reggeli dicséret

"Hadd halljam meg, mit hirdet az Úristen! Bizony, békességet hirdet népének, híveinek, hogy ne legyenek újra oktalanok." Zsoltár 85,9 Közeleg a keresztény világ legnagyobb ünnepe, a húsvét, amikor mindannyian Jézus Krisztus keresztjére emlékezünk. A passióra, a szenvedésre, fájdalomra, megváltásunk beteljesedésére, Isten irántunk való nagy szeretetére és végül a feltámadásra. Azon a régi húsvéton a Menny Ura békét kötött velünk, hogy többé ne is forduljon el a tekintetünk máshová. Azt szeretné, ha emlékeznénk arra, mit tett értünk. Szeretné, hogy tudjuk az életünk megváltozhat. Ő megtette az első lépést felénk. Most már minden rajtunk múlik, a mi válaszunkon, az engedelmességünkön. Ahogy Kre. 520. körül, a zsoltár megírásának idején a fogságból visszatérő zsidóknak Isten békét hirdetett, engesztelést, így teszi ezt ma is velünk. Ez a béke azonban többet jelent annál, hogy nincs küzdelem, nincs már háború. Ez az a béke, amit csak Isten tud adni. Ez a béke azt je

Jézus kiküldte tanítványait, 72 főt, hogy a környező falvakban készítsék elő az Ő útját, menjenek előtte, és tegyenek bizonyságot Róla. Hívják fel az emberek figyelmét a megtérés fontosságára. Elmentek. Aztán amikor visszatértek missziós körútjukról, szinte egymás szavába vágva mondták el tapasztalataikat. „Uram! Még az ördögök is engedtek nekünk a Te neved által!”   Boldogok voltak, hogy tehettek valamit Urukért. Hogy részt vehettek munkájában. Lelkesen számoltak be az eseményekről. „Abban az órában Jézus így ujjongott a Szentlélek által: Magasztallak Atyám, menny, és föld Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és kijelentetted a gyermekeknek. Igen Atyám, mert így volt kedves előtted.” Lukács 10:21 Jézus ujjongott. Velük együtt örült. Nem azért, mert a bölcsek és értelmesek nem vettek részt a munkában, hanem, mert az egyszerű, kedves gyermeki lelkületű tanítványok tapasztalatokban részesülhettek. De gyakran találkozunk napjainkban is hasonl

"Hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keres. Amikor egy nagy értékű gyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt.” Máté evangéliuma 13. fejezet 45-46. versek Ma már bármit végezhetünk hobbiszerűen. Mindenki megtalálhatja a hozzá illő elfoglaltságot, legyen szó valamiféle sportról, zenéről, utazásról, vagy éppen különféle tárgyak gyűjtéséről, a lényeg, hogy az embert boldoggá tegye. A mai ige is egy ilyen “gyűjtőről” szól, aki ugyan nem hobbiból, hanem szakmájából kifolyólag gyűjtött szép gyöngyöket, mégis, feltételezhetjük, hogy örömét lelte ebben a tevékenységben, hiszen nem csak a vevők számára, hanem önmagának is kereste őket. Vannak, akik bélyegeket, mások autókat, vagy művészeti alkotásokat gyűjtenek, de legyen a legkisebb, vagy a legnagyobb, olcsó, vagy drága gyűjtemény, minden ilyennek van egy “legértékesebb” eleme. Ez az úgynevezett “Szent Grál”, amiért a gyűjtő bármit képes odaadni, és nem tágít, amíg az

