Elég.
Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja Isten igazságát.
Eleinte türelmesen vártam. Hallgattam. A telefonvonal másik végén beszélő személy egy hozzám közel álló emberről csak ontotta magából a negatívumokat. Fröcsögött belőle az ellenszenv. Pedig nem is ismerte azt, akiről ilyen magabiztos állításokat tett: két mondatnál többet sosem beszéltek egymással. Egy idő után megengedtem magamnak a haragot. Nem kiabáltam, nem sértegettem. Határozottan annyit mondtam: „Elég.”
Később, Jakab soraival a kezemben, feltűnt valami. A vonal túloldalán lévő ember épp fordítva élte meg Jakab hármas tanácsát: lassú volt a hallásra, hiszen sosem hallgatta meg azt, akit elítélt; gyors volt a szólásra, és még gyorsabb a haragra. Szavai nem az igazságból fakadtak, hanem igazságnak öltözött haragból.
De a szöveg engem is tükör elé állított. Jakab nem azt kéri, hogy soha ne haragudjunk, hanem hogy késedelmesen. Ugyanazt várja az embertől, amit a Biblia újra meg újra Istenről állít: lassú. Ez a lassúság nem gyengeség, hanem szabadság. Aki késedelmes a haragra, nem a pillanat indulatának a rabja. Előbb meghallgat, aztán mérlegel, és csak akkor szól.
Az „elég” kimondását ma is helyesnek tartom: ki kellett állni valakiért, aki nem volt ott, hogy megvédje magát. Azt is látom viszont, hogy a haragom kevés ahhoz, hogy megváltozzon a telefon másik végén levő személy szíve. Nem dőlhetek hátra, mint aki jól végezte dolgát. A harag mögötti sértettség gyógyulásához sok szeretetre is szükség van.
Ma, november 9-én, a leomlott berlini fal évfordulóján a világ a szabadságra emlékezik. Azonban a legmagasabb falakat sokszor nem országhatárokon emeljük, hanem magunkban: sértettségből, előítéletből és haragból. Legyen belső szabadságod: légy gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, és ne hagyd, hogy a haragod legyen az úr.
