Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december 14, 2008
Meghívott vendégek „Ekkor így szólt hozzám: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzős lakomájára!” Majd ezt mondta nekem: „Ezek Isten igaz igéi.” Jelenések könyve 19,9 Mindig nagy öröm egy meghívó érkezése, ami egy kedves rokonunk vagy barátunk menyegzőjéről értesít. Ha a meghívóhoz még egy vacsorára invitáló kártyát is mellékelnek, akkor az örömünk még nagyobb. Ennek oka az, hogy egyrészt nemcsak a szertartást kísérhetjük figyelemmel, hanem az utána következő vacsorán is bekapcsolódhatunk az ifjú pár örömébe. Továbbá az a tudat, hogy különösen kedvesek és fontosak vagyunk számukra, mert nélkülünk az örömük még az ünnepi vacsora közben sem lenne teljes. Bár az esküvői vacsora meghívás örömteli, néha azonban teherré is válhat, mert azt kezdjük számolgatni, hogy mekkora értékű ajándékot vegyünk az ifjúpárnak, hogy az megfelelő ajándék legyen, ami nem is túl olcsó, de azért anyagilag sem terhel meg bennünket. Ez aztán az egész örömteli alkalmat tönkre teheti. Sajnos ez az utóbb
Kitartó szolgálat „És mondjátok meg Arkhippusnak: Vigyázz a szolgálatra, melyre vállalkoztál az Úrban, hogy azt betöltsed!” Kolossé 4:17 A kolossé levél végén Pál apostol arra kéri a gyülekezetet, hogy adják át üdvözletét Arkhippusnak, aki a gyülekezet egyik tisztségviselője lehetett. Nem sokat tudunk róla, hiszen összesen kétszer kerül említésre a neve az Újszövetségben (Kolossé 4:17; Filemon 1:2), mindkét alkalommal Pál leveleiben. Minden bizonnyal valamiféle fontos feladata lehetett a kolosséi közösségben, hiszen „vállalt szolgálatról” beszél az apostol, amiben hűséget kell tanúsítania. A filemoni levélben Pál apostol „bajtársnak” nevezi őt, ami arra enged következtetni, hogy az apostol küzdőtársa lehetett, sok veszélyt, bajt és szenvedést is elhordozva az evangélium hirdetésének ügyéért. Az Arkhippusnak szóló apostoli intelem mindannyiunknak szól. Vigyázzunk a szolgálatra, vagyis az Úrtól kapott megbízásra úgy tekintsünk, mint valami drága feladatra, amiben egyrészt jogunk
A tanítványok boldogsága Tanítványaihoz fordult, és nekik külön ezt mondta: "Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok. Mert mondom nektek: sok próféta és király szerette volna meglátni azt, amit ti láttok, de nem látták meg, és hallani azt, amit ti hallotok, de nem hallották meg." Lukács evangéliuma 10:23-24 Misszióút erszény, tarisznya és plusz saru nélkül. Nem olyan kényelmes, mert bár cipekedni nem kell, de csak az van, amit eléd raknak. Nincs bevásárlókörút, kedvenc ételek csak így, vagy úgy elkészítve, hanem „azt egyétek, amit elétek tesznek” van. Nincs rövidtávú, középtávú és hosszútávú gondoskodás magunkról, hanem bizalom van Istenben, Aki a mindennapit ki fogja rendelni. Lehet, hogy nem többet a hollók csőrében éppen elférő adagoknál, vagy a szegények asztaláról jutó egyszerű ételnél, de annyiról mindig gondoskodik. Még az ördögök is engednek a tanítványoknak - ez már igen. Így már érdemes egy kicsit koplalni, meg nehézségeket felvállalni. Pedig Jézus azt
