reggeli dicséret

"Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik." Példabeszédek 17:17. Azt mondják, a barátok hasonlóak egymáshoz. Akikről ma én szeretnék írni nektek, azokra igaz ez. Mindketten fiatalok voltak. Nem törődtek a társadalmi, rangbeli különbségekkel, nyitottak voltak megismerni a másikat. Épp ezért e bben a korban köttetik a mai napig a legtöbb barátság. Mindketten nehéz családba születtek. Egyikük életét az apja keserítette, míg a másik testvérei elnyomása alatt volt, mint legkisebb és féltékenységüktől szenvedett. Mindketten bátrak voltak. Nem féltették az életüket és szembe mertek szállni az ellenséggel. Az egyikük a fegyverhordozójával legyőzött egy egész szakasz, náluknál sokkal jobban felfegyverzett katonát. A másikuk pedig egy rettenetes harcost, aki ellen nem mert kiállni addig senki, mert olyan félelmetesen erős volt és nagy. Mindketten felnéztek a másikra. Nem olyan barátság volt az övék, amely rombol, hanem olyan, ami épít. Úgy egészí

Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti Isten”.  Pál második levele a Korinthusiakhoz 9:7 A 90-es évek közepétől rendszeresen hallottam ezt a bibliai mondatot, általában úgy, hogy a hangsúlyt a „jókedvű”-re helyezték. Ez elgondolkoztatott: mi van azokkal, akik nem jókedvűen adnak, vagy egyáltalán nem adnak? Őket nem szereti Isten? Lehet, hogy a kérdések hátterében az is ott volt, hogy ebben az időben én is ezek közé az emberek közé tartoztam; de ha így volt, ha nem, én úgy éreztem, hogy ezzel mondattal valami nincsen rendben. Az nem lehet, hogy Isten csak a jókedvű adakozókat szeresse, mert akkor mi van a többiekkel? Egyébként is, abban az időben már majdnem tíz éve rendszeresen olvastam a Bibliát, és jól ismertem ehhez hasonló kijelentéseket:   Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.   János evangéliuma

"A test lámpása a szem. Ha a szemed tiszta, az egész tested világos, de ha gonosz, a tested is sötét." Lukács evangéliuma 11:34 Naponta információval bombáz bennünket a körülöttünk lévő világ, legyen szó szükséges információkról — a közvetlen környezetünk képéről, a hozzánk beszélő ember szavairól, stb. — és felesleges információkról — mint a brazil (török) szappanopera legújabb részéről, vagy a reklámokról, melyekkel a nap majdnem minden percében találkozunk. Ezeknek az információknak nagy része, bizonyos kutatások szerint körül-belül 83%-a a szemünkön keresztül kerül jut az agyunkba. Nem véletlen tehát, hogy Jézus erre a fontos érzékszervünkre külön felhívja a követői figyelmét, amikor azt mondja: “a test lámpása a szem”. Amilyen ételt beviszünk a szervezetünkbe a nap folyamán, abból élünk. Ha csak burgonyaszirmot és csokoládét majszolunk, a szervezetünk csak az azokban lévő tápanyagokat képes megemészteni, bármilyen csekély is legyen az. Ennek pedig értel

„Mert a hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad.” ( Ézsaiás könyve 54:10 ) Az ókorban mind vallási, mind stratégiai szempontból nagy jelentőséget tulajdonítottak a magaslatoknak és a hegyeknek. Ennek oka egyrészt az, hogy az ég közelsége miatt az ember akaratlanul is közelebb érzi magát az Istenhez, másrészt a megközelíthetőség nehézsége miatt az adott hely extra védelmet nyújt lakóinak. Nem véletlen tehát, hogy a városokat, az erődítményeket a hegyekre építették, mert úgy hitték, hogy így senki nem pusztíthatja el otthonukat, senki nem bánthatja családjaikat, és nem háborgathatja elhunyt szeretteik nyugalmát. Ám, természeti katasztrófák, népvándorlás, háború, ostrom, árulás, kiéheztetés, vagy egyszerűen az elnéptelenedés miatt, nincs olyan emberkéz alkotta település a földön, amely ma is úgy néz ki, ahogy akkor, és azok birtokolják, akik alapították

„Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!” János szerinti evangélium 7:38 Sokszor találkozunk azzal a metaforával, amikor Jézus az élő vízzel hasonlítja össze önmagát, azt állítva, hogy Tőle származik az élet, Ő az, aki képes a kiszáradt réteken is virágot fakasztani. A kiáramló víz, egyedül Isten ajándéka, amellyel egyedül Krisztus tud megajándékozni. A Samáriai asszonynak, azt mondja: „D e aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.” ( Ján. 4,14 ) . A materiális dolgok utáni vonzalom helyett úgy tűnik, Jézus valami másra tereli a figyelmet. Egy olyan forrásra , amivel az elégedetté válnak. „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám”  (Ján 7:37) . Szívesen fogadja a gazdagot, a szegényt, a magas és alacsony sorsút. Ígérete szerint könnyít a megterhelt lelken, megvigasztalja a szomorkodót, reményt önt a csüggedőbe. Jézus hallgatói közül sokan gyászoltá

“Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” ( János 8:12 ) Feleségemmel egyszer elmentünk egy barlangba. Ahogy sétáltunk az útvonalon, elértünk egy kisebb terembe. Körülbelül húszan voltunk. A túravezető elkezdett beszélni nekünk arról a helyről, és mi ámulva hallgattuk, és néztük a különböző formákat, amiket a természet létrehozott. “Most pedig megmutatom, milyen az igazi sötétség.” Ennyit mondott, és abban a pillanatban minden fény kialudt. Szinte magával szippantott bennünket. Félelmetes volt. A másodpercek hosszúra nyúltak. Egy kis zizegés törte meg a csendet. A telefonom, és az okosórám jelzett, hogy valaki keres. Az a kis fény ami az órából jött, elég volt ahhoz, hogy lássuk egymást. Jézus azt mondja, hogy aki látja Őt, aki követi, az nem járhat sötétben. Egész egyszerűen azért, mert Ő fényforrás. Bármekkora a sötétség, az nem számít. A ki fény a nag

„Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.” Zsidókhoz írt levél 4:16   Egyik nap a nyúlnak nagyon nagy szüksége lett volna egy hosszú létrára. Emlékezett rá, hogy a rókának van egy, ezért elindult, hogy kölcsönkérje. Útközben törte a fejét, mit is mondjon, hogyan köszöntse a rókát, minek szólítsa, hogyan kérje el a létrát? Aztán meg azon gondolkodott, vajon mit fog válaszolni a róka? Mérges lesz vajon, amikor ajtót nyit? Ingerülten fogja kérdezni, mi járatban van nála a nyúl? Kölcsönadja? Kér érte cserébe valamit? Netán meggyanúsítja őt, hogy el akarja lopni a létrát? Esetleg csúfolódni fog vele, hogy a nyúlnak nincs, bezzeg neki van, de ne is álmodjon róla, hogy valaha odaadja neki? Talán dühösen elkergeti a házától, és utána kiabál, hogy még egyszer nehogy ilyet merészeljen kérni? Addig-addig rágódott a nyúl ezeken a kérdéseken, hogy teljesen felzaklatta magát, és így kopogott b