Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december 28, 2008
Az igazi segítség forrása „Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket.” (Jeremiás próféta könyve 29,12) Segítséget kérni nehéz. Nehéz, mert amikor segítségre szorulunk, mindennél jobban tudatában vagyunk kiszolgáltatott állapotunknak. A legszívesebben az Istentől is csak kölcsönt kérnénk, egy kezdeti lökést, amely elindít bennünket a jó úton, hogy azután majd saját erőnkből vívjuk ki az érdemeket. Éppen ezért fűzi hozzá Isten a „ha segítségül hívtok” felszólításhoz, hogy „és állhatatosan imádkoztok.” Nem ahhoz kell ugyanis az állhatatosság, hogy Isten meghallgassa imánkat, hanem ahhoz, hogy miután meghallgatta, ne feledkezzünk meg arról, hogy minden, amink van, azt kaptuk – legyen az erő, egészség, tehetség, család, barát, munka, egyszóval minden. „Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” (1. Kor. 4: 7) . Ily módon, minden nap Isten segítségére szorulunk, mert magunktól még azt sem tudjuk megtartani, amit Istentől ka
Élet és halál „Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban.” Rómabeliekhez írt levél 6:23 Minden munkának megvan a méltó fizetsége. A Szentírás szerint a bűn fizetsége halál! De milyen bűn az, aminek a fizetsége halál? Hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, hogy a kis, úgynevezett „bocsánatos bűnök” nem eshetnek ilyen szigorú elbírálás alá. A halál csak a „nagy bűnök” büntetése lehet. A Szentírás azonban ebben a tekintetben nem tesz különbséget kis és nagy bűnök között, mert minden bűnnek egyformán halál a büntetése. Sőt a Római levél elején azt is olvashatjuk, hogy minden ember bűnös. „Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek; nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is.” (Róma 3:12) Az Újszövetség eredeti nyelvén a bűn (hamartia) tévedést, hibát, céltévesztést jelent. A Biblia szerint nem csak a „nagy bűnök”, hanem a hibák a tévedések, a cél elvétése is bűn, s mindezek fizetsége halál! Talán túlságosan r
Öröm az Úrban "Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon." Zsoltárok könyve 16:11 Élet, öröm és örökkévalóság. Ha nincs életed, nincs értelme sem az örökkévalóságnak, sem az örömnek, amelyet te magad nem élhetsz át. Ha nem lenne öröm az életben, nem lenne jó sem egy rövid szakasz az életből, de maga az örökkévalóság sem. Ha pedig nincs örökkévalóság, akkor nem sokat jelent sem a pillanatnyi öröm, sem az a 70-80 éves időszak itt a földön, amit életnek nevezünk. Isten mindent ad a gyermekeinek. Megismerteti velünk, hogy melyik úton kell járnunk. Nem kell tájolót használnunk, mert Isten világosan megmondta, hogy melyik a jó irány. Ez az út pedig az életre visz. Nincs kétség, nincs 50%-os valószínűség, hogy lehet, hogy az életre visz, vagy benne van a pakliban, hogy az életre is juthatsz. Isten kizárólag azt az utat fogja reklámozni és ismertetni veled, ami az életre vezet. Isten nemcsak az útirány megmutatásával törő
Dicsőség Istennek „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!” (Lukács evangéliuma 2. fejezet 14. vers) Hangzott az angyalok szava a pásztorok felé, akik legalább annyira várták a Messiást, mint mai világ, legalább annyira áhítoztak a megváltás után, mint ma is sok testi és lelki szegény. Néhány egyszerű mondat várva várt vágyuk teljesedését hirdette. „Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Ez pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.” (Luk. 2:11-12) Mert a dicsőség nem más, mint Isten jelleme. Nem más, mint az a szeretet, mellyel körülveszi hűtlenné vált teremtményeit. Mely a földre született kétezer éve. De mi a dicsőség? Mikor Mózes szerette volna látni Istent, az Örökkévaló úgy válaszolt: „könyörülök, a kin könyörülök, kegyelmezek, a kinek kegyelmezek.” (1móz.33:19) A dicsőség Isten jelleme, szeretete. Melyet Mózes fenn a hegyen szemlélt és sugárzott t
A menny reménysége(i) „Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: ’Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké a mennyek országa.’” Márk evangéliuma 10:14 Pszt, maradj csöndben; ülj rendesen; Isten házában vagy, viselkedj; és még sorolhatnám azt a sok-sok megnyilvánulást, amit mi felnőttek képesek vagyunk gyermekeinkre zúdítani Isten nevében. Pedig érdemes lenne elgondolkodni rajta, hogy Jézusnak a mai gyerekek is éppolyan fontosak, mint akkoriban, amikor Márk feljegyezte evangéliumában a szóban forgó történetet. Nem sokszor olvassuk Jézusról, hogy haragra gerjedt. Amikor mégis haragudott, az nagyon kiélezett pillanatban történt (pl.: a templom megtisztítása). Sokatmondó, hogy ebben az esetben is hasonló indulat ébredt benne. Nevetgélő, fel-alá szaladgáló gyerkőcök csoportját látom lelki szemeim előtt, ahogyan közelednek Jézus felé. Tele vannak élettel, mosolyognak, ártatlan szívecskéjükből árad a derű. Val
Vendégszeretet Jézus nevében „Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött.” (Márk 9:37) Azt gondolom, van okunk a szégyenkezésre és megtérésre (értsd: gondolkodás és cselekedet megváltoztatására) amikor a gyermekekhez való viszonyunkra tekintünk. Egyszer szeretjük, kényeztetjük, tanítgatjuk őket, máskor viszont mellőzzük, elfeledkezünk róluk, terhesnek találjuk a jelenlétüket. Hányszor látunk „lepasszolt” gyerekeket a nagyszülőknél, hányszor nézetjük vele a mesét, miközben rendkívül fontos és sürgős dolgainkat végezzük. A gyülekezeteinkben is általában több a terv velük kapcsolatban, mint a megvalósult program. Mi felnőttek, legtöbbször úgy beszélünk felnőtteknek való kérdésekről, mint ha tudomást sem vennénk az esetlegesen jelenlévő gyermekekről, vagy ha mégis, talán azt gondoljuk, úgysem figyel, úgysem érti miről van szó. Nem nagy dolgok ezek. Mindennaposak. Nem i
Krisztus jó illata „De hála legyen Istennek, aki a Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt. Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között” 2Korinthus 2:14-15 Áprilisban különleges illat lengi be a balatoni tájat alkonyatkor. Egyszerre édes és keserű ez az illat. Facsarja a szívet: emlékeket idéz, érzelmeket hoz felszínre. A mandulafák virágzanak. A bibliai időkben nevük „figyelő fa” volt, mivel először virágoztak a tavasz jövetelekor. A jó illat kikerülhetetlen: észre kell venni. Érzelmeket kelt. Bárcsak mi is ilyen illat lehetnénk Krisztus visszajövetelének hajnalán! Az apostol arról beszél a reggeli dicséret igéjében, hogy a hívő ember Isten ismeretének jó illata minden ember számára. Az illat üzenetet rejt. Egy üzenet, ami megmarad, miután az árasztója tovább ment. A jó illat ott marad a levegőben és éhessé teszi az embert. Többre vágyik. Isten ismerete elvá