reggeli dicséret

"Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait." Zsidók 4,12 Az Ige él Bár a nyelvek, amiken írták, a héber, a görög, a latin, az arám ma már csak holt nyelvként létezik Isten szava mégis él. Él, mert a holtnyelvekből átfordították  a mai nyelvekre és azokban él tovább. Méghozzá nem is akárhogyan, kultúra teremtő módon. Guttenbergnek és a reformációnak köszönhetően (ami természetesen Isten gondviselése következtében szinte egybe esett) a Biblia megújította az európai nyelveket, kultúrákat és az egész gondolkodást. Nincs az egész világon még egy ilyen könyv, ami ennyiféle fordításban létezik, aminek történetei így beívóddtak volna megannyi ország kultúrális alapjaiba, amit ilyen sokan idéztek volna, amire ilyen sokan utaltak volna, ami ennyi festményt és más képzőművészeti-, építészeti-, ének-zenei-, irodalmi-, előadóművészeti (színház, f

Gyermekeim negyedik generációs keresztények. Adventisták. Elgondolkodtam, hogyha a nagymamám vagy az édesapám valami csoda folytán felébredne, hogy érezné magát a gyülekezetben, egy-egy bibliaórán vagy egy ifjúsági programon? Sokat változott a világ.   Azonban Isten Igéje ÖRÖK! Ma reggel ezt az Igét olvastam: „Feddhetetlenek és tiszták legyetek, Isten szeplőtlen gyermekei az elferdült és elvetemedett nemzedékben, akik között ragyogtok, mint a csillagok a világban.”   Filippibeliekhez írt levél 2. rész 15. vers. A napokban olvasgattam arról, hogyan készülnek a homeopátiás szerek. Egyszerűen hígítással. A tömény oldatot tízszeresére, vagy éppen százszorosára hígítják, közben rázogatják. Néha úgy érzem, mintha valami gonosz mester, titokban homeopátiás módszerrel hígítaná gyülekezeteinket, gyermekeinket, családjainkat, hitéletünket, Istenhez, Bibliához, közösséghez való viszonyunkat. Alább olvashatod, az idézetben, hogy a végén az eredeti anyag még nyomokban sem található a

„Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!” Lukács evangéliuma 12:32 1517. Luther Márton kiszögezi a wittenbergi vártemplom kapujához 95 tételét, melyben a Biblia szerető Istenéről beszélt, a kor haragvó és pénzen megvesztegethető Istenével szemben. Császárok, királyok és pápák próbálják a makacs szerzetest jobb belátásra bírni, mindhiába. Luther tanításának hatására hamar létrejön egy „kicsiny nyáj”, akik néhány év alatt megismertetik az evangéliumot a német társadalommal. 1729. John Wesley, Charles testvérével és néhány barátjukkal elhatározzák, hogy esténként rendszeresen összejönnek, olvassák a Bibliát, megbeszélik, imádkoznak, majd másnap meglátogatják a rászorulókat, és ahol tudnak, segítenek. A többi oxfordi diák csak gúnyolódik e „kicsiny nyájjal”, metodistáknak csúfolják őket rendszeres életvitelükért, és nem jósolnak hosszú jövőt e kis közösségnek. Alig száz évvel az események után, az angol parlament a metodista

„Csak légy bátor és igen erős, hogy vigyázz és mindent ama törvény szerint cselekedjél, amelyet Mózes az én szolgám szabott elődbe, attól se jobbra, se balra ne hajolj, hogy jó szerencsés lehess mindenben, amiben jársz.”   (Józsué könyve 1. fejezet 7. vers) Gyermekkoromban sokszor hecceltük egymást barátaimmal: „Nyuszi vagy! Nem mersz felmászni erre a magas fára!” „Nem mersz leugrani csúszda tetejéről!” „Nem mered megfogni a keresztes pókot!”… Persze mindezt ma már nem bátorságnak, sokkal inkább gyerekes vakmerőség próbának és szándékos bajkeresésnek mondanám. Hisz, meggondolatlanul csupán puszta erőfitogtatás miatt csináltuk ezeket. Azonban Józsué, a Biblia többi szereplőjéhez hasonlóan nem a vakmerőség, hanem a bátorság és a hit embere volt. Aki nagyon is tudatában volt gyengeségeinek, félelmeinek, de hajlandó volt szembenézni és leszámolni azokkal. S célja nem saját rettenthetetlenségének bizonygatása, hanem Isten erejének felmagasztalása. Ez a felülről jö

„Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. ” Jakab levele 5. fejezet 16. verse Megvallani egymásnak bűneinket? Két irányba indulhatunk el. Az egyik az, amikor inkább nem mondjuk el mennyire bűnösök vagyunk, mert az presztízsvesztéssel jár. Jobbnak tűnik az a megoldás, hogy szentnek tüntessük fel magunkat. A másik út, amikor elmondjuk egymásnak a bűnöket, és remek társra találunk, mert kiderül, hogy esetleg a másik fél is éppen ugyanabban gyengélkedik. Ilyenkor tudjuk igazolni magunkat és meg tudjuk nyugtatni egymás lelkiismeretét, hogy jól van ez így, ahogy van. De van egy harmadik út. Amelyik sokkal jobb, mint az előző kettő. Legyünk őszinték, inkább a végeredményt tekintve jobb, mert egyébként sok nehézséggel is jár. Főleg lelki eredetű nehézségekkel. Őszinte bűnvallás egymásnak azért, hogy imádkozzunk a másikért. Miért terheljen engem valaki a saját bűnével –kérdezhetné

Aki bölcs, belátja ezeket, aki értelmes, az megérti. Mert egyenesek az ÚR útjai, az igazak járnak rajtuk, a vétkesek elbuknak rajtuk. Hóseás 14:10 Nem könnyű az életben úgy általában, de az egyes élethelyzetekben sem megtalálni a helyes utat. Egy pár évtized és jó néhány összegyűjtött seb után a legtöbben eljutunk erre a felismerésre. Az "izmusok", filozófiai irányzatok, sőt maguk a vallások jó része sem tud érdemi eligazítással szolgálni. Az sem vezet sehová, ha a magunk útját járjuk, és a magunk esze, bölcsessége, vagy éppen hangulata szerint döntünk. Egyetlen dolog segíthet: Olyantól kell tanulni, aki bölcsebb nálunk, és tudatosan kell keresni, hogy merre vezethet a helyes út. Véletlenül nemigen fogunk rátalálni. Isten, mint a legbölcsebb, felajánlotta a segítségét minden embernek - így neked is és nekem is. Nem csak általános erkölcsi értékeket közöl a Bibliában, hanem tabnulságos életutakat, jó és rossz példákat, hogy okuljunk bel

„Boldog az, akinek gondja van a nincstelenre, ha bajba kerül, megmenti az Úr.” Zsoltárok könyve 41:2  Egyszer olvastam egy történetet egy vallási vezetőről és a tanítványáról. A tanítvány egy nap elpanaszolta minden búját-baját mesterének. Saját életét egy csődtömegnek ítélte meg, és úgy érezte, nem bírja már tovább. Túl sok rossz dolog történt vele túl kevés idő alatt, és semmi kiútat nem lát a gödörből.  A mester türelmesen végighallgatta, majd kezébe vett egy poharat, megtöltötte vízzel, belekevert egy evőkanál sót, és átnyújtotta a tanítványának.  - Idd meg, fiam! - De mester, ez borzalmasan sós, nem lehet meginni. - mondta értetlen arccal a tanítvány. - Akkor gyere velem! - Azzal elvezette az ifjút egy kicsiny tavat tápláló forráshoz.  - Öntsd a pohár tartalmát a tóba! Majd merítsd a vízből, és idd meg! - A tanítvány most már engedelmesen követte a mester utasításait. - Ugye, ez már iható? Pedig a só mennyiségén nem változtattunk, csak a tartály lett nagyobb