reggeli dicséret

Az örökség virágai „Legyen áldott az Isten és Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki minket nagy irgalmában Jézusnak a halálból való feltámadása által új életre hívott, az élő reményre, hogy a mennyekben elpusztíthatatlan, tiszta és soha el nem hervadó örökség várjon rátok.” 1Pét 1.3-4 Elmúlik ez a viág és elmúlunk benne mi is, mindannyian. Atyáinktól örökséget kaptunk és mi is örökhagyók vagyunk. Sokan egy életenát gyűjtenek, hogy nagy dolgot, gazdagságot hagyjanak hátra. Hiszen milyen jó lenne, ha fiaik, unokáik teljes anyagi biztonságban élnének tovább? Ha ez nem megy, akkor legalább terhet ne jelentsenek. Nem láttam még olyan szegény öreget, bármerre jártam, aki legalább annyit félre ne tett volna, ami a temetésére elég. Mások, nem vagyonban, egzisztenciában gondolkodnak. „Tanulja meg az a gyerek mit jelent magyarnak lenni, mit jelent a mi családunkhoz tartozni!” Így adjuk tovább a tradíciókat, amelyek identitásunk meghatározóiként, reményeink szerint, még sokáíg mesélnek arról kik is

Az Ember Fia szolgálata „… az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért.” Máté 20:28. Biztosan nem vagyok egyedül, amikor – úgy magamban felsóhajtok – ó bárcsak egyszer engem is kiszolgálna már végre valaki! Reggel én ébredek legkorábban, s mire a család felébred, asztalon a reggeli, elkészítve a tízórai, előkészítve az ebédnekvaló… S bizony, jól esne, ha egyszer úgy ébrednék, hogy valaki már ezeket elvégezte. Aztán amikor a fenti bibliaszöveget olvasom, elszégyellem magam. És még én szeretnék Jézushoz hasonlóvá válni?! No, ne! Ő NEM azért jött, hogy kiszolgálják! Figyelte, hogy hol szolgálhatna! Észrevett minden szükséget, betegséget, halkan elrebegett imát, a szív vágyakozását, sóhaját – és ott termett – hogy szolgáljon! Hogy tegyen valamit az emberért. Hogy szebbé, értelmesebbé, élhetőbbé tegye az emberek életét. S még ennél is tovább ment. Ő azért jött, hogy életét adja érted és értem. Ha elfogadjuk az Ő

Dobozba zárt hit " A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés " Zsidókhoz írt levél 11,1 Ismeretlen utakon keressük a megszokottat, de ránk emeli kalapját a „semmihez sem hasonló” embere és Valami más lesz. Szokatlan és kétségbeejtő érzés lesz úrrá az emberen, amikor szembetalálja magát azzal, amiben csak az álmaiban hitt, hogy létezik. Olyan ez mint, amikor a Mikulásban csalódott gyerek kisírt szemeivel felnéz az apjára, és egy halvány mosoly átillan az arcán, mert szereti akárki ki is most már az ajándékozó. Az a Mikulás, aki minden pillanatában ott van életünknek, mert Apa mindenhova elkísér. Van úgy, hogy nem értjük miért kopogtat az a Valami az ajtónkon… Bármennyire is jó válaszokat próbálunk adni magunk alkotta kérdéseinkre, mégis egy halom kérdéssel maradunk magunkra hagyatva. Aztán a csendben, mosolyra húzva szánk teljes lényünkkel belesimulunk Annak a tenyerébe, Aki úgyis mindent tud az egészről. Látja előre mi

