Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február 23, 2020

A kémek jelentése

Kép
“Csakhogy erős nép lakik azon a földön, a városok falakkal vannak megerősítve, és nagyon nagyok, sőt még Anák leszármazottait is láttuk ott! A Délvidéken Amálék lakik, a hegyvidéken a hettiták, a jebúsziak és az emóriak laknak, a tenger és a Jordán partján pedig a kánaániak élnek.” Mózes negyedik könyve 13:28-29 A hazugság rossz dolog. Ezt már gyerekként megtanították a szüleink nekünk. Nem szabad hazudni, mert az rossz. Kérdem én: A kémek hazudtak akár egy szóval is? Nem hazudtak. Akkor mégis mi a baj a kémek jelentésével? Miért mondjuk azt, hogy ezek a kémek nem voltak jók? Jól megfigyeltek mindent, tényleg minden rendben volt azzal amit mondtak, hiszen igaz volt, és alapos. A baj nem az információ szerzéssel, vagy az információ átadással volt. Mindent jól mondtak, úgyhogy nem az a baj, hogy hazudtak volna. Teljesítették ami a kémek feladata, információt gyűjtöttek, és adtak át, ezzel semmi gond nem volt. a gond az volt, hogy nem láttak túl ezeken az információkon. Csak

Elismerő szavak

Kép
"Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, jöjj, és osztozz urad örömében!" Máté evangéliuma 25:23 A szavaknak ereje van: építenek vagy rombolnak, uszítanak vagy gyógyítanak. Mindannyiunk lelkébe és emlékezetébe beleégtek mondatok, amik vagy büszkeséggel és jó érzéssel vagy szégyennel és keserűséggel töltenek el. Nem is beszélve, hogy emlékezhetünk ilyen mondatokra, amiket mi magunk mondtunk... De mennyire erősek az elismerő szavak. Dr. John Gottman a párkapcsolatok leghíresebb kutatója szerint a legrombolóbb szó a kritika. Ahogyan megfigyelte a párokat, arra jutott, hogy egyetlen kritikus mondat egyensúlyozására szükség van öt elismerő, dicsérő mondatra! Ha ezt tudjuk, minden bizonnyal alaposan meggondoljuk legközelebb, hogy kritizálunk-e... Jézus az elismerő szavak mestere volt. Mindenkinek, aki nyitott volt rá és szüksége volt ilyen szavakra, tudta, mit mondjon. Legyen az összetört életű megszállott, b

Isten akarata szerint

Kép
És ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. Pál levele a rómaiakhoz 12:2 Nemrég találkoztam egy jó barátommal, aki egy hatalmas multinacionális cégnél dolgozik. Mivel éppen ebédszünet volt, és adott volt a lehetőség, körbevezetett az újonnan megnyitott új irodaházukban. Megmutatta a sokmillió forintos irodákat és tárgyalótermeket, amik, ha belépsz, automatikusan felkapcsolják a villanyt. Láttam a falon lévő 200 000 Ft-os TV-t, ami köszön a tárgyalóban lévőknek, és amihez a legmodernebb videokonferencia-rendszer van csatlakoztatva minden egyes ilyen teremben. Sétálva az irodaházban, látva az ott dolgozókat, leesett az állam. Nem csak a berendezés és a fényűzés nyűgözött le: Minden irodában láttunk olyan filctáblákat, amelyeken az éppen aktuális munkafolyamatokat vezették az ott dolgozók — milyen feladatok vannak hátra, milyen feladatokkal végeztek, mi a

A Názáreti Jézus nevében

Kép
„Péter pedig monda: Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem amim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!” ( Apostolok cselekedetei 3. fejezet, 6. vers ) Pünkösd után a tanítványok igehirdetését különböző csodás jelenségek követték; nyelveken szólás, gyógyulás, csodás börtönből való szabadulás, halottak feltámadása… Mi volt a titkuk? Néhányan úgy vélték, hogy Mesterük nevének lehet varázsereje, és ha ezt sokszor emlegetik, akkor ők is csodákat tehetnek. Ilyenek voltak Skéva főpap fiai, akik azt mondták a gonosz lelkektől megszállottaknak: „ Kényszerítünk titeket a Jézusra, kit Pál prédikál.” Csakhogy a gonosz lélek visszakérdezett: „A Jézust ismerem, Pálról is tudok; de ti kicsodák vagytok?”, majd megtépte őket. (Apcsel.19:13-15) Miért nem működött náluk az, ami Péteréknél? És miért nem működik nálunk? A kulcs; a Név tulajdonosával való kapcsolat hiányában és a jogtalan névhasználatban keresendő. „Isten nevét hiába fel ne

