reggeli dicséret

"Én pedig szüntelen reménylek, és szaporítom minden te dicséretedet." Zsoltár 71,12 Néha úgy tűnik nekem, mintha a reményt csupán valami végső, utolsó esélyként hagynánk meg magunknak. valahogy úgy, mint középiskolában, amikor nem készültem és kiderült, hogy dolgozat jönne és az egyik osztálytársam odaszólt: Reménykedj, hátha nem írunk! Vannak, akik azt gondolják, hogy a remény a gyengék és a gyávák végső mentsvára, pedig nem így van. Ha annak tekintenénk, magát a reményt ölnénk ki a saját szívünkből. Mert ha csak akkor van szükségünk rá, amikor nincs esély, akkor mi erősít majd meg minket? A véletlen? A szerencse? Akinek nincs reménye az lesz babonás, vagy hisz a végzetben, de szinte soha Istenben. Éppen ezért mi keresztények legyünk erősek, bátrak, vagy elesettek, rászorulók a remény mindig kell nekünk. A remény ugyanis nem más, mint Istenbe vetett bizalom alapja, vagy más néven a hitre vezető út. Hát nem úgy kezdődött, hogy elfogadtunk valamit Isten nekün...

„Ó, Istenem! Ne távozz el tőlem! Istenem! Siess segítségemre!”  Zsoltárok 71:12. Ma reggel két imádkozva elmondható éneket írtam le számodra. Engedd, hogy szavai, megérintsék lelkedet. Isten után szomjazom!  Ne kutassad szenvedésem, Ne kérdezd, hogy mi bajom,  Istenemhez vágyik szívem, Őutána szomjazom. Adhatjátok e világnak Minden kincsét énnekem, Isten nélkül nem lesz boldog Soha az én életem. Ó, mikor lesz az a boldog, Üdvöt nyújtó, drága nap, Amikor majd szemmel látom Alkotómat, Uramat. S mentve minden gyarlóságtól Benne élek, üdvösen És magasztos üdvköréből Nem ragad el semmisem. Ez a vágyam nemsokára Teljesül majd, jól tudom, Aki ezt a vágyat adta, Enyhet is ad gazdagon. Édes béke váltja majd fel Földi létem napjait S ez a szomjas puszta egykor Édenkertté változik. A Bárány Dicsérete, 17. ének. --- Ó, ne menj előlem Jézus Ó, ne hagyj magamra Jézus! Halld, kiált szívem! Hogyha másnak adsz kegyelmet, előlem se menj! ...

„Sokan csodálkoznak rajtam, mert te vagy erős oltalmam.”  (‭71. Zsoltár 7. vers‬ ‭RÚF) Ha elesel, kitől várod a segítséget?  Keresztény életem legelkeserítőbb élményei közé tartoznak azok a beszélgetések, amikor a gyülekezet jövőjéről (misszióról, növekedésről, gyerekekről, stb.) ejtünk szót. Általában ezeket az alkalmakat imádságos lelkülettel kezdjük el, együtt olvasunk a Bibliából, és bátorítjuk egymást. Ezek után szóba kerülnek a kényes témák: miért nem látogatják többen az evangélizációs sorozatainkat? Mi lesz, ha a gyülekezet elfogy, vagy kiöregszik? Mi lesz a gyerekekkel? Hogyan tudjuk őket döntésre bátorítani? A beszélgetés csúcspontján valaki felszólal, hogy már tíz éve próbálkozunk evangélizációs sorozatokkal, és nem működnek, úgyse fognak működni. Ekkor valaki más felajánlja, hogy imádkozzunk közösen, és kérjük Istent, hogy adjon bölcsességet a folytatáshoz. De amint kimondjuk az “ámen”-t, rögtön jönnek újra a szkeptikus hangok: úgyse. Mint...

