reggeli dicséret

"Ami a testvéri szeretetet illeti, legyetek gyöngédek, tiszteletadás dolgában legyetek előzékenyek." Róma 12,10 Amikor gyerek voltam, olyan szerettem volna lenni, mint a bátyám. Ő nagy volt és erős és bátor. Olyan igazi vagány. Emlékszem, hogyan védett meg másoktól, akik meg akartak verni. Arra is emlékszem, hogy igyekeztem a nyomában lenni mindig, ha a nagyfiúkkal játszott, mindig bele akartam férni a csapatba. Ha focizott, fociztam, ha csatázott csatáztam, ha madárlesre ment, vele mentem. Emlékszem arra, amikor megkergették a darazsak, de engem is megszurkáltak, mert akkor is a nyomában futottam. Az egyik télen sítalpakat kaptunk a szüleinktől és nagy volt a boldogság. Ő hamar megtanulta, hogyan kell lecsúszni a domboldalon, de nekem nem ment. Emlékszem, felmentem a tetőre és magam mellé tettem a léceket és az egyiket épp felcsatoltam, amikor látom, hogy a másik nincs sehol. Ez idő alatt ugyanis lassan megindult, majd felgyorsulva siklott le a lejtőn. A bátyámnak

„Amit nektek mondok, mindenkinek mondom: Vigyázzatok!”   Márk 13:37. Az előző versekből – a szövegösszefüggésből az derül ki, hogy nem arra kell vigyázni, nehogy eless, vagy, hogy szép szavakat használj! Itt egy példatörténetet olvashatsz. A gazda elutazott. S mivel igen gazdag volt, rengeteg szolgát alkalmazott. Mindegyiknek megvolt a saját feladata. Volt, aki az állatokra ügyelt, a másik az ivóvíz ellátásra figyelt, egy másik csoport a tűzifát készítette be. Volt, aki a vendégek kényelméről, vagy a ház úrnőjének szükségleteiről gondoskodott. Anyagbeszerző, titkár, gondnok, takarító, kertgondozó, szakács, iskolai tanító, nevelőnő… mindenféle feladatnak felelőse volt. A gazda tehát elutazott. Mielőtt elment, összehívta valamennyi szolgáját, és azt mondta nekik. Legyetek ébrek, szorgalmasak, végezzétek úgy a munkátokat, mintha itt lennék, hamarosan visszajövök. Ugye, nem kell magyarázni, hogy a gazda Jézust ábrázolja, aki elment, szolgáinak kiosztotta a feladatot, és hamar

„Amikor meglátta, hogy Péter és János be akar menni a templomba, alamizsnát kért tőlük. Péter pedig Jánossal együtt rátekintett, és azt mondta: Nézz ránk! Ő felnézett rájuk, remélve, hogy kap tőlük valamit. Péter így szólt hozzá: Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel, és járj!” Apostolok cselekedetei 3:6 Egy legenda szerint, valamikor a 13. század elején III. Ince pápa a Vatikán pompás tereit, díszes kápolnáit és gazdag palotáit mutogatta Assziszi Szent Ferencnek. A pápa büszkén jelentette ki: – Ferenc, látod ezt a sok kincset! Nekem már nem kell azt mondanom, mint Péter apostolnak, hogy „ezüstöm és aranyom nincsen”! – Valóban atyám – felelt alázatosan a szerzetes –, de azt sem mondhatod a bénának, hogy „kelj fel és járj”. És valóban, Péter apostol óta eltelt 2000 év óta nagyon sokat fejlődött a világ. Ma már van társadalombiztosítás, nyugdíj, rokkantsági, GYES és GYED, olyan szociális támogatások, melyek mé

„ Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igazgyöngyöket keres; Aki találván egy drágagyöngyre, elméne, és mindenét eladván amije volt, megvevé azt. ” (Máté evangéliuma 13. fejezet 45-46.vers) „A megváltó szeretet áldásait Üdvözítőnk az értékes igazgyöngyhöz hasonlította. Tanítását azzal a kereskedővel szemléltette, aki igazgyöngyök után kutatott, és amikor talált egyet, "elméne, és mindenét eladván, amije volt, megvevé azt". A példázat nem ajándékként tünteti fel az igazgyöngyöt. A kereskedő minden vagyonát odaadta érte. Sokan kérdezik, hogy ez mit jelent. Hiszen a Szentírás ajándéknak mondja Krisztust. Ő valóban ajándék, de csak azoknak, akik teljesen átadják magukat neki - lelküket, testüket, értelmüket egyaránt. Krisztusnak kell adnunk önmagunkat, mert csak így tudunk minden kívánalmának készséggel engedelmeskedni. Egész lényünk, minden képességünk és adottságunk az Úré. Szenteljünk mindent szolgálatára. Ha teljesen átadjuk magun

„A szelíd nyelv életnek a fája, a romlott pedig összetöri a lelket. ” Példabeszédek könyve 15. fejezet 4. verse Milyen igaz! A szelíd szavak az emberre megnyugtatóan hangzanak, míg a rosszindulatú megjegyzések összetörik az embernek lelkét. Mégis melyikből hallunk többet? Napjainkban a farkas törvények dominálnak. Az erősebb, a hangos beszédű, a durva megjegyzéseket mondó ember előbbre jut, mint az aki szelíd szóval beszél embertársaihoz. Azt gondolom ez így nincsen rendben. Miért kell meghunyászkodni a hangoskodó rosszindulatú ember előtt és miért nem lehet szelíd szóval leszerelni. Azt gondolom, hogy akik Krisztus követőinek vallják magukat, gyakorolniuk kellene azt, hogy a romlott nyelvet, bölcs szelíd szavakkal szerelje le. Van erre egy nagyon egyszerű illusztrációm. Amikor a szakdolgozatomat írtam, úgy jártam be az egyetemi könyvtárba, hogy hétfőtől csütörtökig vonatoztam Hajdúszoboszló és Budapest között. Reggel 4 óra 30 kor indult a vonat 8-ra a könyvtárban volta

Az igazság felmagasztalja a nemzetet; a bűn pedig gyalázatára van a népeknek.   Példabeszédek 14:34   Egy mondás szerint minden nemzetnek olyan a sorsa, amilyet megérdemel. Talán erősnek hat ez a megállapítás, de ezen ige tanúsága szerint csakugyan létezik ilyen összefüggés, ilyen törvényszerűség. A Biblia más könyvei konkrét példákkal is alátámasztják, méghozzá igen szemléletesen, hogy nemcsak az egyes emberi életekben, hanem nemzeti, népi méretekben is gyümölcsöt érlel a jó vagy a rossz cselekvése: Bírák könyve például beszámol arról, hogy egyetlen nemzet történetén belül is hogyan váltogatták egymást jó és rossz időszakok attól függően, hogy az közeledett Istenhez, vagy éppen távolodott Tőle. Ha igaz ez a törvényszerűség nemzeti méretekben, akkor mennyivel inkább élő és ható az egyes emberek életében. A második parancsolat is hangsúlyozza, hogy a jó vagy a rossz cselekvése nem csak a saját életünkre hat ki, hanem akár nemzedékekre is a családunkban. Sőt, az általunk viselt fel

„Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engem, Uram, igaz Isten!” Zsoltárok könyve 31:6 Nyújtod felém a kezed, mert így biztosabbak lépteid. És megyünk. Lépcsőn fel, lépcsőn le. Megyünk előre és visszafelé. Aztán megállunk, mert meg kell nézni a fűszálat, a fakérget, az út repedését. Letérünk a járdáról a kavicsos részre, és most még erősebben kapaszkodsz. Nem szoktad meg, hogy apró lábad alól kiguruljon a talaj, de élvezed a kihívást, és néhány pillanatra le is hajolsz söprögetni a sétány kavicsait. Aztán indulunk tovább. Persze, megy már egyedül is, de azért jó még kapaszkodni. Kapaszkodni abba, akit szeretsz, akiben feltétel nélkül megbízol, akihez jó odabújni, átölelni, akinek a karjaiban vagy igazán jó helyen.  És van úgy, hogy elfáradsz, vagy megunod a lépegetést, esetleg megijedsz valamitől, és ekkor másként nyújtod a kezed. És jelzed is, hogy "gyorsabban, vegyél fel, szükségem van a közelségedre!" És van, hogy csak játszol a kezemmel. Nézegeted, néha