reggeli dicséret

"Mi azonban, akik a nappal fiai vagyunk, legyünk józanok, vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját és mint sisakot, az üdvösség reménységét." Pál első levele a thesszalónikaiakhoz 5:8 1987-ben jelent meg Jackie Chan "Istenek fegyverzete" című akció-vígjátéka. Egy kalandor megtalálja az istenek fegyverzetének egy darabját. Ezek után mindenki megpróbálja elkapni, visszaszerezni tőle. Mindenki meg akarja szerezni, mert legendás erejű tárgyakról van szó. Értékük felbecsülhetetlen, képesek a világot felforgatni. Bármilyen meglepő, de a mi kezünkben is lehet ilyen fegyver. Pál azt mondja, hogy három olyan fegyverünk van, ami már korábban többször is alapjaiban rengette meg a világot. Olyan vértünk van, amin nem hatol át semmilyen kard. Olyan sisakunk van, ami a legerősebb buzogány ütésétől is megvéd bennünket. A hitet és szeretet mint páncél viseljük. Egy mellvértként takar be bennünket. 1. A hit véd minket, hogy el ne veszítsük az irányt. El ne veszítsük azt, akire

“Mert a mi evangéliumunk nemcsak szavakban jutott el hozzátok, hanem erővel, Szentlélekkel és teljes bizonyossággal is.” Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 1:5 „Nekem bizonyíték kell, nem ígéret!” Amikor gyermekként a vasárnapi mesék közötti Old Spice reklámban hallottam ezt a mondatot, még nem igazán értettem, mit is akartak vele kifejezni. Valamit azért sejtettem, mert a csupa izom fickóra két csinos lány tapadt a mondat elhangzása után, de gyermekként akkor sem teljesen állt össze, hogy mit jelent. Azóta sokat változott a világ, és ez a hozzáállás általános lett az emberek gondolkodásmódjában. Különösen a nálam fiatalabbak nem sokat filozofálgatnak azon, hogy valami miért jó, vagy miért nem, hanem kipróbálják, és ami bejön nekik, azt csinálják, ami nem tetszik, vagy aminek nem látják a hasznát, azt ejtik. Kétezer évvel ezelőtt a görög filozófiai gondolkodás volt divatban, és az élet minden dolgára volt valami elméletük. Az egyik filozófusnak ilyen, a másiknak másmilyen, de a

“Hálát adunk mindenkor Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, amikor értetek imádkozunk, mivel hallottunk a Krisztus Jézusba vetett hitetekről és arról a szeretetről, amely valamennyi szent iránt él bennetek. Hálát adunk azért a reménységért is, amely készen van számotokra a mennyekben, amelyről már előbb hallottatok az igazság beszédéből, az evangéliumból. Mert ez hozzátok is eljutott, és ahogyan az egész világon gyümölcsöt terem és növekedik, ugyanúgy közöttetek is attól a naptól fogva, amelyen meghallottátok, és igazán megismertétek Isten kegyelmét.” Pál levele a kolosséiakhoz 1:3-6 A bizottsági ülések a gyülekezeti élet fontos részét képezik. Itt fektetik le a gyülekezet megválasztott tisztségviselői azokat a terveket, amik a következő időszakban meghatározzák a gyülekezet fókuszát, feladatait, missziós és egyéb megmozdulásait. A héten én is részt vettem egy olyan bizottsági megbeszélésen, ahol egészen az alapoktól kezdtük a közös munkát. Úgy döntöttünk, a missziót csak úgy

„Mert mi a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét.” Galátziabeliekhez írt levél 5. fejezet 5. vers Él, mint hal a vízben. Mondjuk ezt arra az emberre, aki jól érzi magát a bőrében. Aki vígan, gondtalanul és szabadon lubickol az életben. S hogy miért hozom ma ide ezt a szólást? Mert véleményem szerint tökéletesen magában foglalja Pál apostol válaszát a Galátziabeliek és sok mai keresztény ama kérdésére, hogy mit jelent szabadnak lenni Krisztusban? Hiszen, ahogy a hal számára a víz, mint élettér egyben börtön, másrészt az élet, a szabadság, úgy az Istennel való kapcsolattartás eszközei, az imádság, az Igetanulás, az önmegtartóztatás, a böjt, a törvény, a szombat, a gyülekezetbe járás is megkötözöttségnek tűnhetnek, de nélkülük a Lélek által újjászült keresztény ember nem létezhet. Számunkra Jézus a végtelen tenger. Egyesek mégis szűknek érzik és csábítja őket a szárazföld, a test kívánságainak kiszolgálása, (varázslás, részegség, harag, bujálkodás, stb. Gal.5:2

„Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.” Első korinthusi levél 13.fejezet 13.vers Szerinted mi az az egy dolog, amire itt a Földön és majd fent a Mennyben is szükségünk lesz? Van egyáltalán olyan földi dolog, amire a Mennyben is szükségünk lehet? Majdnem biztos vagyok benne, hogy mindannyiunkban felmerült már a kérdés legalább egyszer életünk során, hogy vajon fognak-e ránk emlékezni… Nagy kérdés ez, hiszen a legtöbbünk nem talált fel gyógyíthatatlan betegségre ellenszert és még csak Nobel-díjat sem kaptunk valami nagy találmányért. Mennyivel egyszerűbb lenne akkor a kérdésre adott válasz… De, sajnos nem találtunk vagy fedeztünk fel ismeretlen dolgokat és nem alkottunk világhírű műveket. Mindezek ellenére mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám, hogy fognak rád emlékezni!? Pál apostol egy egész fejezetet szentelt egy olyan érzésnek, amelytől néhányan tartózkodnak. Vannak, akik a gyengeség jeleként definiálják, de nevezhetj

"Őt szeretitek, pedig nem láttátok, őbenne hisztek, bár most sem látjátok, és kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeztek, mert elértétek hitetek célját, lelketek üdvösségét." 1Péter 1.8-9  Az evangéliumokat olvasva elénk tárul Jézus Krisztus élete. Felfedezhetjük az ószövetségi messiási próféciák beteljesedését, beleélhetjük magunkat az eseményekbe, mintha jelen lettünk volna. Magunk előtt láthatjuk annak életét, aki azt mondta magáról: „aki engem látott, látta az Atyát” (János 14.9) Őt szemlélve, s hallgatva Isten ígéreteit, megszülethet bennünk a bizalom és a szeretet Krisztus iránt. Eljuthatunk oda, hogy noha szemtől szembe nem találkoztunk vele, de szerethetjük őt hálás szeretettel, rábízhatjuk magunkat, s ennek nyomán szívünket átjárja a túláradó öröm. Péter apostol összekapcsolja a szeretetet, a bizalmat, és az ujjongó örömöt, s azt mondja, hogy amikor ezeket átéljük, akkor közben elérjük a hitünk célját, lelkünk szabadulását, üdvösségét. A szeretet arra ösztönöz, hog

„Láttam, hogyan élt, mégis meggyógyítom! Vezetem őt, vigasztalással fizetek neki és gyászolóinak. Megteremtem ajkán a hála gyümölcsét: Békesség, békesség közel és távol! Ezt mondja az Úr: Meggyógyítom őt!” Ézsaiás könyve 57:18-19 Tizenegy évvel ezelőtt, 2012. március 11-én vasárnap ugyanezek az igék alkották a reggeli dicséret áhítatának alapszövegét, róluk szólt az utolsó írásom, amit Édesanyám elolvasott. Ekkor már jóideje egy hospice kórházban ápolták őt, és tudtuk, hogy nagy valószínűséggel mi lesz a történet vége. Tudtuk, hogy lehetetlen, hogy minden nap ajándék, hogy bármikor jöhet az a bizonyos telefon. Sokan imádkoztak a gyógyulásáért, nagyon sokan, és mi kapaszkodtunk. Istenbe, akinél semmi sem lehetetlen, abba, hogy annyian könyörögnek érte, egy évtizedekkel korábbi álomba, amiben akkor beteg volt, de valaki azt mondta, ne féljünk, mert meg fog gyógyulni. És kapaszkodtunk abba, hogy nem tudjuk elképzelni a jövőt nélküle. Egy héttel később Anyám meghalt. Abban nem kételk