reggeli dicséret

„Áldjon meg tégedet az Úr, és őrizzen meg tégedet. Világosítsa meg az Úr az ő orcáját te rajtad, és könyörüljön te rajtad. Fordítsa az Úr az ő orcáját te reád, és adjon békességet néked.” 4 Mózes 6,24-26 Áld engem az Isten és megőriz engem. Közeleg az ünnep, amit egyre inkább megtart az egész világ. Kínától kezdve Japánig, a keresztény kultúrkörön túl is díszbe öltöztetik az emberek az otthonaikat csupán a hangulat és az örömszerzés kedvéért. Mindenki izgatottan járja a boltokat ajándékok után kutatva, mert valamit adni akar annak, akit közel érez magához. Vajon a nagy sürgés-forgás közepette nem felejtkezünk meg a lényegről, Isten bennünket áldó kezéről? Milyen sokan vagyunk, akik még tudunk adni, mert vagyunk; mert mi is még mindig kaptunk és kaptunk, mert még mindig van miből. Nem csak az anyagiakra gondolok, hanem sok-sok értékes kincsre, amit megoszthatunk másokkal. Van még bennünk szeretet, van még barátság, odafigyelés, jóindulat, kedvesség. Tudunk adni jó szót, és mellé az ősz...

„És monda néki Jézus: Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.” Lukács 9:62 Ha a ma reggeli Igét egy 18 éves fiatal olvassa, csak két kérdése van: Mi az, hogy eke, és mi az, hogy szarva? Az eke a gépesítés előtt egy olyan szerszám volt, amivel a talajt megforgatták. Kb 25 cm mélyen, ami felül volt, alulra került, és ami lent volt, ’feljött’. Régen az eke elé ökröt, később lovat fogtak, a ló mindig az előző sor mélyedésében, barázdájában haladt, mert ha nem, girbe-görbe lett a sor. Az eke „szarvát”, amivel irányították az ekét, a gazda fogta két kézzel, figyelve, hogy a ló egyenesen haladjon előre, mert könnyen kiborult az eke a sorból és sok vesződséggel járt helyretenni. Jézus korában mindenki tudta és maga elé képzelte a gazdát, amint szánt. Ezt a példát felhasználva, Jézus arra akart figyelmeztetni, hogy aki egyszer rátette kezét az eke „szarvára”, nem foroghat össze-vissza büntetlenül. Mert annak következménye van. Munkája nem ér semmit....

" Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban." (Pál levele a rómaiakhoz 6:23) Akkor van értelme küzdeni, ha van tét - ha van mit veszíteni, és van mit nyerni. Az "ÉLET" nevű szabadegyetemen van tét!!! Nagyrészt nem mi választottuk magunknak, hanem örökségként kapjuk, de tetemes mennyiség belőle a mi saját döntésünk produktuma - a Biblia bűnnek nevezi. Bagatellizáljuk, vagy félünk tőle, talán túl óvatosak vagyunk vele, ezért fanatikussá, vagy kegyetlenül "tökéletessé" tehet - akárhogy viszonyulunk hozzá, azzal tagadni nem lehet a létezését. A legyintőknek szól az ige első fele: ne vedd könnyelműen a bűnt, mert örök következménye van - az örökké tartó halál. Ha valaki kitartóan nem akar a bűnből szabadulni, pedig van rá megoldás, az az ember nem szereti az életet - úgy, ahogyan Isten eredetileg elképzelte - így nem is kap belőle végtelen mennyiséget. De miért ez a szigorú ítélet? Isten, ...

„Siralmamat vígságra fordítottad, leoldoztad gyászruhámat, körülöveztél örömmel.” (30. Zsoltár 12. vers) Fájdalommal és szenvedéssel teli világunkban milyen jó e sorokat olvasni. És mennyivel inkább vágyunk átélni azt a lelki megkönnyebbülést, amit Dávid is érezhetett, mikor e mondatok elhagyták ajkát. Igen, szeretnénk mi is végre szabadon örülni, és megtapasztalni Jézus ígéretét „Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.” (Máté 5:4), mert már elegünk van a sírásból. Már persze, ha tudunk még sírni. Olyan nehezen tudjuk és akarjuk megérteni és elfogadni, hogy igazán csak az tud így örülni, aki megjárta „a halál völgyét”, aki onnan a „mélységből” kiáltott fel. Sajnos rá kell döbbennünk mi már igazán sírni sem tudunk. Különösen belénk férfiakba nevelik, ’ne sírj egy férfi nem sír’, katonadolog, stb. És a mai világ közönye csak rátesz erre egy lapáttal és szép lassan bekebelezi szívünket. „Egyre inkább nő, azoknak a száma, akik jóízűen falatoznak és szemük se re...

„Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izrael házával, ama napok múltán, mond az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjükbe, és az ő szívükbe írom azokat, és leszek nekik Istenök és ők lesznek nekem népem.” Zsid.8,10 „Jézus nem azt kívánja tőlünk, hogy görcsös módon, megfeszítve minden porcikánkat igyekezzünk Neki engedelmeskedni! Az ilyen engedelmeskedésen nincs áldás, nincs öröm és békesség! Ő azt szeretné, ha teljesen természetes módon nem azért tennénk meg dolgokat, mert a törvény kötelez rá, hanem azért, mert szeretjük Őt, és mindent képesek vagyunk megtenni Érte! Ez az igazi engedelmesség! Ilyen esetben az Isten tudja, hogy bízhat bennünk akkor is, amikor éppen a hétköznapi dolgainkat tesszük! Isten Igéje alapján tudjuk, hogy az Úr annak idején Mózesnek két kőtáblát adott. Az első négy parancsolatban Alkotónk iránti kötelességeinket szabta meg, a következő hat törvény pedig az ember-ember kapcsolatát szabályozta. Ha szeretem Istent, nem fogok idegen istenek után menni. Ha szere...

„Meddig tart ez, U r am? Végképp megfeledkeztél rólam? Meddig rejted el orcádat előlem?   Meddig kell magamban tanakodnom, és bánkódnom szívemben naponként? Meddig kerekedhetik fölém ellenségem? Tekints rám, hallgass meg, U r am, Istenem! Tartsd meg szemem ragyogását, ne jöjjön rám halálos álom! Ne mondhassa ellenségem: Végeztem vele! Ne ujjonghassanak ellenfeleim, hogy ingadozom! Mert én hűségedben bízom, szívből ujjongok, hogy megsegítesz. Éneklek az Ú r nak, mert jót tett velem. ” Zsoltárok könyve 13:1-6 Érezted már úgy, hogy „most végem van”? Érezted már azt, hogy egyedül vagy, hogy még talán Isten is elhagyott? Vagy talán voltál már olyan helyzetben, mikor úgy gondoltad mindenki ellened fordult?... Nem vagy egyedül! Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a mi bajunk, a mi fájdalmunk, a mi nehézségeink a legnagyobbak, és senki sem ért meg bennünket. A látásunk egyre jobban beszűkül, végül csak mi vagyunk és a testi-lelki kínjaink. Pedig van ott más is, vannak ott mások is....

"Fekvőhelyemen is rád gondolok, minden őrváltáskor rólad elmélkedem." Zsoltárok könyve 63:7 Hányszor gondolsz egy nap arra, akit igazán szeretsz? Hányszor jut eszedbe, hogy van társad, férjed, feleséged, barátod, barátnőd, szeretted? Rápillantasz a kezeden csillogó karikára, és tudod, hogy Ő szeret. Telefonálás közben a tekinteted rátéved az irodád asztalán lévő képre, és belül a szíved mélyén elmosolyodsz. A rádióban szól a zene, és meghallod a ti számotokat. Az utcán elhalad melletted valaki, és ugyanazt a parfüm illatát érzed, amit Ő kapott tőled karácsonyra. A buszon valaki a Kedves kedvenc könyvéről beszélget, valakin látsz egy ugyanolyan pulóvert, mint az övé, és közben azon gondolkodsz, mivel várjad őt este haza. Nem lehet számba venni a pillanatokat, amikor tudatosan vagy tudat nélkül ott volt a gondolataidban a létezése, szavai, mozdulatai, szeretete; ő az életed része. Mondd, mikor gondoltál utoljára Istenre? Könyörtelenül számolod a pillanatokat, és hamar a végére...