Fény a sötétben
“Ezt mondta: Szeretlek, Uram, erősségem! Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas szabadítóm, fellegváram!” Zsoltárok könyve 18:2-3 Dávid, az üldözött hős, akit saját királya akart megölni, most kiönti szívét. Furcsa mód az első szava nem a zsörtölődés, vagy a panasz, hanem a hála szava. Ez irigylésre méltó szerintem. Hányszor panaszkodunk, csak mert belerúgunk egy bevásárló kocsiba, szitkozódunk, csak mert ráléptünk egy Legora. A legkisebb apróságok miatt képesek vagyunk bosszankodni. Most tanuljunk valamit Dávidtól: A hálát! Hogy képes erre? Miért van az, hogy egy ekkora problémával szemben is képes hálát adni? Dávid szavai választ adhatnak. Első gondolata az, hogy kifejezze mit érez Isten iránt. Elmondja mennyire, és miért szereti a Teremtőt. Azért, mert Ő az erőssége. Mert az erejét, a reményét, a megoldásokat mind Tőle várja. Tudja, hogy saját ereje elenyészik a Megváltó erejéhez képest. Egy mozdíthatatlan hegynek, egy