Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január 26, 2025

Kölcsönösség

Kép
Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem. Zsoltárok könyve 50:15 Valamit valamiért. Amióta ember az ember, ez az élet nagy törvényszerűsége. Legalábbis így gondoljuk. Semmi nincs ingyen, mindent viszonozni kell, és jótett helyébe jót várunk. Sőt, amióta ember az ember, Istenről is így gondolkodunk. Ha szükségünk van tőle valamire—anyagiakra, a segítségére, az áldására, a szeretetére—azt megpróbáljuk megvásárolni, kiérdemelni. Vagy ha úgy gondoljuk, eleget áldoztunk már neki az életünkből, a szabadidőnkből, az energiánkból, a kapcsolatainkból, akkor van jogunk követelni tőle, hogy ajándékozzon meg minket. És amióta ember az ember, Isten egy egyszerűnek tűnő gondolatot próbál a fejünkbe verni. Azt, hogy az élet egészen más elvek szerint működik. Nem vásárolhatom meg magamnak más emberek és Isten hűségét, szeretetét, és nem is tudom megadni másnak ugyanezeket, ha csak fizetségből, kötelességből teszem. Ez nem azt jelenti, hogy kapcsolatainkban n...

Minden, amire szükséged lehet!

Kép
Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban. Filippi 4:19 Ha a fenti mondatot olvassuk, a „szükség” meg „gazdagság” szavak miatt a legtöbben kapásból anyagi szükségletekre gondolunk. Ilyenkor eszünkbe jutnak a gazdagok, akiknek annyi fölöslegük van, hogy nem is tudnak vele mit kezdeni, illetve a szegények, akikből egyre több van. Talán köztünk is vannak, akik a szegények közé sorolják magukat, és lehet, hogy okkal. Ha az anyagiakra gondolunk: mi, közepes szinten élő magyarok a világ átlagnál jobb életszínvonalon élünk. Mégis, időnként panaszkodunk, hogy nincs meg ez, nincs meg az, amit szeretnénk. Ha őszinték vagyunk, akkor ezek többnyire nem a szükséglet kategóriába tartozó dolgok, hanem olyasmik, amik a kényelmünket, büszkeségünket, versengésünket szolgálnák, ha meglennének, vagy amikkel kielégítetlen egyéb szükségleteink miatt akarjuk magunkat kárpótolni. Ezekre Isten nem vállalt garanciát. Amiért felelősséget váll...

Az erőszakmentesség jobb, mint az erőszak

Kép
Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. Lámpást sem azért gyújtanak, hogy a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek a házban.  Máté evangéliuma 5:14-15 Mahátma Gandhi, a 20. század egyik legnagyobb politikai és szellemi vezetője, az emberi jogok bajnoka 1948-ban a mai napon, január 10-én halt meg. Halálára emlékezve 1964 óta minden évben, a világ kölönböző pontjain iskolák csatlakoznak a megmozduláshoz, melynek mottója: “Egyetemes szeretet, erőszakmentesség és béke. Az egyetemes szeretet jobb az egoizmusnál, az erőszakmentesség az erőszaknál, és a béke jobb, mint a háború.“ Az Iskolai Erőszakmentesség és Béke világnapja rámutat, hogy az iskolai erőszak (mely a későbbiekben túlmutat az iskolán belüli erőszakon, és azt a családban, munkahelyen és más életterületeken is folytatja) megelőzhető, kezelhető és visszaszorítható, ha tudatosak vagyunk a kérdésben. Mahátma Gandhi erőszakmentes ellenállása példát mutat mindenki s...

Bizony!

