reggeli dicséret

Figyelj beszédemre, Uram, vedd észre sóhajtozásomat! Figyelj hangos kiáltozásomra, Istenem, királyom, mert hozzád imádkozom! Hallgasd meg szavamat reggel, Uram, reggel eléd készülök, és várlak. Istenem, te nem leled örömöd a bűnben, nem talál otthonra nálad a gonosz.   5. Zsoltár 2-5. versek Mikor beköszönt a nyári szünet, sok családhoz hasonlóan a mi naptárunk is megtelik nyaralásokkal, utazásokkal, kirándulásokkal, látogatásokkal. Megismerünk távoli vidékeket, közeli helyeket, ismeretlen és jól ismert városokba látogatunk el, és mindig találunk valami újat. Ami viszont soha nem maradhat ki, az a templomlátogatás. Van valami félelmetes és mégis lélekemelő azokban a régi, magas, zengő templomokban, amikben az ember apró hangyának érzi magát. Ez is a céljuk: kontrasztba állítani Isten hatalmasságát az emberi gyarlósággal – tudatosítani bennünk, hogy porszemek vagyunk csupán a Mindenható végtelenségéhez képest. Ami viszont mégis különlegessé teszi ezt az érzést, az a fenti gondolatot...

„Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek szándéka, mert Isten szerint jár közben a szentekért.” Pál levele a rómaiakhoz 8:26-27 Ma 200 éve, hogy a kézirat szerint Kölcsey Ferenc befejezte a Himnuszt, a magyarság történetén átívelő, külső támadásoktól és belső viszályoktól sokat szenvedett nép Istenhez intézett könyörgését. 1989 óta ezt a napot, mint a magyar kultúra napját tartjuk számon. Ha van pár perced, olvasd el, kérlek Kölcsey versét, ezen a linken megtalálod: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Verstar-verstar-otven-kolto-osszes-verse-2/kolcsey-ferenc-6A6D/himnusz-6C73/ Vagy itt meg is tudod hallgatni: https://www.youtube.com/watch?v=zYTHG5WUzQI&ab_channel=M5 Ahogy olvastam, majd hallgattam a Himnuszt, furcsa, kettős érzés kerített hatalmába. Egyrészről szerintem gyöny...

„Örüljenek és örvendezzenek benned mindazok, akik téged keresnek! Akik szabadításodra vágyódnak, hadd mondhassák mindig, hogy nagy az Isten! De én elesett és szegény vagyok, siess hozzám, Istenem! Te vagy segítségem és megmentőm, Uram, ne késlekedj!” Zsoltárok könyve 70:5-6 Szeretem a zsoltárok őszinteségét. A százötven imádság közül, van olyan, amelyik akkor dicsőíti Istent, amikor tényleg minden szép és jó (mert valljuk be, azért előfordulhatnak ilyen napok is), vannak, amik kiáltanak Istenhez nehézségek, megpróbáltatások közepette, és van olyan is, ami mindennek ellenére dicsőíti a Mindenhatót. Ahol a zsoltáros egyértelműen a gödör mélyén van, ki is fejezi ezt, és mindezekkel együtt hálát és dicsőséget ad Istennek. Vannak örömtől dagadó énekek, és van olyan is, ami elejétől a végéig fájdalommal szól. Az emberi élet teljes érzelmi skáláját felölelik, és a legszebb ebben az, hogy ezeknek az érzelmeknek mind helyük van Isten imádatában. Mert Isten előtt tényleg lehetünk őszinték....

„Visszaemlékezem a régi napokra, végiggondolom minden tettedet, elmélkedem kezed alkotásain. Imádkozva nyújtom feléd kezem, lelkem utánad eped, mint a kiszikkadt föld. (Szela.) Siess, Uram, hallgass meg, mert odavan a lelkem. Ne rejtsd el orcádat előlem, mert olyan leszek, mint a sírba leszállók! Hadd halljam minden reggel, hogy hűséges vagy, hiszen benned bízom! Ismertesd meg velem, melyik úton járjak, mert hozzád vágyódik lelkem. Ments meg ellenségeimtől, Uram, nálad keresek oltalmat!” Zsoltárok könyve 143:5-9 Ebben a zsoltárban, amiből most csak néhány verset idéztem, Dávid könyörög Isten szabadításáért. Azért, hogy a Mindenható lépjen közbe, és mentse meg az őt üldöző ellenségtől, akinek csak egy célja van, a pusztítás. Dávid érzi, hogy elérkezett a határaihoz, csak az igazságos Istenre számíthat, nincs más esély, nincs más lehetőség a megmenekülésre. Csak Benne bízhat, abban, Akivel annyi közös története van, amikre visszaemlékezve erőt tud meríteni belőlük. Isten soha nem h...

"De ő így válaszolt: Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani." Lukács evangéliuma 19. fejzet 40. vers Nemrég a barátaimmal egy házassági évfordulót ünnepeltünk a Hajógyári szigeten, pontosan abban az időben, amikor a korábbi években a Sziget Fesztivál zajlott a környéken. Jó volt látni, ahogy évtizedek után először idén fordult elő az, hogy több, mint egy év áll rendelkezésére a természetnek, hogy regenerálódjon két fesztivál között. És a csend... Szokatlan volt a csend pont ezen a helyen, ahol egyébként zaj szokott lenni. Sokszor a csend többet mond, mint bármilyen hangzavar. A csend szólt a nyugalomról, de a lemondásról is. Hála a járványnak, idén nincs Sziget, nincs Lelki Betérő, nincs önkéntes csapat, és nincs lehetőségünk ezernyi fiatallal beszélgetni arról, amit Isten a szívükre helyezett. Sétáltunk, és néztük a fákat. "Itt volt a sátor. Itt volt a pizzázó és ott a nagyszínpad. Itt a vízcsap, ott pedig a Magic Mirror." Itt egy épület állt,...

