reggeli dicséret

"Hirdette az Isten országát, és tanított az Úr Jézus Krisztusról teljes bátorsággal, minden akadályoztatás nélkül." Apostolok cselekedetei 28:31 “Boldogan éltek míg meg nem haltak” szól minden mese végén. Ez az a mondat, ami azt üzeni, hogy lehet, hogy mi csak eddig követtük a hősöket, de a történetnek még közel sincs vége. Minden gyerek tudja, hogy ha felcsendül ez a mondat, akkor az addig mindent leküzdő királyfi végre elnyeri hercegnője kezét, a rafinált szegény legény meggazdagszik, a királykisasszony pedig megkapja jól megérdemelt hercegét. A történet folytatása már csak szép lehet. Mondhatni a fenti mondat is ilyen. Az apostolok cselekedeteinek legutolsó igéje a bibliai történetmesélés "boldogan éltek"-je. Persze még olvassuk ezután a leveleket, meg a Jánosi próféciákat. Na de most nézzük a történeteket. Ez a vége az apostolok cselekedetének. Nem véletlen. Valahogy nem illik Pál folytonos küzdelmei végére egy ilyen mondat. Jobban el tudnánk fogadni, ha valami

És örült a nép az önkéntes adakozásnak, mert tiszta szívből, önként adakoztak az Úrnak... Krónikák első könyve 29:9 Emlékszem rá, hogy gyermekkoromban, amikor valamilyen alkalomra csokit vagy cukrot kaptam, és azt mondták a szüleim, hogy osszam meg a húgommal, ez nem nagyon akarózott. Nem voltunk túl jó testvérek, így hát adtam ugyan, mert a szüleim azt mondták, de nem szívesen. Egészen más volt a helyzet, amikor a barátaimról volt szó, vagy később, amikor megtetszett egy-egy lány... Nekik szívesen adtam, mondani sem kellett. Gondolom, sokaknak ismerős a szituáció, ugye? Akit szeretünk, annak szívesen adunk: gyermekeinknek, szüleinknek, testvéreinknek, barátainknak. Annak, hogy mennyire szeretünk, vagy mennyire vagyunk képesek szeretni, az az egyik mutatója, hogy mennyire vagyunk készek adni. Ha szeretjük Istent, akkor neki is szívesen adunk, ahogy ez történt a templom építésekor, amiről a kezdő gondolatban olvastunk. Adunk neki az időnkből, a figyelmünkből, az erőnkből, a tehe

Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon; mint ahogy én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónusán. A jelenések könyve 3:21 Május 6-án nagy eseményre ébredtek Nagy-Britannia lakói, olyan eseményre, ami legutóbb csak két emberöltővel ezelőtt volt látható. 1953 június 2-án, 27 évesen került az ország trónjára II. Erzsébet, aki nem csak uralkodója, de fogadott nagymamája is volt a szigetországnak. Emberek milliói nőttek fel úgy, hogy nem is ismertek más uralkodót az angol trónon, sokak számára elképzelhetetlen, hogy a himnuszt máshogy énekeljék, mint hogy "God save the Queen" (Isten, óvd a Királynőt). A királynő aztán 70 év uralkodás után, a tavalyi év szeptemberében elhunyt, helyére a fia, III. Károly lépett (ő mindössze három éves volt, mikor édesanyját megkoronázták). 74 évesen már nem is számított rá, hogy valaha király lesz, de eljött a pillanat. Hogy ez jó, vagy rossz, azt mindenki döntse el maga, az biztos, hogy különleges dolog, hogy 2023-