„Mert te vagy az én reménységem, oh Uram, Istenem, én bizodalmam gyermekségemtől fogva! Reád támaszkodom születésem óta; anyámnak méhéből te vontál ki engem; rólad szól az én dicséretem szüntelen.” (71. Zsoltár 5-6. vers) Az emberek többsége szerint a reménység nem más, mint valami elérhetetlen vágyálom, ’csalfa, vak’ délibáb, mely képzeletünk szüleménye. Ám a Bibliában, mind a héber tikva, mind a görög elpisz szavak a reménységen túl, biztosítékon alapuló bizalmat és várakozást is jelentenek. Amit Balázs Károly Újszövetségi szómutató szótárában úgy definiált, hogy: „Remél valamit a jövőben a jelenben élő személy, vagy reménykedik egy eljövő dologban, számít rá. A remél, reménykedik szavunk eltorzult azzal, hogy a legtöbb esetben bizonytalan vágy lett belőle, minden reális alap nélkül. A bibliai szó biztos várását jelenti valaminek, ami be is fog következni. Isteni dolgokban maga Isten a biztosítéka annak, hogy a várakozás nem fog csalódást okozni, hanem betelje...

„Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. ” Pál második levele a Korinthusiakhoz 3. fejezet, 17. verse Sokan olvassák, és kutatják a Szentírást különböző célokból. Van, aki a történelmet szeretné megismerni bibliai feljegyzésekből, mások a hitelveket fogalmaznak meg belőle. Van, aki csak pusztán élvezetből olvassa, mert szabaddá válik a lelke a mondanivalójától. Nagyszerű dolog, hogy a könyvek könyve a világ összes ismert országában jelen van, és olvasható. Egy 2017-es felmérés szerint 670 nyelvre fordították le. A lehetőség mindenki számára megvan, hogy lapozgassa, forgassa, tanuljon belőle, általa. Amikor Mózes lejött a Sínai-hegyről, kezében a két kőtáblával az arca sugárzott. Azért mert Isten jelenléte olyan ragyogóvá tette, hogy az emberek szó szerint féltek hozzá közeledni. Rémületbe ejtő volt, az a ragyogás, amit láttak, de Mózes közel hívta magához őket és elmondta nekik, mindazt, amit Úr parancsolt nekik. A beszédet befejezve Mózes egy lep...

"Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal." Pál apostol Rómaiakhoz írt levele 8:26 Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy én tudom a legjobban, hogy mire van szükségem. Azt hiszem, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Pedig, ha visszafelé tekintünk életünkre, azért találunk arra példákat, hogy a szüleink, vagy egy közeli barátunk tisztábban látta, hogy mi az ami igazán a javunkat szolgálja, s mi az, amire csupán vágyunk, de valójában tönkreteszi az életünket... Pál apostol pedig egyenesen azt mondja, hogy nem tudjuk azt és úgy kérni, amire - Isten szerint - szükségünk lenne. Isten azonban szeretné, ha elvezethetne bennünket a valódi és lényegi szükségleteink meglátásához. Milyen nagy ajándék, amikor nem a kudarcaink, fájdalmaink döbbentenek rá, hogy valami egészen más irányba kellene elindulnunk, s más dolgokra törekednünk, hanem a Lélek ...

„Mert jónak látta a Szentlélek és mi is, hogy ne tegyünk több terhet rátok a szükségesnél:” Az apostolok cselekedetei 15:28  „Kicsim, ezt miért csináltad?” - kérdezem a kislányomtól hol jó, hol kevésbé jó kedvemben, és jön is a válasz viszonylag hamar. „Azért, mert szabad.” - és ezzel lezártnak is tekinti a dolgot. És amíg ez az általunk szabott keretekkel megegyezik, addig nincs probléma. Csak megesik, hogy próbálja feszegetni a határokat.  Ezzel a nézetével pedig nincs is egyedül. Már az Édenben is ezt tettük. Ettünk a gyümölcsből, mert mi úgy döntöttünk, szabad. Az, hogy Isten mit mondott erről, csak másodlagos. Úgy gondoltuk, megszabhatjuk mi a határokat, mert jobban értünk ehhez, mint a Mindenható.  Aztán bezárult előttünk a Paradicsom kapuja, mi pedig továbbra is megszabjuk magunknak, mit lehet, és mit nem, és ezzel óriási károkat ejtünk. Mindenhol. Végzetes kárt tettünk az Istennel való kapcsolatunkban, és ha Krisztus nem jött volna el, ...