reggeli dicséret

„Látod, ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba: vizet lábamra nem adtál, ő pedig könnyeivel öntözte lábamat, és hajával törölte meg. Te nem csókoltál meg, ő pedig mióta bejöttem, nem szűnt meg csókolni a lábamat. Te nem kented meg olajjal a fejemet, ő pedig kenettel kente meg a lábamat. Ezért mondom neked: neki sok bűne bocsáttatott meg, hiszen nagyon szeretett. Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret." Lk 7,44-47 „Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat.” József Attila Mit látsz, amikor a másikra nézel? Bűnöst? Méltatlant? Gyalázatos tettek elkövetőjét? Valakit, akinek puszta jelenléte is zavar? Elgondolkodtál már azon, miért bántanak bennünket annyira mások vétkei? Mindenki az asszonyt nézte, ahogy könnyeivel mosta Jézus lábát, és mindannyian botránkoztak magukban. „Hogy engedheti?” „Ha tudná, ki ez, nem engedné.” Mindannyian csak a nő múltját látták, a vétkeit. Csak azzal foglalkoztak, amiről mindig titokban, annak háta mögött beszéltek az

"Egy hitelezőnek volt két adósa: az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Mivel nem volt miből megadniuk, mind a kettőnek elengedte. Közülük vajon melyikük szereti őt jobban?" Simon így válaszolt: "Úgy gondolom, hogy az, akinek többet engedett el." Ő pedig ezt mondta neki: "Helyesen ítéltél" Lukács 7:41-43. Amikor a gyerekeink kicsik voltak, gyakran elhangzott ez a mondat: „Én jobban!” Általában egy kiadós csikizés után valamelyik bemondta a varázsszót: Anya, én szeretlek. Erre a másik: „Nem! Én jobban!” Aztán vég nélkül vitatkoztak. Én jobban, én jobban. Végül apjuk döntötte el a vitát: „Én meg a legeslegjobban szeretem anyát!” De hogy azon vitatkozni, hogy kinek engedett el Isten nagyobb adósságot, és ezért ki szereti Őt jobban – még nem hallottam! Gyakran egymáshoz méregetjük magunkat. Hogy miben vagyunk jobbak, ügyesebbek, esetleg bölcsebbek, mint a másik. Mi az, amit mi már elértünk… De még olyan összehasonlításról nem

"Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek. Történetesen egy pap ment azon az úton, de amikor meglátta, elkerülte. Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, és amikor meglátta, ő is elkerülte. Egy úton lévő samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta; odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Aztán feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: - Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked. - Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek? Ő így felelt: - Az, aki irgalmas volt hozzá. Jézus erre ezt mondta neki: - Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj." Lukács evangéliuma 10:30-37 Egy farizeus egy komoly kérdéssel jön Jézushoz. A fő kérdéssé mégis a második válik: Ki az én

„Zákeus pedig előállván, monda az Úrnak: Uram, ímé minden vagyonomnak felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit patvarkodással elvettem, négy annyit adok helyébe. Monda pedig néki Jézus: Ma lett idvessége ennek a háznak! mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett.” (Lukács evangéliuma 19. fejezet 8-10. vers) Nagyon megörültem, amikor meghallottam, hogy Jézus ma áthalad településünkön. Már régóta vágytam, hogy láthassam, de álmodni se mertem volna, hogy együtt fogunk vacsorázni. Igen, már régóta vártam erre a találkozásra. Bár mindenem megvolt, vagyon, hírnév, ám mindez lelki béke, belső megelégedettség nélkül. Minden nap szolgák hada leste kívánságomat, emberek sokasága kereste kegyemet, miközben titokban irigykedve megvető pillantásokat intéztek felém. Magányos voltam az érdekbarátok gyűrűjében. Senki sem látta mennyire üresnek éreztem magam. Csak az az idegen. A Názáreti. Bár lehetőségem lett volna az első sorból

„Azt kérem Istentől, hogy nyissa meg szívetek szemét, hogy valóban megértsétek, milyen reménységre hívott meg titeket. Így fogjátok megérteni, milyen gazdag és nagy az az örökség, amit Isten népének akar adni.”   Pál apostol levele az Efézusbeliekhez  1,18 „Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges a szemnek láthatatlan”  Uram, kitárom a szívem Feléd. Régóta nem beszélgettem már Veled, egyedül éltem az életem. Voltak körülöttem emberek, de mégis magányosnak éreztem magam. Nem értett meg senki, nem kaptam választ gyötrő kérdéseimre. Nyisd meg a szívem, szólj hozzám, igéden keresztül. Te adj békességet, nyugalmat  az én lelkemnek. Te benned bízom egyes egyedül, reményem Benned van. Emlékszem, régen, amikor még hittem Benned, minden egészen más volt. Akkor soha nem éreztem ezt a kínzó magányt. Akkor boldog voltam, a nehézségeim között is, akkor nem volt szükségem senki másra Rajtad kívül. Ott voltál mellettem minden percben. Megsegítettél a

" tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén. " Péter 1. levele 1:8-9 - Nos, lássuk akkor, mit tudsz felajánlani cserébe?  - Mit szólnál a föld teljes aranykészletéhez? Úgy is szereted a csillogást, a dicsőséget! - Igen, így van, de az neked nem áldozat. Egy szó, és ott terem kétszer annyi helyette. - Jó, látom értesz az alkuhoz. Az anyagi dolgokat lehet pótolni. Vannak még itt gyönyörű állatok, választhat közülük. Tiéd lehet, azt csinálsz velük, amit akarsz. - Rendben is lenne, de mit kezdjek pár birkával, meg marhával. Pótolhatóak. - Esetleg egy angyal? - Kevés! Egyébként ők is csak a te teremtményeid. - A Teremtő? Ettől többet, nem adhatok!! … Természetesen ez csak egy elképzelt párbeszéd Isten és Sátán között. Valamit azért soha nem szabad elfelejtenünk: Isten a legtöbbet, legjobbat adta értü

„Mert az a föld, amely beissza a gyakran ráhulló esőt, és hasznos növényt terem azoknak, akik számára művelik, áldást nyer az Istentől; amelyik pedig tövisbokrot és bogáncskórót terem, az megvetett, közel van az átokhoz; és a vége: megégetés. Felőletek azonban szeretteim, jobbat gondolunk, ami üdvösséggel jár, még ha így beszélünk is. Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék a ti cselekedeteitekről és arról a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és most is szolgáltok.” Zsidókhoz írt levél 6:7-10 A jóleső többnapos pihenés vagy épp lázas munkás hétvége perceiben olvasod ezt a néhány sort Isten üzeneteiből. Áldás, mások számára, szolgálat... Szívedhez szólnak e szavak és különös cselekvésre indítanak. Továbbadni. Semmi extra, semmi szokatlan, semmi úttörő-újító cselekvés. Csak egyszerűen továbbadni azt, amit te is kaptál Valakitől. Kaptál áldást Istentől, ne is rázd a fejedet, hanem inkább azon gondolkodj, hogy milyen sokat, pedig