„És monda nékik Gedeon: Én nem uralkodom felettetek, sem az én fiam nem fog uralkodni rajtatok. Az Úr uralkodik ti felettetek!” Bírák könyve 8. fejezet 23. vers Mikor azt látod az állatvilágban, hogy milyen ádáz harcot folytatnak annak eldöntéséért, hogy melyikük az alfa hím, hogy ki falkavezér, hogy ki a vezérürü, hogy kié a csorda, hogy kié a szemétdomb. Mikor azt hallod, hogy már a kis óvodásokat arra biztatják a szülők, hogy ’Ne hagyd magad!’, ’Mutasd meg, hogy te vagy az erősebb, hogy te vagy a gyorsabb!’ Mikor azt látod, hogy mind a családban, mind a munkahelyen hogyan könyökölnek, hogyan helyezkednek, hízelegnek egyesek azért, hogy irányító pozícióba kerüljenek. Mikor olyanokat hallasz a gyülekezetben, hogy „ Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé.” (1Kor.1:12) Mikor feltör benned az önérzet, hogy ’Ez az én életem és azt csinálok vele, amit én akarok!’, ’Nekem ne mondja meg senki, hogy mit egyek, vagy, hogy hogyan viselkedjek!’ Mik

„Mert aki Istentől született, az legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” János első levele 5.fejezet 4.vers A győzelem édes íze. Érezted már? Volt rá lehetőséged, hogy megízleld? Sokat küzdöttél érte vagy könnyen jött? Előnyből vagy hátrányból indultál? Nagy kérdések, nagy válaszok és fontos momentumok. Mennyire vagyunk győztesek, vagy időnként vesztesek lelki csatáinkban? A Biblia számtalan ilyen harcot leír és tanulságként szolgál az a tény, hogy abban az esetben, amikor az emberek saját erejükben bíztak nem feltétlenül győztek, ellenben ha Istennel az oldalukon szálltak csatába, a győzelem gyakorlatilag garantált volt. Mély formálást és csiszolást jelentenek ezek a harcok és ezen cél sikere azon múlik, hogy hogyan viszonyulunk a kihívásokhoz! Emlékezzünk csak Dávid és Góliát történetére. Kis harcosunk néhány kővel és egy parittyával ledöntötte lábáról Góliátot. Dávidnak semmi más fegyvere nem volt ezeken kívül, illetve talán mégis… Egy má

"A békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére."  Thesszalonikabeliekhez írt I. levél, 5.23 Jó néhány éve már annak, amikor egy kisebb csapattal a Bakonyban kéktúráztunk. Néhány nap alatt Bodajktól sétáltunk el Bakonybélig. Ennek a túrának volt egy számomra nagyon emlékezetes pontja valahol a Tési-fennsíkon, ahonnan egyszerre láttuk azt a pontot, ahonnan elindultunk, valamint a végcélunkat, a Bakony legmagasabb pontját, a Kőris-hegyet. Jó volt látni az addig megtett utat, visszatekinteni hálával, örülni az élményeknek, s ugyanakkor látni azt is, hogy merre fogunk menni, mi van még előttünk. Egy kis időre megálltunk gyönyörködni, megpihenni, aztán újra folytattuk utunkat, a fák eltakarták a kilátást s küzdöttünk a túra kihívásaival, a meredek lejtőkkel, emelkedőkkel, a tikkasztó napsütéssel… Mindannyian úton vagyunk még. Isten megkeresett és elhív

„Erő és méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap elé. Szája bölcsességre nyílik, és nyelve szeretetre tanít.” Példabeszédek könyve 31:25-26 Hányszor vádoltad már magad, hogy megint nem játszottál vele annyit, amennyit ő szeretett volna? Vagy nem voltál elég türelmes, elég kreatív az éppen lezajlott hajnali hiszti kezelésében? Hányszor érezted úgy, hogy rossz anya vagy, hogy nem bírsz többet adni magadból, az idődből, a jókedvedből vagy az anyagiakkal finanszírozható dolgokból? És hányszor voltál elégedett magaddal az elmúlt héten, mindazzal, amit tettél, ahogy viselkedtél, amit mondtál, hányszor ismerted el magadnak, hogy ez így jó? A világ, a társadalom, sokszor a saját családunk, rokonaink és ismerőseink, az a megfoghatatlan, arctalan „ők” és mi magunk is iszonyatos elvárásokat támasztunk az anyák felé. Számtalanszor halljuk, hogy „bezzeg a Sárika már egyedül alszik el”, „bezzeg a Ferike milyen szépen eszik kétévesen késsel-villával”, „bezzeg a Kovácsék gyereke csendben végi