reggeli dicséret

"De Mózes így felelt a népnek: Ne féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok, hogyan szabadít meg benneteket ma az Úr! Mert ahogyan ma látjátok az egyiptomiakat, úgy soha többé nem fogjátok látni őket. Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!" Mózes második könyve 14:13-14 Valahányszor megbántanak, késztetést érzünk, hogy visszavágjunk. Valaki beszól, méltatlankodik, megsért, mi pedig úgy érezzük, hogy ez a helyzet feljogosít bennünket arra, hogy vissza kézből üssünk vissza. Ilyenkor az ember óhatatlanul olyant szokott mondani, amit később megbán (még akkor is ha teljes mértékig igaza van). A népet elnyomják, kizsákmányolják, rabszolga sorba taszítják, és persze méltatlankodnak, esetleg lázadoznak is, de rá kell jönniük, hogy Egyiptom erősebb. Mózes ezt látja. Visszatér, és a szenvedés láttán az ő keze is ökölbe szorul, de visszafogja magát, és ahelyett, hogy tetézné a problémát, inkább megfontoltan beszédbe kezd. Nem egy háborgó ember beszédébe, hanem egy higgadt emb

Különféle idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezettetni. Mert az a jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív, nem pedig ételektől, mert azoknak semmi hasznát nem veszik azok, akik velük élnek. A zsidókhoz írt levél 13:9 A lelki beállítottságú emberek törekszenek arra, hogy mindig a meggyőződésükkel összhangban éljenek, lelkileg erősödjenek, és egyre „jobbak” legyenek. Keresik a fejlődés lehetőségét, és erre minden lehetőséget megragadnak. Időnként - tévedésből - akár olyan eszközöket is, amik nem a kívánt irányba segítik őket. A fent olvasott mondatában Pál apostol az ilyen tévutakra figyelmezteti olvasóit: az idegen tanításokra. Ezek a lelki emberek esetében általában a többség elől elrejtett, titkos, de a túléléshez vagy a magasabb lelkiség eléréséhez szükséges információk. Ma, az internet, a közösségi- és a videómegosztó oldalak világában ezek szinte rázúdulnak a gyanútlan keresőkre. Elég csak a közelmúltbeli járvány és a vele szemben kifejlesztett oltások körüli hír

Mert ma éjjel elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok. Ez azt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón. Az Apostolok Cselekedetei 27:23-24 Érezted már, hogy valami, ami veled történik, mintha korábban már megtörtént volna? Francia nevén ismerjük ezt az érzést, ez a déjà vu (dezsávű) ami magyarra fordítva annyit jelent "már láttam". Láttam is, meg nem is, mert nem történt meg, csak olyan, mintha... Pál apostol és társai Kréta szigete mellett hatalmas viharba keverednek, úgy érzik, mintha a túlélés minden esélye szertefoszlana a hullámzó tengerben, mi pedig, akik a történetet olvassuk, nem győzzük elhessegetni az érzést: ezt láttuk már valahol! Persze nem Pál életében, hiszen ő még csak most először szeretne eljutni a római birodalom fővárosába, a császár elé. Pedig tényleg történt már ilyen! Kevesebb, mint ezer évvel korábban. A próféta is hajóra száll, ő is Róma irá

„Velem van az Úr, nem félek; mit árthat nékem ember?” 118. Zsoltár, 6. vers Mindig is ámulattal olvastam a Dávid királyról szóló bibliai történeteket. Ahogy már fiatal pásztorfiúként a nyájat védelmezve szembeszállt a medvével, az oroszlánnal. Vagy, ahogy minden védőfelszerelés nélkül, egy parittyával és öt lapos kaviccsal a tarisznyájában szembenézett az óriással, vagy később a filiszteusok, az ammoniták, a moábiták, stb. sokkal sokkal jobban felszerelt hatalmas seregével. Nem kiáltozott, nem jajveszékelt, nem remegett, nem sírt, nem volt sápadt, nem tört rá bénultság, légszomj, szívdobogás. Én pedig… Én pedig félek. Félek a betegségtől. A műtéttől. Hiába hessegetem el, mindig visszatér a legrosszabb eshetőség képe, hogy elveszítem, akit szeretek. Félek az élet viharaitól, a kiszolgáltatottságtól, az ismeretlentől, a bizonytalanságtól, a magánytól, az elmúlástól. Én félek itt a halál árnyékának völgyében! És csak az vigasztal Uram, hogy Te itt is velem vagy.

„Isten ezt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A „Vagyok” küldött engem hozzátok.” Mózes második könyve 3. fejezet 14.vers Mózes életében a legszélsőségesebb mozzanatok váltakoznak. Gyermekkorában a halál széléről egyenesen a királyi udvar gazdag körébe kerül. Innen számkivetésbe kell mennie, majd amikor már megszokta a családi és munkás élet egyszerű hétköznapjait, Isten egyszerre csak megragadja és elküldi, hogy legyen népvezér.   A csodás látvány vonzotta Mózest, aki aztán hallotta ott Istennek – vagy Isten angyalának – hangját.    A hozzá szóló kijelentésből először is megértette, hogy valóban Isten közelében, „szent” földön áll. A szent szó alapjelentése annyi, mint a világi, használattól elkülönített, Istenhez tartozó. Ilyen értelemben alap követelmény volt az, hogy Mózes levesse saruját, amely az emberi lélek szennyezettségét jelképezi. Ezután Isten ismertette magát és élesen elkülönítette lényét az egyiptomi istenektől, akiket Mózes

„Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba.” Lukács evangéliuma 18.16-17 Az utóbbi időben többször foglalkoztatott ez az evangéliumi jelenet. Jézus felháborodása (Márk 10.14) amiatt, hogy a tanítványok nem engedik oda az anyukákat gyermekeikkel hozzá. Valamint az, hogy sokszor mi felnőttek jelentünk akadályt a gyermekek számára azzal, hogy megbotránkoztatjuk őket képmutató, rideg, önző viselkedésünkkel. Próbálom számba venni azt is, mi mindenre gondolhatott Jézus akkor, amikor azt mondta: „aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba.” Nem merném azt állítani, hogy sikerült mindent összegyűjteni ezzel kapcsolatban, de röviden megosztom, amit én megláttam. Eszembe jutott egy jelenet, amikor egyik kisfiammal sétáltunk. Már akkora

„És hallottam egy hangot az égből, amely ezt mondta: Írd meg: Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva. Bizony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket.” A jelenések könyve 14:13 Szerinted van boldog halál? Kell ehhez az a hit, hogy lesz valamilyen folytatás, vagy anélkül és csak is anélkül van igazán értelme? Arra gondolok, hogy valaki befejezi ezt az életet, kész, vége, nincs tovább, nincs túlvilág, mennyország, hanem ennyi volt, és ez így jó. Hogyan lehet boldog a meghalás? Keresztényként hiszek abban, hogy a java még hátra van. Hogy Isten örök életre teremtett minket, csak ezt mi elrontottuk, viszont Ő nem hagyta annyiban a dolgot. Hiszek abban, hogy Jézus halála és feltámadása által nekem is örök életem van, és részem lesz a feltámadásban. Több nemkeresztény vallás is hisz valamilyen folytatásban, túlvilágban, reinkarnációban, három pontban, ami ott áll a mondat végén, mert nem lehet, hogy csak ennyiből ál