Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július 28, 2024

Kérj és kapsz

Kép
Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Máté evangéliuma 7:7 A minap a kislányom inni kért tőlem szörpöt. A konyhában megtöltöttem a kulacsát, miközben ő megállás nélkül kérdezgetett engem, hogy "az szöjpi?". Azt kért, és azt is kapott, viszont percekig győzködnöm kellett, hogy amit töltök a kulacsba az szörp és nem sima víz. Sose vertem át ezzel, ha valamit ígértem igyekeztem azt betartani, mégsem volt biztos benne, hogy azt kap amit ígértem. Végül pillanatokkal később boldogan szürcsölve sétálgatott a lakásban, elégedetten, elvégre "apa most sem nem vert át". Isten vajon mikor vert át? Hányszor kértél már tőle valamit az esélytelenek nyugalmával, és vártad a csodát, mondván hogy úgysem jön be? Hányszor szólt az imád egy vizsga előtt, egy állásinterjún, egy kihívásban vagy megoldandó problémában? Jól tetted! Isten meghallgat. Nem mondom, hogy mindig "szörpöt" fog adni amikor kérsz, de ha mást kapsz, az sem

Erős és hűséges az Úr!

Kép
Igen rettenetes az Isten a szentek gyűlésében, és félelmetes mindazok között, akik körülötte vannak. Uram, Seregek Istene! Ki olyan erős, mint te, Uram? Hűséged körülvesz téged! Te uralkodsz a dühöngő tengeren; ha hullámai tornyosulnak, te lecsendesíted őket. Zsoltárok könyve 89:8-10 Gyermekkoromban szerettem a Tarzan-filmeket. Emlékszem, hogy amikor a főszereplő feltűnt elefántháton az ellenséges szándékú emberek táborában, mindig nagy riadalmat keltett, hanyatt-homlok menekültek előle. A trombitáló elefánt rettenetes, félelmetes volt számukra. Azért, mert erős, és számukra ellenséges volt.  Istennel kapcsolatban az emberek nagyon vegyes érzelmekkel viseltetnek. Vannak, akik számára rettenetes és félelmetes, és libabőrösök lesznek még a gondolatától is, hogy egyszer találkozniuk kell vele. Mások számára ez a félelem inkább ünnepélyes komolyság, mert megtapasztalták Isten hatalmát a saját életükben, és tudják, hogy a Végtelen Hatalommal vannak kapcsolatban, amikor őt keresik egyénileg,

Legyen hitetek!

Kép
Jézus így válaszolt nekik: Higgyetek Istenben! Bizony mondom nektek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magad a tengerbe! – és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik, annak megadatik az. Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amit imádságotokban kértek, megkapjátok, és megadatik nektek. Márk evangéliuma 11:22-24 Keresztény családban nőttem fel, ahol a mindennapjainknak szerves része volt az ima. Szükségem van valamire? Imában kérem Istent, hogy adja meg. Nagy vizsga előtt állok? Segítségül hívom már a tanulás – de különösen a dolgozat írása – közben. El szeretnék érni valamilyen eredményt? Szerelmes vagyok, és útmutatásra van szükségem? Az ima volt mindig is az én “kis telefonom” Istenhez. Aztán ahogy telt-múlt az idő, észrevettem egy aggasztó tendenciát: bármit is kértem, annak mindig pont az ellenkezője valósult meg. Hogy így volt-e, vagy csak a statisztika torzított, nem tudom, de gyanítom, hogy ez utóbbi a helyzet. Mind

A város jólétén

Kép
És igyekezzetek a városnak jólétén, amelybe fogságra küldöttelek titeket, és könyörögjetek érette az Úrnak; mert annak jóléte lesz a ti jólétetek. Jeremiás könyve 29. fejezet 7. vers Egy alkalommal, mikor arról faggattak egy indiai nyomornegyedben szolgáló misszionáriust, hogy szereti-e azt a környéket, ahol él és dolgozik, a következőt mondta: - Lehet-e szeretni a penészes, csótányokkal teli vályogviskókat? Lehet-e szeretni az igénytelenséget, az emberi felelőtlenséget és hanyagságot? Lehet-e szeretni a részegek, a drogosok, a prostituáltak és a koszos, csonkabonka, bolháktól és tetvektől nyüzsgő utcagyerekek vergődésének napi látványát? Nem. Nem szeretem sem ezt a helyet, sem az itteni körülményeket. S hogy akkor mégis miért vagyok itt? Mert Jézus, aki úgy szeretett engem, aki otthagyta értem a mennyországot, aki eljött és megkeresett, és akit én is mindennél jobban szeretek, Ő ösztönöz arra, hogy ne önmagamnak éljek, hanem tegyem azt, amit Ő, „széjjeljárván, jót tévén és meggyógyít

Életünk és küldetésünk

Kép
Igyekezz kipróbált emberként megállni Isten előtt, mint aki nem vall szégyent a munkájával, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét. Timóteushoz írt második levél 2.fejezet 15.vers Pál apostol, aki e levél írója, élete során megannyi helyzettel találta magát szemben. Volt üldöző és üldözött, ellenség és barát, sebző és gyógyító. Olyan élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodott, amelyek átélése nem csak az ő hitéletét erősítették meg, hanem a környezetében lévők életére is hatással volt, sőt olyan erővel bírt, hogy Isten üzenetének egyik fő hirdetőjévé vált. Timóteus, akinek e levelet címezte egy fiatal fiú volt, aki nyitott volt Istenre és azokra az elvekre, amelyeket Jézus vallott és amelyeket földi élete során a tanítványokra bízott. Pál tanította, okította Timóteust. A fenti néhány gondolat is egy ilyen intelem foszlány, amelyben Pál felhívja Timóteus figyelmét arra, hogy miként adja át Isten üzenetét a közösségen belül. Pál tanítása abban állt, hogy az igazság és az evangélium

Te ki vagy?

Kép
‭ Ugye, öt verebet adnak két fillérért, de Isten egyről sem feledkezik meg közülük. Nektek pedig még a hajatok szála is mind számon van tartva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok! Lukács evangéliuma 12.6-7 Ki vagy? - Az erre a kérdésre Isten által adott válasz mutatja meg, mennyire értékes az életed. Ő ezt mondja: Kezem alkotása vagy, akit szeretek, s akinek megmentéséért legdrágább kincsemet is odaadtam. Gyermekem vagy, akit örökbe fogadtam, hogy családom részévé legyél az örökkévalóságon át. Terveket készítettem számodra és számítok rád. Szeretném, ha visszatükröznéd szeretetemet. Figyelek rád és gondviselőd vagyok.  Te hogyan tekintesz magadra? Legyen áldott a napod!

Ez nem verseny

Kép
Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. János evangéliuma 15:4-5 Nemrég vette kezdetét Párizsban a 33. nyári olimpia. Amikor ezeket a sorokat írom, már megvan az első érme a magyar küldöttségnek, Muhari Eszter szerzett bronzérmet a női párbajtőrözők egyéni versenyében, gratulálunk neki! Emellett két olyan esemény is történt, ami egyszerre töltött el fájdalommal, ugyanakkor büszkeséggel is. Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívónk vereséget szenvedett az első asszójában, így kiesett, nem védheti meg a címét. Nyilatkozata számomra fair play díjas, olvasd csak el ezt az idézetet: „Nem tudok olyan elemet kiemelni, amiben jobb lettem volna az ellenfelemnél. Taktikailag fölém nőtt, és azt mondom, hogy technikailag is. Bejött