Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február 12, 2023

Élvezd ki és nőj fel!

Kép
"Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, mert olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában." János első levele 3:2 Minden gyerek szeretne felnőni. Ez természetes dolog, de őszintén meg kell mondanom, hogy én sokkal inkább lennék gyerek. Sokkal könnyebb volt az élet. A világ sokkal izgalmasabb és szebb volt, nem volt ennyi konfliktus (legalábbis most így látom). A szüleim eltartottak és nevelni próbáltak több kevesebb sikerrel. Ma már örülnék ennek. Mennyivel könnyebb lenne az élet gyerekként. Persze felnövünk, és ki tudja mi lesz belőlünk. Ki tudná megmondani, hogy az a gyermek, aki ott áll előtted egy csokoládét majszolva, majd felnőttként milyen személyiség lesz!? Én biztos nem. A gyermekeim folyamatosan változnak, és napról napra látom az újabb személyiségi jegyeiket. Látom, ahogy egyre többet értenek meg a körülöttük lévő világból. Egy nap talán ők fognak a

A béke birodalma

Kép
“Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége a Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt!” Ézsaiás 9:6 Lassan egy éve, hogy kitört a háború a szomszédban. Azóta a béke fogalma sokunk számára új értelmet nyert. Az újabb és újabb hírek, melyeket szinte naponta olvashatunk a háború alakulásáról és a további kilátásokról, sokszor aggasztóak, és ellentmondanak egymásnak. Egyszer ez, aztán a másik fél kész a békekötésre, de mindig úgy alakul, hogy érdemi tárgyalások nem történnek. Ha visszagondolunk az elmúlt évszázad nagy háborúi utáni békekötésekre, azt látjuk, hogy a győztesek semmit nem tanultak a történelemből: ezek a békeszerződések ugyanolyan igazságtalanok voltak, mint a korábbiak, amikor a győztesek diktáltak. Mindig magunkban hordozták a következő konfliktusokat. Isten másként akarja lezárni a nagy háborút, ami a jó és a rossz között zajlik. Törvénny

A sokarcú Szentlélek

Kép
“Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam.” János evangéliuma 15:26 Olvasom a mondatot, és megakad a szemem: "Pártfogó". Mit jelent, az, hogy pártfogó? Jézus búcsúzik a tanítványoktól, hiszen tudja, hogy nem sokára visszatér az Atyához. Tudja, hogy ezzel az eseménnyel egy hosszú és eredményes folyamatnak — Isten országa földrejöttének és az evangélium hirdetésének — fenntartása akadályokba fog ütközni, hiszen a hiánya okozta űrt nem töltheti be akárki, a tanítványok akár el is kedvtelenedhetnek. Megoldásként felajánlja a Szentlelket, aki távollétében segíteni fogja a további munkát, és jelenlétével előremozdítja az Isten országának földi terjedését. Milyen szépen illusztrálja a Szentlélek munkáját ez a szó: pártfogó. Hiszen mi mást tenne velünk, akik Jézus lábnyomában járunk, mint az oldalunkra áll és pártunkat fogja Isten és az emberek előtt! Milyen szemléletes dolog ez, hogy a Sze

A Szentlélek áldása

Kép
„Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! Amiként engem küldött az Atya, én is akképpen küldelek titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelt, és monda nékik: Vegyetek Szent Lelket.” János evangéliuma 20. fejezet 21-22. vers Jelenleg körülbelül 8 milliárd ember él a földön. Többségük (69%) nem keresztény, 1.8 milliárd (23%) muzulmán, 1.3 milliárd (16%) hindu; 1.1 milliárd (14%) nem vallásos; 700 millió (8%) buddhista, 600 millió (7%) törzsi és egyéb vallású. Sőt, a maradék 2.5 milliárd (31%) /1.3 milliárd Római katolikus, 900 millió protestáns; 300 millió ortodox/ is jórészt csak papíron keresztény, akik alig, vagy egyáltalán nem ismerik még saját egyházuk tanítását sem. Így, ha csupán ezeket a számokat és a magunk szerény képességeit nézzük, aztán belegondolunk, hogy mennyi embernek kéne elmondani, bemutatni az evangéliumot - hiszen az „elküldelek titeket” felszólítás nekünk is szól -, akkor mi mást mondhatnánk? Uram! Ez egy lehetetlen küldetés! DE! Jézus nem üres

