reggeli dicséret

Mert én új eget és új földet teremtek, a régire nem is emlékeznek, senkinek sem jut eszébe. Ezért örvendjetek és vigadjatok mindörökké annak, amit majd teremtek! Mert Jeruzsálemet vigasságra teremtem, népét pedig örömre. Vigadozni fogok Jeruzsálemmel, és örvendezni népemmel. Nem hallatszik ott többé sírás és jajkiáltás hangja. Ézsaiás próféta könyve 65:17-19 Te hogy képzeled el az Új Földet? Szerintem bármit is képzelsz róla, az közelében sincs a valóságnak. Ne érts félre, nem a képzelőerődet akarom lekicsinyelni, hanem Isten kreativitását gondolom olyan hatalmasnak. Amikor először utaztam repülőn, elámultam az út szépségén. Fantasztikus látvány volt, ahogy az ég a felhők felett ragyog, és csodálatos volt látni, ahogy a földön lévő városok apró maketteknek tűntek, a folyók mint a cérnaszálak terültek el, a hegyek pedig mint a vakondtúrások dudorodtak ki a földből. Elképzeltem, ahogy Isten először megalkotta ezt a világot. Elképzeltem, ahogy Ő láthatta az egészet. Elképzeltem, ahogy kit

Csend legyen az én Uram, az Úr előtt! Mert közel van az Úr napja, amikor áldozatot rendez az Úr, és megszenteli azokat, akiket meghívott. Zofóniás könyve 1:7 Remegő, összedőlő épületek, mennydörgés, cikázó villámok, sejtelmes morajlás, széthasadó utak, tűz, füstoszlopok... Valahogy így néz ki az ítélet napja modern feldolgozásban. Harsogó hangon kihirdetett ítélet, szenvedő és rettegő emberek sikítása, a pokol lángjai, ijesztő fekete alakok, kárhozat... Ez pedig a régi idők ábrázolása az ítélet napjáról. A fent idézett prófétai üzenet mond két dolgot, ami esetleg félelmet kelthet: az egyik, hogy hallgassunk Isten színe előtt, mert közel az Úr napja, a másik pedig, hogy áldozatot készít. Miről is van itt szó? Mivel fenyeget minket az „Úr napja” vagy az „ítélet napja”? (Ha az egész szakaszt elolvassuk, világos, hogy az ítélet napjáról beszél.) Semmivel sem fenyeget. Amikor az Úr napjáról vagy ítélet napjáról olvasunk a Bibliában, csak tényszerűen tájékoztat arról, hogy mi történik azok

A népek [Isten] világosságában fognak járni, és a föld királyai oda viszik be dicsőségüket. Kapuit nem zárják be nappal, éjszaka pedig nem lesz. A népek oda viszik be kincseiket és gazdagságukat, tisztátalanok pedig nem jutnak be oda, sem olyanok, akik utálatosságot vagy hazugságot cselekszenek: hanem csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe. A jelenések könyve 21:24-27 A lelkészi élet velejárója a költözés – legalábbis abban az egyházban, ahol én szolgálok. Öt, vagy szerencsésebb esetben nyolc-tíz évente új körzetben kezdjük a szolgálatunkat, új városokban, új emberek között, és ami családként talán a legmegterhelőbb, egy új hellyel, amit onnantól otthonnak hívunk. És ez a vándorélet nem mindig egyszerű. Mi van, ha a szolgálati lakás kicsi? Mi van, ha a város, ahova költözni kell, nem tetszik, vagy messzire kerülünk mindenkitől, aki fontos a számunkra? A legutóbbi költözésünk ennek pont az ellenkezője volt. Egy nem túl nagy, de annál barátságosabb lakásba költöztünk a csal

