, 2009
A nép makacssága és Isten kegyelme "Nem akartak engedelmeskedni, nem emlékeztek csodáidra, amelyeket velük tettél, hanem nyakaskodtak, és makacsságukban arra adták a fejüket, hogy visszatérnek a szolgaságba. De te bűnbocsátó Isten vagy, kegyelmes és irgalmas, hosszú a türelmed és nagy a szereteted, ezért nem hagytad el őket." Nehémiás könyve, 9. fejezet 17. Verse Nehémiás imájában összegzi Izrael népének történetét, ami hol az Örökkévaló Istenhez való ragaszkodásról, hol az Istentől való elfordulásról és lázadásról szólt az ember oldaláról. Isten részéről azonban mindenkor hosszútűrésének megnyilvánulásairól, mert ha „mi hitetlenkedünk is Ő hű marad, önmagát meg nem tagadhatja” (2Tim 2:13) . Amikor a Bibliát a kezünkbe vesszük, sokszor értetlenkedünk azon vajon miért nem tudtak kitartani a régiek Isten mellet, amikor olyan nyilvánvaló csodákkal adta tudtukra kegyelmét és isteni hatalmat. Talán még az is megfogalmazódik bennünk, hogy mi hasonló körülmények között biztos kit
Az igazság napja elérkezik „És feltámad néktek, akik félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt, és kimentek és ugrándoztok, mint a hízlalt tulkok.” Malakiás 4:2 Teljesen megszokott esemény, hogy a nap minden hajnalban felkel, más szavakkal új nap támad. Az egymást követő napok nem sokban különböznek. Sok esetben veszélyt, szomorúságot, veszteséget, vagy éppen aggodalmat hoznak. Időnként persze örömteli és boldog pillanatok is történnek. Nem ritka azonban a csalódás, és az igazságtalanság sem. Sokszor olyan érzésünk van, mintha jobban járna, hamarabb érvényesülne az az ember, aki nem a becsületes, törvényes, tisztességes úton jár. Mintha az ilyen embernek a szerencséje nagyobb lenne. Sikerül neki kevés munkával sok pénzhez jutni, munkájában eredményesebbnek bizonyul, az emberek jobban szeretik és megbecsülik (legalább is egy időre). Aki pedig becsületes életet él, szorgalmas munkával próbál kenyeret keresni, sokszor hátrányos helyzetbe kerü
Óvás a botránkoztatás ellen "Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert szükség, hogy botránkozások essenek;de jaj annak, aki által a botránkozás esik" Máté 18,7 Amikor a mai reggeli dicséretet elolvastam, elkezdtem erősen gondolkodni azon, hogy mit is jelent igazán a BOTRÁNY?! A mai fogalma talán az, amit megtalálok az egyre nagyobb példányszámban megjelenő pletyka újságokban. Hírek, amelyek felkavarják az embert. Botrányos esetek, amelyek érdemes leírni, mert így jobban viszik a lapot. És az embereket érdekli a hírességek élete, ezért jobb ha minél részletesebben írnak róluk. Gyakran azért olvassuk, hogy szürke és monoton életünket legalább gondolatban megváltoztassuk egy kis időre... Jézus is egy másfajta botrányról is beszél. Arról, amikor az életem rossz bizonyságot tesz az oly hangosan hirdetett elveimről. Amikor vallom Jézus követését, de valahol kisiklik a gyakorlatban. Jaj a világnak, mert rossz képet lát Istenről, de jaj nekem is, aki csak számmal követem őt.