„Mert mindenki, aki magát felmagasztalja, megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik.” (Lukács evangéliuma 14.fejezet 11. vers) Ismered a kormányos és a gépész történetét? Mindketten hivatásuk kiválóságai voltak, viszont nagy szakmai tudásuk ritka nagy gőggel párosult és pechjükre mindketten ugyanazon a hajón szolgáltak. Habitusukból adódóan állandóan marakodtak és szekálták egymást. A kormányos szerint a gépész nem volt más, mint egy koszos olajszagú matróz. A gépész pedig a kormányost csupán egy a kapitány mellett pöffeszkedő felesleges, túl méretes rakománynak tartotta. Egy alkalommal saját nélkülözhetetlenségüket bizonygatták egymásnak, és azt, hogy simán el tudnák látni a másik ’jelentéktelen’ feladatát is. Így elhatározták, hogy egy napra cserélnek és megmutatják, hogy mindenhol megállják helyüket. De egy óra sem telt el, a kormányos csapzottan, mocskosan, megszégyenült arccal ment fel a gépházból vissza a hídra, és sírva mondta; - Hiába prób

„Vagy ha egy asszonynak tíz drahmája van, és elveszít egy drahmát, vajon nem gyújt-e lámpást, nem söpri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, míg meg nem találja?  És ha megtalálta, összehívja barátnőit és szomszédasszonyait, és így szól: Örüljetek velem, mert megtaláltam a drahmát, amelyet elvesztettem. Mondom nektek, így fognak örülni az Isten angyalai egyetlen megtérő bűnösnek.” Lukács evangéliuma 15. fejezet 8-10. verse Tegnap megtanultam valamit az elveszett dolgokról. Tíz óra után nem sokkal  utánam készenlétis rendőrkocsi. Kivételesen nem féltem, betartottam mindent, úgyhogy biztos nem jön bünti bamm-bamm... úgyhogy az első gondolatom az volt: "hagyd elmenni őket". De nem, lemeszeltek! Kérték az irataimat, úgyhogy készségesen mosolyogva adtam oda mindent, amim csak van. Tíz perc várakozás után, elképzelni sem tudtam mit tudnak csinálni a papírjaimmal, majd a rend egyik éber őre odalépett, és közölte, hogy mivel az ablakra nincs ráragasztva a hologrammo

"És láttam, hogy egy másik angyal repül fenn az égen: az örök evangélium volt nála, hogy hirdesse azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek" Jelenések 14.6 Mi jut eszedbe először, és mit érzel, ha az ítélet szót meghallod? Azt hiszem talán azok vannak a legtöbben, akiknek a kárhoztatás, büntetés jut eszébe, és a félelem társul hozzá.  Emlékszem, milyen nagy örömöt jelentett számomra, amikor tudatosult bennem, hogy Isten ítélete az örök evangélium része. " Egyedül csak Krisztus halála miatt van az, hogy örömmel tekinthetünk az ő második eljövetele felé. Krisztus áldozata a mi reménységünk középpontja. Ehhez kell rögzítenünk hitünket." (E. G. White: Jézus élete c. könyv, "Az én emlékezetemre" c. fejezet) Krisztus értünk hozott áldozatának köszönhetően lehetséges az, hogy felmentő ítéletet nyerjünk. Amikor Isten ítéletre hív bennünket, akkor arra hív, hogy vérvörös bűneink hófehérré legyenek (vö. É

„Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével, hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék.” Pál első levele a korinthusiakhoz 2:4-5 A ti kapcsolatotok messze nem volt “szerelem első látásra”. Hosszú volt az út addig, míg érezni kezdtél iránta valami hasonlót, míg a “csak barátság” fogalma már nem fedte teljesen a valóságot, és míg magadnak is be merted vallani, mi is zajlik benned.  Amikor először találkoztál vele, betetted a megfelelő skatulyába, és nem igazán foglalkoztál vele. Sokan félreismerték, nem tudták ki is ő valóban, ahogy te sem, de ez nem is zavart téged. Peregtek a hetek, hónapok egymás után, és a róla kialakult véleményed lassan formálódott. Aztán már te is akartad őt jobban megismerni, és ma már két kis búgócsiga szuszog körülöttetek esténként. Már régen túlléptetek az “emberek véleményén”, és úgy ismeritek egymást, ahogy senki más, a közös utazásnak pedig kö