A Pásztor gondoskodása

Kép
„Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejem olajjal, csordultig van poharam.” Zsoltárok könyve 23:5 Az első rész a Bibliából, amit megtanultam a 23.zsoltár volt. Emlékszem nagymamám és anyukám mennyit ismételgette velem. Sikerült oly’ annyira megtanulnom, hogy most, sok év múlva is kívülről tudom. Jó dolog, hogy ha az ember tud kívülről biblia részeket, szövegeket, verseket, mert bármikor szükség lehet egy biztató szóra, egy megnyugtató gondolatra és természetesen a leghatásosabb ha mindez Isten Igéjéből származik. Akkor még nem tudtam, amit most tudok… Életünk nehéz pillanataiban ott van Isten. Amikor úgy érzed, hogy egyedül maradtál, Ő fogja a kezed. Amikor úgy érzed, hogy kezd fogyni az erőd, Ő az erejét adja neked. Amikor úgy érzed, hogy nem bírod tovább a terhet cipelni, Ő támaszt nyújt neked. Amikor úgy érzed, hogy egyedül kevés vagy megoldani a gondjaidat, Ő kiutat mutat. Amikor úgy érzed, hogy nem vagy elég jó, akkor

Szülőnek lenni

Kép
"Kérlek, Uram! Istennek az az embere, akit küldöttél, hadd jöjjön el ismét hozzánk, és tanítson meg bennünket, hogy mit cselekedjünk a gyermekkel, ha majd megszületik." Birák 13,8 Megtörtént már veled, hogy az orvos az ultrahang után megerősítette, hogy igen, gyermeked fog születni és nagyobb volt a tanácstalanság egy pillanatra, mint az öröm? Volt már úgy, hogy amikor közeledett a szülés ideje, annak ellenére, hogy sokat olvastál róla, több barátoddal is beszéltél, aki már átélte, mégis teljesen felkészületlennek érezted magad és arra vágytál, csak még egy kis időd lenne? Megtörtént, hogy éjjel keserves sírásra ébredtél, kipróbáltál mindent. Éhes? - nem, szomjas? - nem, van valami a pelusban? - nincs, simogattad a pociját - semmi, és akkor azt kérdezted: mi lehet a baj? - de nem jött válasz? Átélted már a hisztik özönét? Álltál már elképedve előtte, amikor mindent kiköpött, elutasított, amit azelőtt megevett? Gondoltál már arra, mit fogsz vál

Ideje van...

Kép
„Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.” Prédikátor könyve 3:1  Az egyik leggyönyörűbb Bibliaverset küldi számodra ma reggel a Mindenható, ha teheted, ne csak ezt az egyet olvasd el, hanem  az egész szakaszt (3:1-8), és engedd, hogy átjárja szívedet az Ige! Állj meg egy kicsit, és hagyd, hogy ezek az ősi sorok hatással legyenek rád, felbolygassák a gondolataidat, és aztán lecsendesítsenek Isten közelségében! Hiszen erre van igazán szükségünk. Mert egész nap rohanunk, egyik helyről a másikra, munkába, vissza a családhoz, ügyintézésre, edzésre, látogatóba. És biztos vagyok abban, hogy nemcsak bennem fogalmazódott meg a vágy a teleportálás képessége iránt. Annyiszor elmerengtem már azon, milyen jó lenne egy pillanat alatt ott teremni, ahol éppen szeretnék, vagy ahol éppen lennem kell, aztán ha végeztem, ismét egy csettintés, és már teljesen máshol vagyok. Rengeteg időt lehetne megspórolni, ha kihagyhatnám az utazást. És nem tag