reggeli dicséret

 „ Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent. Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg, nem más, bár veséim is megemésztetnek.” Jób 19,25-27 A falunkban a temető a templomdomb melletti magaslaton fekszik, lakói susogó, árnyas fák alatt nyugodnak. Emlékszem nagymamám, majd később betegségével küzdő édesanyám szavaira is. „Majd ott fogok végre megpihenni…” – és én mindig néztem a házunkkal átellenben levő komor helyet, mert mi is egy dombon laktunk, egy köz legvégén, az utolsó házban és nem akartam érteni vágyakozásuk. Vannak, akik félnek a temetőtől, de nekem mindig csak valami szomorú nyugalmat jelentett.  Első emlékeim nagyapám halála utániak. Csendes vidámsággal néztem a gyorsan tevékenykedőket – mert a szomorúságuk hallgatásra késztetett –, ahogy sürögtek forogtak, hogy mindent elrendezzenek a halott körül. Nekem a kártyaparti járt a fejemben, amit nem is oly rég vívtak

  „Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának: Mert ha élünk, az Úrnak élünk; ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk. Mert azért halt meg és támadott fel és elevenedett meg Krisztus, hogy mind holtakon mind élőkön uralkodjék.”  Rómaiakhoz írt levél 14:7-9. Pál apostol szavai nyomán a következő kérdéseket tettem fel magamnak: Hogyan tekintek az életemre? Kinek a dicsőségére élek? Kinek az akarata szerint élem az életemet? Kinek van joga beleszólni abba, hogyan élek vagy gondolkodom? Pál az idézett szakaszban azzal biztat egymás befogadására és elfogadására, hogy elénk állítja azt, ami közös a hitre jutott keresztényekben, még akkor is, ha egy gyakorlati kérdésben gyökeresen eltérő következtetésre (vö. 6. vers) jutottak. Amit tesznek azért teszik, mert hálásak Istennek, hogy elküldte egyszülött Fiát megmentésükre. Mivel megbecsülik Krisztus értük hozott áldozatát, ezért úgy tekintenek saját életükre, hogy az mi

Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán. Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak. Pál második levele a korinthusi gyülekezetnek 4:6-7 Mintegy másfél évtizeddel az után, hogy Pál leírja ezeket a sorokat, Róma ellenes lázadás tör ki Júdában és Galileában (66). A kezdeti sikert azonban hamar a rómaiak ellentámadása követi. A hadvezér Vespasianus először Josephus Flavius seregét győzi le (a zsidó hadvezér római fogságban írja meg később a felkelés történetét), majd körülzárja Jeruzsálemet is. Ekkor azonban meghal Nero császár, és hatalmi harc kezdődik, amibe maga Vespasianus is bekapcsolódik. Jeruzsálem föllélegezhetett, de nem sokáig. Az egy éves véres polgárháborúban császári trónt megszerző Vespasianus fiát, Titust küldi a zsidó háború folytatására.  A ró

„Csillapodjál le az Úrban és várjad őt; ne bosszankodjál arra, akinek útja szerencsés, se arra, aki álnok tanácsokat követ. Szűnj meg a haragtól, hagyd el heveskedésedet; ne bosszankodjál, csak rosszra vinne!” (37. Zsoltár 7-8. vers) Minap reggel, futás helyett gondoltam elmegyek egy másfél órát kerékpározni. Tényő felé vettem az irányt, arra ilyenkor, mikor még a nap is éppen csak araszol felfelé az égen gyér a forgalom. Beértem a faluba, majd a templomnál balra, felfelé a Sokoró, irány az erdő, át Pátkára. A párától csillogó, nedves erdei úton kígyóztam felfelé. Ahogy elhagytam a házakat, szépen elmaradt a kutyák szűnni nem akaró csaholása is. Majd szinte beszippantott az erdő mélységes csendje, melyet csak a kerék halk surrogása, a szapora lélegzetvételem, a száraz levelekkel játszó szellő és egy-egy kósza madárfütty próbált megzavarni. Komótosan haladtam, s közben figyeltem, ahogy egy-egy elsárgult levél ellibben előttem, mellettem. A farakásoknál jól beszippan

„Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik: világossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít. ” 37. Zsoltár 5-6. verse Ez egy olyan zsoltár, aminek egyes részleteit nagyon gyakran felírják egy-egy üdvözlő kártyára, vagy éppen, amikor jókívánságunkat akarjuk kifejezni. Azért választjuk ezt a zsoltár részletet, (és érdemes elolvasni a korábbi verseket is) mert úgy érezzük ezek az élet valamennyi területén olyan aranymondatok, amelyek átsegítenek bennünket az élet bármelyik szakaszán. „ Hagyd az Úrra útadat, bízzál benne…” : A bizalom a legfontosabb a működő kapcsolatokat tekintve. Bizalom nélkül elképzelhetetlen, hogy Istenben higgyünk. Talán sokáig kell várni, és már elveszítjük a hitünket, a bizalmunkat a Megváltónkban. Talán úgy érezzük, hogy megfeledkezett rólunk. Gyakran érezzük úgy, mintha az élet igazságtalanul bánna velünk, és másoknak jobban menne sorsuk. De a tanács a következő: Légy nyugodt, bízzál az Úrban, mert Ő az, aki munkálkodik. A

"De ha a bűnös megtér, és nem követi el többé vétkeit, hanem megtartja minden rendelkezésemet, törvény és igazság szerint él: akkor élni fog, nem hal meg.  Azok a vétkek, amelyeket elkövetett, nem maradnak emlékezetben. Azokért az igaz tettekért, amelyeket véghezvitt, élni fog!  Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát - így szól az én Uram, az ÚR -, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen." Ezékiel 18:21-23 Mi a legkevesebb, amit Isten kér? Van-e Isten elvárásainak minimuma, aminél kevesebbet már nem kérhet? Isten egy fát kért vissza Ádámtól és Évától az Édenben, miután mindent, amit Isten alkotott, az emberpárnak ajándékozta. Ennél kevesebbet már nem kérhetett. Az első bűnre, de inkább az első bűn miatt megígért Megváltóra való emlékezés miatt Isten bárányáldozatot kért. Nem azért, hogy fájjon, vagy azért, hogy Neki jó származzon ebből, hanem azért, mert az embernek szüksége van emlékezni, mert feledékenyek vagyunk. Vagy a bűneinkről felejtkezünk el, még m

„Az Úr pedig irányítsa szíveteket Isten szeretetére és Krisztus állhatatosságára.” Pál apostol második levele a thesszalonikaiakhoz 3:5  Felkavaró események zajlottak és zajlanak a nagyvilágban. Ember embernek farkasa, és nagyon úgy tűnik, a gyűlölet egyre jobban testet ölt közöttünk és bennünk. Nem tűrjük a másságot, félünk és nincs helye az értelmes párbeszédnek. Ártatlan emberek szenvednek és halnak meg százával nap mint nap, és úgy tűnik, nincs megoldás, nincs menekvés. Hogyan győzhet a Jó ebben az őrült világban? Hogyan maradhat Ember az embertelenségben?  De a gonosz nem áll meg a távoli országokban, városokban, hanem egészen közel jön hozzád. Beférkőzik a legbensőségesebb kapcsolataidba is, és alapjaiban akarja őket megrengetni. Barátaiddal, családtagjaiddal való harmóniát rázza meg, és próbál rávenni a menekülésre, hogy válaszd az egyszerűbb utat, és hagyj mindent magad mögött, fuss el a megoldás elől. Vagy épp ne akard megoldani, hanem hibáztasd mindenért a másik