Kezdődjön az aratás „És más angyal jöve ki a templomból, nagy szóval kiáltván annak, a ki a felhőn ül vala: Indítsd a sarlódat és arass; mert a földnek aratni valója megszáradt.” (Jelenések könyve 14. fejezet 15. vers) Ma, amikor legtöbben előre elkészített, finomított élelmiszereken élünk, melyek alapanyagát hatalmas gépek takarítják be és dolgozzák fel, szinte elképzelni sem tudjuk, milyen volt szüleink, nagyszüleink korában egy aratás. Ekkor vált igazán nyilvánvalóvá, egyrészt, hogy milyen munkát végeztek a mag elvetésekor, és hogy a következő esztendőben mi és mennyi kerül az asztalra. Az aratás képét a Szentírás is felhasználja a végítélet leírásának bemutatására. Jézus példázataiban nem véletlen, hogy olyan hasonlatokat használt, amivel kora hallgatóinak képzeletvilágát megfoghatta, és megmozgatta. Ez az aratás Jézus második eljöveteléről beszél. Ő az, aki a felhőn ül és sarlóval kezében várja a betakarítás idejét. Akárcsak a földi gazdák, Ő sem vár a végtelenségig, hanem a m
Bizalom - olimpia ” ...amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek. " (János 16,13) A kínai nyári olimpia hatására a nemsokára nyolcéves lányom sportágat váltott és elkezdett judozni, aminek én magam is „áldozatául” estem. Eleinte csak elkísértem őt, majd, mivel jó kihívásnak tűnt, meg azért is, mert fizikailag komoly erőpróbát jelent, beálltam a sorba. Az első földharc alkalmával beleestem a kezdők hibájába: mindenáron győzni akartam. Jól elpáholtak. Azóta sokat tanultam. Az ellenfél iránti tiszteletet, erőm beosztását, technikai fogásokat. Amint ez lenni szokott, most kezdek rájönni, milyen hosszú tanulási folyamat előtt is állok. A mester megmutatja, mit kell csinálni, s minél többet és odaadóbban gyakorolok, annál jobban fog menni. Gyakran hisszük azt, hogy a hitélet terén más törvények uralkodnak. Pedig mindegy, hogy miben szeretnél jobb
A lankadatlan jóság jutalma „A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk, ha meg nem lankadunk.” (Galáciabeliekhez írt levél 6:9) A törvényekben az a jó, hogy kiszámíthatóak. Ez igaz a természeti törvényekre, a fizika törvényszerűségeire, és a lelki élet törvényeire egyaránt. Ha figyelmen kívül hagyjuk ezeket annak mindig meg van a következménye. Ha figyelünk rájuk, tudunk tervezni, nem érnek váratlan meglepetések. A törvényszerűségek biztonságot is nyújtanak. Ki lehet számolni, hány kilométert tudunk megtenni egy liter üzemanyaggal. Tudjuk azt, hogy egy adott anyag milyen tulajdonságokkal bír, és nyugodtak lehetünk afelől, hogy ha elvetünk pl. egy búzaszemet, nem rizs fog belőle kikelni. Isten tervezte így mindezeket. Mai igénk a vetés-aratás törvényével vezeti be jó lankadatlan cselekvésének fontosságát. Ha jót akarunk magunknak (úgy a jelenben, mint a távoli jövőben, és a még távolabbi örökkévalóságban…), akkor a jót kell vetnünk. Már csak az a kérdé
Isten országának ereje „Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben.” 1. Korinthusi levél 4:20 Szöveg… Nagyítás... Reklám... Duma... Körítés… Halandzsa… Ugye tudnánk folytatni a sort. Milyen meglepően sok szót használunk a verbális szemétre! Szinte észre sem vesszük, hogy már nem is figyelünk igazán arra, amit mondanak nekünk. Sokkal inkább elfoglalnak bennünket saját gondolataink, meg az, hogy kitaláljuk, vajon mit is akar az a másik ezekkel a szavakkal elérni… Hogyan állunk a verbális inflációval? Régi problémáról van szó, aminek létéről a Biblia beszámolt már kétezer évvel ezelőtt. Hadd fogjuk tetten a jelenséget a pozitív oldalról: „... Szombaton azonnal a zsinagógába ment [Jézus], és tanított. Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, nem pedig úgy, mint az írástudók” (Márk 1:22.) Amennyiben megfigyeltük az előző mondatot, észrevehetjük, hogy nem is annyira az írástudók beszédével volt a gond. Jézus maga is azt mondta: „Tehát mindaz