reggeli dicséret

Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram. Zsoltárok könyve 139:4 Tudod milyen az, amikor valaki mindent tud rólad? Csak rád néz, és tudja mire gondolsz, meg tudja fejteni minden apró mozdulatodat, befejezi a mondataidat, és még akkor is tudja mit akarsz mondani, amikor te magad meg sem tudod fogalmazni, a mi a fejedben kavarog. Dávid, a zsoltáríró számára időnként ijesztő volt ez a tény. Tudta, hogy a mindenható Isten mindig tudja, hol jár, mit gondol, és mikor mit akar mondani. Első reflexe az volt, hogy meneküljön, hiszen sebezhetőnek, nyitott könyvnek érezte magát a teremtő előtt. Idővel azonban rájött, hogy ez nagyszerű dolog, hiszen a Teremtő szereti őt, és a legjobbat akarja számára. Ezzel együtt viszont ez a tény adja a világon a legnagyobb biztonságot. Megnyílni valaki előtt, és hagyni, hogy igazán megismerjen az illető, valóban ijesztő és veszélyes tud lenni, de ha ez a valaki szeret minket, és javunkat akarja, akkor nyugodtak lehetünk. És ha mi is megismerjük Is...

 "A higgadt válasz elhárítja az indulatot, de a bántó beszéd haragot támaszt." Példabeszédek könyve 15. fejezet 1. vers Beszélni művészet. És most nem a szónoklatra gondolok, hanem a mindennapi kommunikációnkra. Talán mindannyiunkban ugyanazok a kérdések merülnek fel ezzel kapcsolatban. “Mikor kellene megszólalnom? Egyszerre mennyit beszéljek, hogy ne legyen túl sok, de túl kevés sem? Vajon a másik ugyanazt érti a szavaim alatt, mint én? Hogyan fogalmazzam meg a gondolataimat úgy, hogy lehetőleg ne bántsak meg senkit?” Ha a szóbeli kommunikáció minden buktatója egyszerre eszünkbe jutna, talán nem is mernénk többé megszólalni. De mégis beszélnünk kell. Beszélünk a családtagjainkkal, a szomszéddal, a bolti eladóval, a munkatársunkkal, a barátainkkal, és még sorolhatnám. Sőt, szükségünk is van a valódi emberi kommunikációra és kapcsolatokra. Akkor miért olyan nehéz mindez? Elsősorban a félelem miatt. Akárhányszor megszólalsz, veszélynek teszed ki legféltettebb kincsedet: a szíve...