reggeli dicséret

A szuperhős-filmek dömpingjét éljük. Fiatalok milliói imádják, ahogy ezek a lények megvédik a világot és megmentenek bennünket, sokszor saját magunktól. Mintha már nem is lenne más megoldás. Jöjjön a veszély bárhonnan, fenyegessen földpusztító meteorit a világűrből, vagy a végtelenségig felhevített atomreaktor a robbanás közelében, esetleg ismeretlen veszedelem, mindig akad egy aktuális szuperhős, aki kész cselekedni.  Nem az a gond mindezzel, hogy teljesen elvonják a figyelmet a valóságról, miközben álomvilágba ringatnak; nem is az, hogy ezek a hősök nagyon is hasonlítanak az ókor panteonjának isteneire, hiszen minden kornak megvan a maga mitológiája és abban a kor hőse. (Mint nem is olyan rég a szocializmus eszméiben hívő, erkölcsös, igazságpárti kisember, aki csetlő-botló sorsában mindig számíthatott a "Nagytestvér" segítségére".)   Sokkal inkább az, hogy bennünket passzivitásra nevel. Az, hogy nem vesszük észre, a mi korunk a "NINCS EBEREM" kora. M

"Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek." Rómabeliekhez írt levél 12:1 Nemrégiben olvastam egy kutató pszichológusról, aki különleges kifejezéseket gyűjt. Különleges koncepciók fogalmazódnak meg egy-egy szóban, amiket nagyon nehéz lefordítani más nyelvre. Tudják melyik szót taglalta a cikk a magyar kapcsán? Pihentagyú: a kreativitás egy különleges felszabadult pillanata, amikor olyan is eszébe jut az illetőnek, amire senki más nem gondolt. Most azonban nem erről a szóról, hanem a finn szóról szeretnék írni: sisu. A teherautók szerelmesei hallottak erről a szóról, mint a finn teherautó gyártás emblematikus márkájáról, ami híres a kitartásáról, az erejéről, az elnyűhetetlenségéről. Nos, a névválasztás nem véletlen, hiszen a finnek számára mindezt és még többet is kifejez ez a szó. Annyira fontos a finn kultúrában, hogy az egyik legnagyobb

"Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.” János evangéliuma 13. fejezet, 14-15. vers Nyolc éve minden nyáron másfél hétre kiköltözünk barátaimmal Európa egyik legnagyobb zenei fesztiváljára, a budapesti Sziget Fesztiválra, ahol napi 14 órában várjuk a vendégeket teázásra és beszélgetésre. Bár volna mit írnom erről, hiszen minden évben körülírhatatlan tapasztalat, ma csak egyetlen, számunkra már természetesnek számító részéről szeretnék írni pár gondolatot: a tisztálkodásról. Az idei Sziget után, ahogyan minden ilyen alkalommal, most is, a szandált, amit egész héten használtam, körömkefével és antibakteriális tisztítószerrel álltam neki mosni. A sok por, az izzadtság, a kosz, és inkább nem is megyek bele, hogy konkrétan mi minden, a kis mélyedésekben mind ott lapultak, és ha használni szeretném, csak úgy tudom, ha alaposan kimosom. Ilyen

„Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván, énekkel dicsőíték az Istent. A foglyok pedig hallgatják vala őket.” ( Apostolok cselekedetei 16:25.) Megdöbbentő, hihetetlen, elképzelhetetlen, túlontúl fanatikus az, ahogy Pál és Silás viselkedik a Filippi börtönben. Gondolj csak bele; Nyilvánosan meztelenre vetkőztetnek, megvesszőztetnek, bezárnak egy büdös, dohos börtöncellába, ahol lábaidat kalodába szorítják. (Apcsel. 16:22-24) Ilyen helyzetben lenne kedved imádkozni? Lenne kedved énekelni? Nem sírni, nem jajveszékelni, hanem boldogan Istent dicsőíteni? Egyáltalán mit teszel, ha bajban vagy? Imádkozol? De miért? Azért, hogy legyen vége a gyötrelemnek, a fájdalomnak, hogy legyél megint egészséges, hogy jöjjenek rendbe az elrontott dolgok, a széttört kapcsolatok, hogy legyen ez, hogy legyen az, persze mindehhez hozzábiggyesztve: legyen meg a Te akaratod. Silás és Pál nem ilyenekért imádkoztak, nem kérték; Isten, vigyél ki minket ebből a börtönből, ebből a városból

„...tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Máté szerinti evangélium 28. fejezet 20. verse Máté következetesen vezeti végig írását, és nem is ad több hírt Krisztus megjelenéséről. Mint egy búcsú szöveget olvashatunk legalábbis a tanítványoknak adott intelem ezt az érzést kelti bennünk. A tanítványokban ezután sem oszlott szét a kételkedés minden felhője, sokaknak még komoly küzdelmet kell megvívniuk, de most van az az alkalom, amikor küldetéssel ruházza fel a tanítványokat. Tanítani csak az képes, aki önmaga is elkötelezett követője a Messiásnak. Csak arról tudunk beszélni, amit saját magunk is megértettünk.  A küldetés célja: tanítvánnyá tevés. Az ember akkor tudja a legjobban elmélyíteni ismereteit, ha azt ő maga tovább adja valaki másnak. Önző dolognak is tűnik, ha szándékosan hallgatunk el információt, a tudásra vágyó ember elől. Viszont ha valamit nem tudunk ne akarjunk úgy t

„Ha ugyan megmaradtok a hitben szilárdan és egyenesen, el nem tántorodva az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt, és amelynek én, Pál, szolgájává lettem.” Kolossébeliekhez írt levél 1:23 A kolossébeli gyülekezetnek jó híre volt. Hitükről, szertetükről és a bennük élő reménységről voltak ismertek. Megértették és befogadták a Jézus Krisztusban nyerhető megváltás jó hírét. Krisztus mindenek felett való hatalma viszont csak azokban tudja az igazi változást véghez vinni, akik mindvégig kitartanak mellette. Jézus az, aki „megbékéltetett emberi testében, halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé. (Kol 1:22) Ha ugyan megmaradtok a hitben…” Aki már egyszer elfogadja Jézust, maradjon is meg a hitében, reménységében, engedelmességében, mert bizony ezt a kiváltságot el is lehet veszíteni. A Krisztussal való kapcsoltot három fő probléma tudja leginkább megrontani. Az egyi

„Mi pedig hálával tartozunk Istennek mindenkor értetek, testvéreim, akiket szeret az Úr, mert kiválasztott titeket Isten kezdettől fogva az üdvösségre, a Lélek megszentelő munkája és az igazságba vetett hit által.” Pál második levele a thesszalonikaiakhoz 2:13  Van, aki már kisgyermek kora óta tudja, milyen hivatást választ magának, és ki is tart mellette egész életében. Vannak, akiknek a középiskola éveiben kristályosodik ki, mit is kezdjenek magukkal. Van, aki az egyetem elvégzése után jön rá, mi is az, amit ő igazán szeretne csinálni. Van, aki évtizedeket dolgozik egy szakmában, és utána tesz egy éles kanyart, hogy megtalálja az igazán neki való munkát. És van, aki leél úgy egy életet, hogy sosem találja meg azt, amiben igazán kamatoztatni tudná képességeit.  Nem tudom, te megtaláltad-e a neked való hivatást. Nem tudom, hogy épp azt a munkát végzed-e, amit szeretnél, vagy kényszerűségből, a megélhetésért folytatott küzdelmed miatt olyat vállaltál el, amit kívána