Reménykedj!
"Én pedig szüntelen reménylek, és szaporítom minden te dicséretedet." Zsoltár 71,12 Néha úgy tűnik nekem, mintha a reményt csupán valami végső, utolsó esélyként hagynánk meg magunknak. valahogy úgy, mint középiskolában, amikor nem készültem és kiderült, hogy dolgozat jönne és az egyik osztálytársam odaszólt: Reménykedj, hátha nem írunk! Vannak, akik azt gondolják, hogy a remény a gyengék és a gyávák végső mentsvára, pedig nem így van. Ha annak tekintenénk, magát a reményt ölnénk ki a saját szívünkből. Mert ha csak akkor van szükségünk rá, amikor nincs esély, akkor mi erősít majd meg minket? A véletlen? A szerencse? Akinek nincs reménye az lesz babonás, vagy hisz a végzetben, de szinte soha Istenben. Éppen ezért mi keresztények legyünk erősek, bátrak, vagy elesettek, rászorulók a remény mindig kell nekünk. A remény ugyanis nem más, mint Istenbe vetett bizalom alapja, vagy más néven a hitre vezető út. Hát nem úgy kezdődött, hogy elfogadtunk valamit Isten nekün