Keresztül a rengetegen
Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért. Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem. Zsoltárok könyve 23:1-4 Aki vezet, ismeri a rengeteget, mint a tenyerét, és akkor is tudja, merre kell menni, ha az ösvényt már rég benőtte a fű, a bokrok vagy egy csapat akácfa. Megeshet, hogy az egyik kereszteződésnél te erősködsz: „Már pedig itt nem tovább egyenesen, hanem srégen balra kell menni!” „Akkor menjünk arra!” – biccent békésen, és később veled együtt küzdi át magát a kiszáradt patakmeder bokaficamító kövein. Eljön a pillanat, nem is egyszer, amikor úgy érzed, itt a vége, te feladod, nem éri meg keresztülgázolni a csalántengeren. Aztán mégis folytatod. Vele. Sajgó lábakkal, kimerülten. De az út épp egy csendes ligethez ér, ahol jólesik megpihenni, új erőre kapni, aztán élvezni, ahogy a szél összekócolja a ha...