A megvallott bűnt megbocsátja az Úr „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.” (János első levele 1. fejezet 9. vers) Egy király, aki köztudottan híres volt igazságérzetéről, miután egy istentiszteleten Isten irgalmáról hallott, odament a szolgálat végén a paphoz és megkérdezte: - Te azt mondod, hogy aki száz éven keresztül mindenféle lehetséges rosszat elkövet, de a halála előtt megvallja Istennek, és bocsánatot kér, az a mennyországba kerülhet. Viszont, ha valaki csak egyetlen egy bűnt követ el, de azt nem bánja meg, akkor elkárhozik. Ez nem igazságos. Száz bűn könnyebb, mint egy? A pap a kérdésre kérdéssel válaszolt: - Ha fogom ezt a nagy követ és a víz felszínére helyezem, elmerül, vagy lebegni fog? - Elmerül – válaszolta a király. - És ha fogok száz követ és egy csónakba teszem őket, a csónakot pedig vízre bocsátom, le fognak süllyedni, vagy lebegni fognak? - Lebegni fognak. - Akkor száz kő és egy csónak kö

„A miért szenvedem ezeket is: de nem szégyenlem; mert tudom, kinek hittem, és bizonyos vagyok benne, hogy ő az én nála letett kincsemet meg tudja őrizni ama napra.” 2 Timóteus 1,12 Bárhol is járt Pál - haragos tekintetű farizeusok vagy a római hatóságok előtt, a dühös tömeg előtt Listrában vagy az elítélt bűnösök között a macedóniai börtönben, akár a megrémült hajósokkal tárgyalt a zátonyra futott hajón, vagy egyedül állt Néró előtt, hogy élete megtartásáért védekezzék - sohasem szégyellte az ügyet, amiért harcolt. Keresztény életének egyetlen célja volt: annak szolgálni, akinek neve őt egykor megvetéssel töltötte el. Ettől a céltól semmilyen ellenállás vagy üldöztetés nem tudta eltántorítani. Hite gyakorlat által erősödve és áldozatok által megtisztítva megtartotta és megerősítette őt. Így folytatja: » Te annak okáért, én fiam, erősödjél meg a Krisztus Jézusban való kegyelemben; és amiket tőlem hallottál sok bizonyság által, azokat

Láthatatlan védelem „Felele ő: Ne félj. Mert többen vannak, akik velünk vannak, mint akik ő velök. És imádkozott Elizeus és monda: Óh Uram! nyisd meg kérlek az ő szemeit, hadd lásson. És megnyitá az Úr a szolga szemeit és láta, és ímé a hegy rakva volt tüzes lovagokkal és szekerekkel Elizeus körül.” Királyok 2. könyve 6:16,17 „Jaj, Uram! Mit tegyünk!” – mi is gyakran kiáltunk Elizeus szolgájához hasonlóan, mikor úgy tűnik nincs megoldás, nincs menekvés. Milyen jó, hogy vannak, akik másként látják a dolgokat. És még jobb, hogy Istennél semmi sem lehetetlen. Életünk számtalan váratlan, nehéz helyzetet produkálhat akár napról napra. Ilyenkor milyen jól jönne Elizeus „látó” szeme, amikor nemcsak a mások elől elrejtett dolgokat láthatjuk meg, hanem a jövő eseményit is megpillanthatjuk. Az bibliai emberek többsége mégsem volt próféta, még csak nem is látták a jövőt, mégis győztesesnek és hithősnek ismerjük őket. Ami mégis megvolt bennük, az a bizonyos „látó” szem, amely nemcsak az

Örökké „Bizony, bizony mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.” János evangéliuma 5:24 Örök élet. Lehet, hogy azt mondod, neked ez nem kell, éppen elég az, ami itt adatott; köszönöd a lehetőséget, hogy ember lehettél, de nem akarod ezt vég nélkül folytatni. Megértelek, mert ebben a világban én sem szeretnék örökké élni. Mégis, ha elérkezne a búcsú pillanata, nehezen tudnék elköszönni azoktól, akik körülöttem vannak, akik fontosak számomra, nehezen tudnék istenhozzádot mondani az életnek. Ősszüleink rossz döntése óta néhány dolog, még ha alig láthatóan is, de megmaradt bennünk az Éden emlékéből. Köztük az egyik az, hogy nehezen tudjuk elfogadni: vége. Bennünk van a vég nélküli élet utáni vágy, mert erre lettünk teremtve, és csak magunkban mormoljuk szeretteink koporsója felett, hogy ez nem lehet, ennek nem így kellett volna történnie. És megállás nélkül keressük az örök