reggeli dicséret

„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (Péter első levele 2. fejezet 9. vers) Igen, kiválasztott vagy! Félsz elhinni? Félsz kimondani? Miért? Mert olyan sokan visszaéltek, visszaélnek kiválasztottságukkal? Mert úgy értelmezik, hogy ezáltal olyan kiváltságokban részesülnek, melyekkel legálisan leigázhatnak és megalázhatnak másokat? S valóban, oly sokan vannak, személyek, csoportok, egyházak, akik önmagukat egyedül igaznak, és üdvözítőnek állítják be. Önző tetteiket azzal magyarázzák, hogy őket Isten felruházta annak eldöntésére, hogy mi helyes, mi helytelen és egyedül ők tudják helyesen értelmezni az írásokat. Pedig a kiválasztottság nem kiváltság, hanem küldetés. Ahogy Péter írja; annak a csodának hirdetése, bemutatása, amit Isten tett érted, benned. Igen, kiválasztott vagy! Nem azért, mert jobb, szebb, tö...

„Szeretem azokat, akik engem szeretnek, megtalálnak engem, akik keresnek.” Példabeszédek 8,17 Vannak belső köreink, minden embernek vannak kiválasztottjai, akik sokkal közelebb állnak hozzá, mint mások. Akit szeretünk, azzal kivételezünk. A kivételezettek mindig többet kapnak másoknál, mindig övék a jobbik rész, a szebb, a drágább. A mi kivételezésünk azonban önző és személyes alapokon nyugszik. Isten azonban másként gondolkodik… Az anyja azért szerette, mert ő volt az egyetlen fia. Ő volt az ajándék, akit férjének adott igaz szerelme jutalmául. Minden nap megölelte őt, megcsókolta. Amikor csak tehette, elmondta neki, mennyire különleges, mennyire más, mint a többiek. Ő volt az asszony szemefénye, elkényeztette, dédelgette és ezért rosszul nevelte. A kivételezés önzővé tette. Azt gondolta övé lesz a világ. Az apja őt szerette a legjobban, jobban, mint idősebb féltestvéreit és ezt ki is mutatta. Szeretett felesége elsőszülött fia, bár kisebb volt bátyjainál, mindig el...

„ A jóra törekedjetek, ne a rosszra, akkor életben maradtok, és veletek lesz az ÚR, a Seregek Istene - ahogy mondogatjátok. ” Ámósz 5,14 Gyermekkorban természetes, hogyha azt mondod, lovag vagyok, az úgy is van. És pár pillanat múlva már küzdesz a sárkányokkal. Hiszünk a kimondott szó erejében, de mire felnövünk, meg kell tanulnunk, hogy attól, hogy kimondunk valamit, még nem válik valóra. A felnőtt-lét lényege, hogy megértjük, a képzeletünknél többre van szükségünk ahhoz, hogy megvalósítsuk álmainkat. Mégpedig reális, célközpontú tettekre. Mi, hívő emberek néha mégis gyermekként vagyunk keresztények, mert elfeledkezünk a tettek fontosságáról. Azt gondoljuk, csak hinnünk kell és megtörténik. Kimondjuk: „Az Úré vagyok, átadom magam neki.” – és azt gondoljuk ez elég, mert ez egy varázsige és mágikusan valóra váltja, amit akarunk. Az ókori Izráel gyakran mondogatta: „Az Úr népe vagyunk, az Úr választottai vagyunk.” – és azt gondolták, ez így is van és így is marad. No...

„Hiszen te Istenednek, az ÚRnak szent népe vagy. Téged választott ki Istened, az ÚR, hogy tulajdon népe légy valamennyi nép közül, amelyek a föld színén vannak. Nem azért szeretett meg, és nem azért választott ki benneteket az ÚR, mintha valamennyi nép közt a legnagyobbak volnátok, hiszen a legkisebbek vagytok valamennyi nép közt, hanem azért, mert szeret benneteket az ÚR, és megtartja azt az esküt, amelyet atyáitoknak tett.” 5Móz 7,6-7 Micsoda élmény, mikor több száz, vagy több ezer ember közül téged választanak ki! Néhány napja érkeztek meg az sms-ek a felsőoktatásba jelentkezők számára a jó, vagy rossz hírrel. „Ön felvételt nyert a … intézmény … kar … szakra.” Sok-sok diák élhette át a kiválasztás örömét, vagy az elutasítás bánatát, de min múlott, hogy melyiket? Természetesen a pontszámokon. Azon, hogy hogyan sikerült az érettségi, hogy mennyi plusz pontot tudtak összeszedni még. Vagyis nagyobb részt rajtuk. Milyen jó, hogy a rendszer elég humánus ahhoz, hogy a számunkr...