Kép
...és ezt mondta: Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be. Aki tehát megalázza magát, és olyan lesz, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában. Máté evangéliuma 18. fejezet 3-5. versei Amikor Jézus valami fontosat akart mondani a legtöbbször így kezdte: "Bizony mondom nektek... és ebből a tanítványai, a hallgatósága már tudta, most valami nagyon lényeges következik. Amikor én akartam valami fontosat mondani, akkor egy kis csendet tartottam, majd azt mondtam ünnepélyesen: Kérlek, most figyeljetek! A legtöbbször bejött. Remélem, most te is felkaptad a fejed és tudod, hogy valóban komoly dologról lesz szó. Így igaz, mégpedig a megtérésről. Nem biztos, hogy ez a kedvenc témánk, nem is mindig tudjuk, hogy hogyan és mikor hozakodjunk elő vele mi keresztények egy beszélgetés során. Pedig egy kedves, ma már sajnos nem élő mu...

Amikor nehéz hálásnak lenni...

  Erőm és pajzsom az Úr, benne bízik szívem. Ő megsegített, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát. 28.Zsoltár 7.vers Tudod mikor kell a leginkább hálásnak lenned? Amikor a legkevésbé sem érzed, hogy van miért hálát adnod. A hála egy nagyon érdekes érzés. Többnyire valami pozitív élményhez kötődik és csak úgy nem tör ránk. Kevés olyan embert ismerek (talán egyet sem), aki egy teljesen átlagos hétfői napon azt mondja, hogy „Ejj de hálás vagyok, hogy hétfő van. Milyen jó, hogy esik az eső, fúj a szél és még dolgozni is kell. Hát én rettentően hálás vagyok.” Ha esetleg te ismersz ilyen embert, akkor nagyon szerencsés vagy. Miért kell hálásnak lenni, amikor egyáltalán nem látjuk, hogy miért adjunk hálát? Manapság nagyon divatos lett az az elgondolás, hogy ha hálásak vagyunk, akkor ez az érzés megsokszorosítja a pozitív dolgokat. Azonban ez a gondolat nem új keletű, hiszen már a bibliai kor embere is ismerte ezt a titkot: „semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és...

Miért nem elég?

Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen. Márk evangéliuma 14:38 Milyen jó lenne, ha belső akadályok nélkül egyszerűen meg tudnánk tenni azt, amiről meggyőződtünk, hogy helyes! Ha a legjobb szándékainkat, terveinket nem siklatnák ki a félelmeink, aggodalmaink, sértődöttségeink, felháborodásaink, vágyaink. Ha a testünkbe beírt bűn törvénye nem szabotálná az Isten iránti egyszerű engedelmességet (vö. Rómaiakhoz írt levél 7.14-23).  Vannak, akik úgy gondolják, hogy ezt a problémát a megtérés megoldja. Ha mégsem, akkor tehát nem tértél meg. Vannak, akik azt gondolják, hogy az akarat a kulcsa mindennek. Ha tehát elválik egymástól a jóról alkotott meggyőződésed, és annak megcselekvése, akkor csupán jobban kell akarnod, s megszűnik ez a probléma.  Valóban lehet olyan, hogy a fő probléma a megtérés vagy az akarat odaszánásának a hiánya, azonban Jézus személyes példája, és Pál tanítása a Rómaiakhoz írt levél 6-8. fejezeteiben arra ...

Pótolhatatlan vagy

Kép
Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek. Máté 5:13 Képzeld el, hogy meghívnak az Arany Kaviár étterembe (ahol az előétel 50.000 forintnál kezdődik). Magasak az elvárásaid: mégiscsak Magyarország egyik legdrágább étterméről van szó. Lenyűgöző kedvesség, csodálatos épület, gyönyörűen feldíszített leveses tányér. De egy dolog hiányzik. A leves sótlan: egy egyszerű apróság, és mégis, ha a só hiányzik, a többi mit sem ér. Ezzel a hasonlattal él Jézus a Hegyibeszédben. Találó. Az akkori emberek azt várták volna, hogy a papokra mondja, hogy ők a föld sója. A farizeusok meg a világ világossága. Vagy a szadduceusok. Vagy esetleg Izrael. Vagy a Tóra, a Törvény. De Jézus szerint „Ti vagytok a föld sója” és „Ti vagytok a világ világossága.” Nem a farizeusokra, nem a szadduceusokra, és nem is a Törvényre értendő, hanem a világon bárkire, aki követi Jézus elveit. Ez egy radikális gondo...