Kincsem

Kép
„De a bölcsesség hol található? Hol van az értelem lelőhelye? Nem ismeri értékét a halandó, nem található az élők földjén. A mélység ezt mondja: Nincs bennem! A tenger ezt mondja: Nálam sincsen!” Jób könyve 28.fejezet 12-14.vers Te hol rejtenéd el, ami számodra a legértékesebb? Megannyi lehetőség van már arra, hogy értékeinket óvjuk, akár bankban, széfben hét lakattal lezárva és néhányan azt tartják a legbiztonságosabbnak, ha otthon rejtik el. A társadalom általános elgondolása az értékről leginkább a drágakövek, a luxusautók, órák, ékszerek és természetesen a pénz körül forog. Egy gyermek számára értékes akár egy csiga háza is, de egy patak partján talált kő is fontos lehet. Az, hogy mit tartunk értékesnek sok mindentől függ, leginkább talán attól, hogy mennyire nehéz vágyunk tárgyát megszerezni. Jób könyve is említést tesz az értékekről. A következőket említi: arany, ezüst, réz, zafír, ónix, üveg, ékszer, kristály, korall, igazgyöngy. Ha ezek közül csak eggyel is rendelkeznék,

A visszatérő fogadtatása

Kép
„…Amikor pedig még távol volt, meglátta őt az apja, és megesett a szíve rajta. Odafutott, nyakába borult és megcsókolta.”  Lukács evangéliuma 15.20  „Megesett a szíve rajta.” Ilyen az atyai szív, így mutatja be nekünk Jézus. Amikor nyomorult helyzetbe jutottunk saját rossz döntéseink miatt, akkor nem utasít el ridegen, rámutatva ok és okozat összefüggésére, hanem összefacsarodik a szíve, könyörületre indul és átölel. Lehet, hogy szüleid nem így viszonyultak hozzád. Lehet, hogy házastársad fejedre olvassa a hibáidat. Lehet, hogy a környezeted vádol és kárhoztat. De Isten nem ilyen. Ő szeret és meg akar menteni. Gyűlöli a bűnt, amely tönkreteszi az életedet, de szeret téged, s mindent megtesz érted, hogy megmentsen. Ha végre felhagysz azzal, hogy menekülj előle, ha végre abbahagyod a felelősség másokra hárítását, mások hibáztatását és szembe nézve hibáiddal úgy döntesz, hogy mégis hozzá mész, akkor ilyen fogadtatásra számíthatsz. Ő vágyakozó szívvel figyel téged, s mikor látja, hogy viss

Örülj Neki!

Kép
„Ő azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.” Lukács evangéliuma 15:31-32 Február 6-án hétfőn hajnalban a Richter-skála szerinti 7,8-as földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát. Ezt több utórengés is követte, melyek között volt 7,5-ös erősségű is. Az áldozatok száma már meghaladta a 25.000-et (forrás: https://telex.hu/kulfold/2023/02/11/csalad-mentes-torokorszag-sziria-foldrenges-romok ). Hazánkból is több mentőcsapat érkezett a régióba, és dolgozik minden erejét megfeszítve, hogy segítsen a romok alól kiszabadítani a túlélőket. Ahogy ezt a fenti igét elolvastam, az az öröm jutott először eszembe, amit egy sikeres mentéskor érezhetnek az ott szolgálatot teljesítők és a hozzátartozók. Nem tudok most elképzelni nagyobbat. Tény, hogy Jézus ezt a példázatot egészen más körülmények között, más élethelyzetben mondta el, de Ő is a másik ember fe