reggeli dicséret

„ Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk őt látni, a mint van” 1Jn 3,2 Pontosan megtervezte az útvonalat fel a csúcsig. Tudta, hogy melyik ponton indul el, és azt is, hol fut a fő repedés, amit el kell érnie. Bízott magában és abban is, hogy jól választotta ki a napot, és nem fog esni az eső. Nem egészséges, ha az ember meg akarja mászni a „Nagy sziklát”. Sokan próbálkoztak már, de csak néhánynak sikerült az ismerősei közül látni a csodálatos panorámát onnan fentről. Most már ő is közéjük akart tartozni. Amikor nekilendült, bátran haladt előre. Keze, lába rutinosan kereste a kapaszkodókat, kis hasadékokat a kemény felszínen; elkerülve a porosabb, mozgékonyabb részeket, nehogy néhány kavics miatt az elejéről kelljen kezdenie. Nem jó dolog megcsúszni, lezuhanni, még akkor sem, ha biztosító kötelet használt. Könnyen megsérülhet az ember. „Csak a hasadék,

"Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége a Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt!" Ézsaiás 9:6. Nekem most az a kő jutott eszembe, amiről Dániel 2-ben olvashatunk. Állókép, azaz szobor – amit Nabukonodozor lát – feje arany, melle ezüst, hasa és oldala réz, lábai vas, lábujjai meg vas és cserép keverék. A fémek birodalmakat jelölnek. Az arany Babilóniát, az ezüst Médó-Perzsiát, a réz Görögországot, a vas Rómát, a vas-cserép elegy meg az ezután következő 10 királyságot. A fémek egyre kevésbé értékesek, viszont egyre keményebbek. Aztán a látomásban valahonnan leszakad egy kő, ami egyre nagyobb és nagyobb lesz, a birodalmakat elsöpri, ő maga pedig betölti a földet. Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége… Jézusról szól. Ma az ENSZ által nyilvántartott szinte valamennyi országban jelen van az evangélium. A kicsi kezdetből, Betlehemből és N

"Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam" János evangéliuma 15:26 "Hogy-hogy nem érte utol 2000 év alatt a gonoszt a kereszténység?" - szegezték nekem a minap a kérdést. Nagyon meglepődtem. A kérdés általában így hangzik: "Hogy-hogy nem lehet Istent utolérni?" A gonoszság adott: megtapasztaljuk a mindennapokban és a történelemkönyv lapjain. Annyira hozzá szoktunk már, hogy a jót nehezünkre esik észrevenni és követni. Ezért jön hozzánk Ő, a Pártfogó, hogy mellénk álljon, és segítsen, mint gyermekkorban a kéz, ami biciklizésnél egyensúlyban tartott, vagy a hintázásnál lendületet adott; ami vezette a kezünk, hogy szép kerekre sikerüljön az első betű. Jézus ígérete abba a sorba illeszkedik, amit 1.Mózes 3:15 kezd: "és ellenségeskedést szerzek közted és az asszony között", vagyis a gonoszság és az ember között. Mert ehhez is Isten kell! Ha ne

„Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! A miként engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Lelket.” (János evangéliuma 20. fejezet 21-22. vers) Hogy mit jelentett a tanítványoknak a Jézussal való találkozás ott a felházban? Mi változott ezáltal hitükben, igyekezetükben és Isten iránti odaadásukban? Az apostolok cselekedete megadja a választ. Pünkösdkor, mikor kiléptek az ajtón többé senki sem állíthatta, és hallgathatta el őket, mert még vértanúságuk is magvetés volt mások megmentésében. Persze mondhatjuk; hát igen, ők együtt voltak a Mesterrel, megkapták a Szentlélek különleges ajándékait, csodás tapasztalatokra tettek szert. De ma már velünk más a helyzet… Valóban így van? Jézus keze ma rövidebb, mint akkor? Vajon a Szentlélek ereje megfogyatkozott? Semmiképp. „Mennyei Atyánk sohasem vonta meg világosságát gyermekeitől. Az újszövetségi lelki adományok sem csökkentek, sőt inkább csodálatosan

„De a bölcsesség hol található és az értelemnek hol van a helye? Halandó a hozzá vivő utat nem ismeri, az élők földén az nem található. A mélység azt mondja: nincsen bennem. A tenger azt mondja: én nálam sincsen.” Jób 28,12-14. Az egyik tanáromtól hallottam a különbséget a bölcsesség és az okosság között. A bölcs ember kikerüli azt a gödröt, amiből az okos még valahogy nehezen ki tud mászni… Valóban! Az okosság megtanulható az iskolákban, elsajátítható más emberek által, de a bölcsességre ki tehet szert? Jób pátriárka ebben a szakaszban azon gondolkodik, vajon mennyit ér a bölcsesség? Úgy vélekedik, hogy az arannyal, ezüsttel, drágakővel nem mérhető fel! Akkor vajon honnan lehet megszerezni? Töprengése során megtalálja a választ: Isten tudja annak útját, nála található! (23.v.) Tényleg olyan nagy kincs a bölcsesség? Mennyit adnánk érte? Egy másik helyen a Szentírásban Jakab apostol arra buzdít bennünket, hogy „ha pedig valakinek közületek nincsen bölcse

" És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. " Lukács evangéliuma 15:20 Büszkeség, vagy józan ész? Mire hallgatunk, ha tudjuk, hogy csak magunknak köszönhetjük nyomorult helyzetünket? Beismerjük rossz döntéseinket, veszünk egy nagy levegőt, és kimondjuk: "hibáztam, tévedtem, nincs mentségem"; vagy veszünk egy még nagyobb levegőt és azt mondjuk: "csakazértsem". Jézus Krisztus jól ismert példázatában két testvér közül az egyik fiú azt hitte, megcsinálhatja szerencséjét, élheti világát. Az apja pénzéből, de nem az atyai ház számára nyomasztó szolgai légkörében. Jussát kikövetelte, el is ment, öröme, barátai addig tartottak, míg a pénze el nem fogyott. Jó ötletnek tűnt elszakadni az atyai háztól, de a moslékos vályúnál már másként látta a helyzetét. Az otthonról csábítónak tűnő "kinti" szabad világ, közelről már mocskos, üres, és kiábrándító.

„ Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. ”   Lukács evangéliuma 15:32 Legszebb öröm a káröröm, mert nincs benne irigység... - hangzik a népi bölcsesség, és valóban. Irigység, az tényleg nincs benne, hiszen legmerészebb álmaidban sem kívánnád azt, amin a másik keresztül ment. És megérdemelte. Megérdemelte, mert emlékezz csak vissza, hogyan bánt veled múltkor! Igen, már öt éve volt, de azért te tudod jól mi történt azon a bizonyos „ szerda délutánon ” . És most végre. Most jól megkapta, ami igazán járt neki. - És vigadsz és örülsz, mert van igazság, a te igazságod. Ám egy halk hang párbeszédre hív a mennyből, és te elborzadva kapkodsz a szavak után: - „ Megbocsátás? Nem kell ide megbocsátás, Istenem. Tudod Te is jól. Tanulja meg csak a saját bőrén, hogy Veled nem lehet könnyelműen bánni! Mi? Hogy Te visszafogadtad? És ráadásul Te hívtad újra magadhoz? Miért, Uram? Miért őt? De hát nem érdemelte meg! Nézz rá! Igen, nézz