Az Atya kezében „Az én Atyám, a ki azokat adta nékem, nagyobb mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki azokat az én Atyámnak kezéből.” (János evangéliuma 10. fejezet 29. vers) Két hete volt nálunk Nemesvámoson a Szünidei Bibliatábor, ahol mintegy kilencven gyermek vett részt. Idén nemcsak, mint gyermektörténet mesélő és a megjelenítésben résztvevő vettem részt, hanem mint tanító az egyik tizenkét fős csoportban. Ezek között az elsős, másodikas gyermekek között volt egy kisfiú, aki minden nap ragaszkodott hozzá, hogy az ebédlőhöz való séta alkalmával, a sorban foghassa a kezemet. Miközben sétáltunk és beszélgettünk, figyeltem mikor szorítja jobban és mikor kevésbé a kezemet. Mikor elindultunk erősen szorított, ám amikor néhányan kiszakadtak a sorból, vagy valami érdekesség volt útközben, éreztem lazábban fog, és már-már elenged, de ekkor én szorítottam az ő kezét. Így folyt ez a szótlan játék… A Szentírás úgy beszél Istenről, mint egy szerető Atyáról, aki nem elől rohan és valahol
Egy új reggel „Az örvendező szív megszépíti az arcot, a bánatos szív pedig összetöri a lelket.” Példabeszédek könyve 15,13 Gyermekkoromban az utcánkban lakott egy hölgy, nem volt szép, de az én emlékezetemben úgy maradt meg, hogy csodálatosan nézett ki. Később jöttem rá, hogy miért gondolok így rá. Mert mindig mosolygott. Szeretnének ilyen emberek lenni? A lehetőség meg van rá. A kereszténység a boldogság vallása! Ez a boldogság nem a külső körülményektől függ, hanem a belső békétől. Hogyan lehet ez a Tied? Én úgy találtam meg, hogy először is rádöbbentem arra, hogy zsákutcában van az életem. Adventista szülők gyermekeként nőttem fel, már az anyatejjel magamba szívtam a kereszténységet, de ez kevés volt. Messze kerültem szüleimtől és Jézustól is. Magamnak kellett rádöbbennem arra, hogy Jézus nélkül nincs élet. Először szerettem volna megismerni minél több egyház tanítását. Sok helyre elmentem, ahol Jézusról beszéltek, de ez nem adott megnyugvást. Meg kellett találnom
A testvéri figyelmeztetés szer epe „Inkább bátorítsátok egymást minden nap. Biztassátok egymást, amíg tart a „mai nap”, hogy közületek senki ne legyen makacs és keményszívű a bűn hamissága miatt.” Zsidókhoz írt levél 3:13 (Egyszerű fordítás) Izrael népe az ígéret földjének határán van. Már látják a hegyeket. Pár nap és odaérhetnek. Hosszú út állt mögöttük, és akik elindultak Egyiptomból már nagyrészt nincsenek közöttük. Újra előjött a visszatérő probléma: nem volt vizük. Valójában ott volt a víz, csak még nem kapták meg, még nem láthatták. Mielőtt beléptek volna a megígért nyugalomba, Isten próbára tette hitüket. Épp a cél előtt. Nem véletlenül. Zúgolódás, elégedetlenkedés – Mózes és Áron ellen fordulnak, de gyakorlatilag Isten ellen lázadnak. „Bárcsak meghaltunk volna, bárcsak maradtunk volna otthon. Nincs itt semmi, éhen fogunk halni, soha nem érünk haza…” Valamit elfelejtettek. Azt a 40 évet, amikor Isten gondot viselt rájuk a pusztában. Elfeledkeztek a Vörös tengerről, a ma
Áldás gyermekeinken „Fiaink legyenek olyanok ifjúkorukban, mint a nagyra nőtt palánták, leányaink pedig, mint a faragott oszlopok, amilyenek a palotákban vannak.” Zsoltárok könyve 144:12 Izrael népe szolgasorban élt. Homlokuk verejtékezett, hátukat az ostor tépte. Téglát vetettek, városokat építettek, benne palotákat. Nekik maguknak pedig nem volt otthonuk, csak egy régi reményük, hogy egyszer övék lesz az ígéret földje. Mennyit álmodozhattak azokról a házakról amikben majd lakni fognak. Hogy milyen lesz az ablaka, meg az ajtaja, és hol lesz benne a kiságy. Hogy gyönyörű kert fogja körül ölelni, és lesz benne szőlőlugas és olajfa. Hogy soha többé nem kell majd azt a nyomorúságos ételt enniük gyermekeiknek, amit most. És hogy olyan életet adhatnak majd nekik, ahogyan a palotákban élnek az urak. Vajon Dávidnak mi járhatott a fejében, amikor számkivetettként a barlangokban hajtotta le fejét. Távol gyermekeitől, akiknek az életéért retteghetett. Izrael népe végre elindulhatot