A világosság vonzása
Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánvalóvá legyen cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat. János evangéliuma 3:21 Múlt hét pénteken, Krisztus példázata alapján arról gondolkodtunk, mennyire fontos, hogy szemünk világos legyen. Ha őszintén, hitelesen éljük az életünket, akkor lehet szemünk igazán világos, és nem fogjuk szükségét érezni annak, hogy eltakarjuk, elrejtsük más emberek elől. Folytatva ezt a gondolatot, ha belül világosság van bennünk, akkor önkéntelenül is a külső világosság felé fogunk vonzódni, és ebben a világosságban tudunk "igazságot cselekedni". De mit is jelent ez pontosan? Az igazság szót Jézus itt nem egyszerűen abban az értelemben használja, hogy valami helyes, vagy elfogadható. Mondhatnánk azt, hogy Jézus szerint, aki kimegy a világosságra, az "valós, igazi" dolgokat tesz. Ha követjük a belső világosságot, azért merünk bármit is tenni ezen a jól látható helyen – mindenki szeme láttára – mert az megeg...