„És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne; mert az Isten dicsősége megvilágosította azt, és annak szövétneke a Bárány.” Jelenések könyve 21. fejezet 23. vers Nem tartom magam félősnek, nem szoktam megijedni az árnyékomtól, de azért, ahogy ebben a sötétebb téli időszakban elmegyek futni néha én is összerezzenek, mikor a hajnali derengésben megmozdul mellettem egy-egy bokor és felröppen egy madár, vagy mikor este a kutyafuttató gyér világításánál hirtelen elém toppan egy nagyobb testű eb. De mi olyan félelmetes a sötétségben? Mi olyan ijesztő az éjszakában? Talán, az, hogy a legfőbb érzékszervünk hiányában kiszolgáltatottá, bizonytalanná válunk, hogy minden olyan kiszámíthatatlan, hogy nem látjuk előre, és nem tudjuk felmérni a körülményeket. Persze vannak a természetben, olyan élőlények, melyek épp a félhomályt és a sötétséget kedvelik. A ragadozó állatok, a férgek, a kártevők, ekkor aktívak, aztán, ahogy felbukkan a nap, ahogy világos lesz visszahúzó

„Zúgjon a tenger a benne levőkkel, a földkerekség és a rajta lakók! Tapsoljanak a folyók, a hegyek mind ujjongjanak.” 98.Zsoltár 7-8. vers Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon mi a félelem ellentéte?! Neked van ötleted? Én arra a megállapításra jutottam, hogy a félelem ellentéte – és egyben ellensége is – a bizalom. Ha bízok, nem félek! És mikor tudok bízni? Ha ismerem a bizalmam tárgyát vagy azt a személyt, akivel kapcsolatba kerülök. A bizalom megismerés által jön létre. Természetes, hogy félek kiugrani egy helikopterből ejtőernyővel a hátamon, mert még soha nem tettem…és valószínűleg nem is fogom. A bizalom tehát a megismerésen és a kipróbáláson alapszik. Nem működik ez másképp az Istennel megélt kapcsolatban sem. Az emberek, amikor azt hallják, hogy Isten jön ítélni (Zsolt.98:9) vagy épp haragra gerjed (Mt 3:7) félelmet éreznek. Ez a félelem pedig abból táplálkozik, hogy nem ismerik félelmük tárgyát, aki jelen esetben az Úr Isten. Az ítélet és a harag negatív jelentartalommal bír

„...Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal, és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban, hogy Jézus az Isten Fia. Mindenki csodálkozott, aki hallotta, és így szóltak: Hát nem ő az, aki üldözte Jeruzsálemben azokat, akik segítségül hívják ezt a nevet, és aki ide is azért jött, hogy megkötözve a főpapok elé vigye őket? De Saul egyre jobban felbátorodott, és zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, bebizonyítva nekik, hogy Jézus a Krisztus. Amikor pedig már jó néhány nap eltelt, a zsidók elhatározták, hogy végeznek vele. Saul azonban megtudta, hogy mire készülnek. Még a kapukat is éjjel-nappal őrizték, hogy megölhessék, de a tanítványok elvitték, és éjjel a városfalon lebocsátották egy kosárban.” Apostolok cselekedetei 9:19/b-25 Pál apostol a Krisztussal való személyes találkozása és az ezt követő három napi vaksága után azonnal hirdetni kezdte, hogy Jézus az Isten Fia. Nagy zavart okozott ezzel azok között, akik számítottak rá, hogy segít nekik fellépni Krisztus követőivel sze

„És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott, azután felkelt, és megkeresztelkedett, majd miután evett, erőre kapott. Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal, és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban, hogy Jézus az Isten Fia.” Az apostolok cselekedetei 9:18-20 Ölni akart az igazságért. Mert voltak, akik szerinte nagyon nem jól hittek és éltek az övéi között, és ezektől a tévtanításoktól muszáj megtisztítani az egyigaz vallást. Ha kell, tűzzel-vassal kigyomlálni, írmagja se maradjon. Az igazságot meg kell védeni. És ő csak ment, hogy tisztítson, hogy védjen öldökölve. Aztán jött a mennyei fényvillanás, a pördülés, a vakság, az ima, a látomás, egy kéz érintése, az „atyámfia”. Isten kockázatos, de jól átgondolt lépései a sakktáblán azért, hogy megmentse Pál életét. Azét a Pálét, aki Saulként ölni indult, és végül megtapasztalta a kegyelmet. Mert őt nem ölte meg sem Krisztus, sem Anániás, sem a keresztény testvérek egyike. Sőt, a Názáreti ért