"Kiálts hozzám, és én válaszolok, hatalmas és rejtett dolgokat jelentek ki neked, melyekről még nem tudsz!”  Jeremiás próféta könyve 33. fejezet 3. vers Egyszer valaki büszkén mesélte nekem, hogy mióta Istennel jár, még egyszer sem kért tőle semmit, mindig csak azért imádkozott, hogy hálát adjon. Bizonyos szempontból meg tudtam érteni a büszkeségét, hiszen úgy gondolta, hogy ő legalább nem terhelte Istent feleslegesen a problémáival, kéréseivel, és tiszteletben tartotta, hogy Ő nem egy dzsinn, vagy a Mikulás, hogy csak adjon, adjon és adjon, amikor kérünk tőle. Ez a hozzáállás azonban nem csak, hogy nem keresztényi, de önző és teljes mértékben emberi magatartást jelez. Isten teremtett bennünket, így eredendően tőle függőként élünk, mindannyian. Ez annyit tesz, hogy szükségünk van Rá ahhoz, hogy reggel felkeljünk, hogy elég erőnk legyen a munkához, hogy a kertben elég zöldség és gyümölcs teremjen, és ahhoz is, hogy a Föld még generációkon keresztül lakható legyen. Né...

Uram, Istenem, hozzád kiáltottam, és meggyógyítottál engem. Uram, kihoztál engem a holtak hazájából, életben tartottál, nem roskadtam a sírba. 30. Zsoltár 3-4. A közelmúltban láttam egy szerencsétlenségben készült videofelvételt. Az emberek hirtelen kerültek a szituációba, szinte teljesen ledermedve nézik a balesetet, szóhoz sem jutnak a látványtól. Amint magukhoz térnek az első sokkból, az első mondata szinte mindenkinek a következő: “Oh, my God!”, vagyis “Ó, Istenem!” Meglepő, hogy egy olyan világban, amelyben egyre nagyobb mértékű a szekularizáció, az emberek hasonló vészhelyzetben akaratlanul, szinte automatikusan Istenhez kiáltanak még mindig. Nemcsak ebben a videóban, de a mindennapokban is. A zsoltár írója Istenhez kiáltott segítségért. Leírja, hogyan alkudozott Istennel a betegségében: “Mit használ neked a vérem, ha leszállok a sírgödörbe? Hálát ad-e neked, aki porrá lett, hirdeti-e hűségedet?” Leírja, hogy volt olyan idő, amikor minden jól ment, és mintha elfeledk...

„Hangosan kiáltok az ÚRhoz, hangosan könyörgök az ÚRhoz. Kiöntöm előtte panaszomat, elmondom neki nyomorúságomat.” Zsoltárok könyve 142:2-3 Az ószövetségi idején élő emberek imádsága hangos volt. Mi többnyire csöndben, magunkban imádkozunk. A kiáltás lényege itt mégsem a hangerő, hanem az Istenbe vetett bizalom kifejezése.  Kihez fordulok, ha baj van? Kit hívok fel először, kinek küldök rögtön üzenetet? Valószínűleg azt, aki legközelebb áll hozzám, aki először eszembe jut, akire számíthatok. Dávid, a zsoltár szerzője is sokszor menekült a hatalmára féltékeny Saul királyt elől. Ment ahová tudott – a pusztába, sziklák és barlangok rejtekébe. Valós életveszélyben volt, ugyanakkor újra és újra Isten oltalmába kapaszkodott.  A kiáltás is egy imádság. Igen, talán még a „Jajj, Istenem!” kiáltás is annak fogható fel, de ez sokszor nem az első, hanem utolsó gondolatunk. A „Jajj, Istenem, csak most segíts meg!” – a semminél több, de mégiscsak alapvetően önző t...

„Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.” Zsoltárok könyve 50:15 Kemény hetet hagytál magad mögött, és lehet, hogy a rémálmoknak még nincs vége. Küzdöttél és gyűrted a mindennapokat, próbáltál talpon maradni, próbáltál élni, túlélni. Próbáltad mutatni, hogy te elég erős vagy, kibírod, és menni fog, míg végül nem maradt már jártányi erőd sem. A harc nem most kezdődött, és érzed, messze még a békepipa, de már túl gyenge vagy a továbbhoz.  Már nem akarod játszani a hős. Nem akarsz kőszikla lenni, rendíthetetlen, csak ember, aki kiált az ég felé magányában. Csak egy ember, akinek szüksége van támaszra, segítségre a következő lépéshez. Egy ember, akiben él Isten arcának képmása mélyen, talán elfelejtve, de egy ember, aki mégis emlékezik, és a szíve dobbanásainak utolsó rezdüléseiben érzi és tudja, Rá van szüksége. Hát kiálts! Hívd Őt segítségül! Ne szégyelld kimondani, hogy egyedül nem megy! Ne süsd le a szemed, amikor megval...