reggeli dicséret

“Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely Isten beszéde.” Pál levele az efézusiakhoz 6:17 Egyik nap egy pisztolyokról szóló videót néztem a neten. A feleségem megdöbbent, mert azt tudta, hogy a késeket gyűjtöm, de a pisztolyokról nem tudott. Lényeg, hogy szeretem a fegyvereket. Kisgyerekként a kardozás a legjobb játékok egyike volt. Barátaimmal fogtunk egy botot, és kardoztunk hosszú perceken át, mígnem valamelyikünk megsérült, és abba kellett hagyni. A kisfiúkat szerintem természetüknél fogva vonzza a kard. Van aki ezt kinövi, van aki nem. Nem véletlen, hogy Pál egy ilyen példát hoz fel. A fegyver az élet szerves része a bűnbeesés óta. Szinte minden nap hallunk háborúkról, betörésről, gyilkosságról. Pál idejében a sisak mindennapos látvány volt, hiszen a katonák állandóan hordták. A kard is általános volt, akár civileknek is lóghatott az oldalán itt-ott egy. Hétköznapi példa. Miért használja ezt? Mert mindenki érti mit jelent. Mert mindenki t...

Mert abban Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki hitből hitbe, amint meg van írva: "Az igaz ember pedig hitből fog élni." Róma 1:17 Ez a Pál apostol által Habakuk próféta ószövetségi könyvéből idézett mondat volt az a szikra, amely lángra lobbantotta a reformációt kicsit több mint 500 évvel ezelőtt. Luther Márton Ágoston-rendi szerzetesként élte a mindennapjait. Mint tökéleteségre törekvő ember, nagyon szenvedett attól, hogy szeretett volna jó lenni, szeretett volna mindenben teljesen megfelelni a szerzetesrend előírásainak, és így tetszeni Istennek, de képtelen volt rá. Ezért méltatlannak érezte magát Isten szeretetére, és félt, hogy el fogja veszíteni az üdvösséget. S ami a legrosszabb: félt Istentől, és nem tudta szeretni őt. Johann von Staupitz, a rendfőnöke, látva önmarcangolását, elküldte filozófiát tanulni – melynek abban az időben része volt a teológia – hogy ne legyen annyi ideje magával foglalkozni. Ennek nyomán később a wittenbergi egyetemen ...

Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. János első levele 1:9 A keresztény ember élete a boldog reménység élete. Az evangélium, az örömhír hatja át a mindennapjainkat, és ez az, ami mindent meghatároz, amihez csak hozzányúlunk, amivel csak foglalkozunk. Legalább is ideális esetben ez így van. De olyan sokszor látni azt, hogy a keresztény ember a hétköznapok szürkeségébe beleunva, sőt, sokszor a kereszténységben sem lelve a boldogságot, gyakorlatilag tengődik az életében. Hol van az “evangélium”, hol van az “örömhír”? Egyébként furcsa dolog ez az evangélium. Ha egy regényre, vagy csak egy hétköznapi történetre gondolunk, azt mondjuk, hogy “minden jó, ha a vége jó”. A történetet a happy end, vagy annak a hiánya határozza meg. Az evangéliumok ezzel szemben egy csodálatos személy haláláról számolnak be. Hogy lehet a halálhír örömhír, főleg ebben az esetben? És mondhatjuk, hogy valójában az evangélium a feltámadássa...

„Az Úr pedig beszéle Mózessel színről színre, amint szokott ember szólani barátjával; és mikor Mózes a táborba visszatére, az ő szolgája az ifjú Józsué, Núnnak fia, nem távozék el a sátorból.” ( Mózes második könyve 33. fejezet, 11.vers ) Tudom, gyermeteg a kérdés, de mégis, milyen hangja, milyen hangszíne lehet az Úrnak? Öblös mély, mennydörgésszerű basszus, vagy halk szelíd, de határozott bariton, vagy tán magasabb szoprán? Egyáltalán férfi vagy női hang? Ezt bizony, csak Mózes és még néhány hozzá hasonló ’kiváltságos’, mint Ádám és Éva, Ábrahám, Péter, Jakab, János… tudná megválaszolni, azok, akik nemcsak belsőleg, átvitt értelemben, nemcsak álomban, vagy látomásban, hanem fizikai érzékszervükkel is hallhatták az Örökkévaló Isten hangját. Vagy ha visszamehetnénk kétezer évet és hallhatnánk, ahogy Jézus szól ’Kelj fel’, ’Jöjj ki’ és hangjára talpra ugranak a bénák, és feltámad Tábitha és Lázár, ahogy tanít a hegyen, a zsinagógákban, ahogy kiált és lecsendesedik a te...

„Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja   barátaiért.” János evangéliuma 15:13 Egy amerikai fiatal lelkész, aki mindössze 24 éves volt, név szerint Brian Bergkamp, egy alkalommal néhány társával együtt kajaktúrára indult az Arkansas folyón. A túra alatt a folyó egy örvényes szakaszánál   felborult az egyik kajak. Brian gondolkodás nélkül a kajakból kieső és fuldokló nő után ugrott, hogy kimentse, ám   saját életét már nem tudta megmenteni. Később elöljárói és idősebb kollégái úgy nyilatkoztak róla, hogy „Brian tudta, hogy milyen mélységeket jelent kereszténynek és lelkésznek lenni”. Keresztényként és Istenben hívő emberként ezt a jézusi tanítást még mélyebben kellene értelmezzük. Jézus Krisztus 3 éven keresztül tanította a tanítványokat arról, hogy miként mozogjanak a világban, hogyan tanítsanak, segítsenek az embereken, ezzel példát mutatva és bemutatva azt, hogy milyen is az isteni szeretet.   Számtalan kérdést kapot...

"Amikor aztán meghallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkor sétált a kertben, az ember és a felesége elrejtőzött az Úristen elől a kert fái között." 1Mózes 3.8 Valószínűleg átéltünk már valami hasonlót, mint amit Ádám és Éva élt át, amikor Isten jött hozzájuk  az első bűn elkövetése utáni alkonyatkor. Amikor megpróbálunk elrejtőzni Isten tekintete, keresése, kérdései elől. Tudjuk, hogy  valami nem stimmel, tudjuk, hogy rosszat tettünk, vagy tudjuk, hogy ami bennünk van, amit nem engedünk, vagy amit makacsul akarunk, amit választunk, az nem áll meg Isten jelenlétében. Összeegyeztethetetlen a lényével. Ilyenkor aztán nem fogjuk jól érezni magunkat a látszólagos rejtekeink mögött sem. Ebben pedig Isten kegyelme nyilatkozik meg. Különösen sokat mond számomra egy igehely Ésaiás könyvéből arról, hogy meddig tud elmenni az ember a menekülésben, az Istenen kívül való rejtek keresésben. „Mert így szóltok: … az ostorozó áradat, ha jő, nem ér el...

„Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy a bűn csábítása közületek senkit meg ne keményítsen.” Zsidókhoz írt levél 3:13  Isten sok szempontból közösségre teremtett minket. Nemcsak abban érezheted ezt, hogy vágysz egy igazi társra, szerelemre, akivel összekötöd majd egy napon az életedet, és jóban-rosszban kitartatok egymás mellett. Az élet szinte minden területét át- meg átszövik az éltető kapcsolatok, vagy az azok utáni vágy. Egy néhány perces megértő, egymást elfogadó beszélgetés olyan emberrel, aki hasonló élethelyzetben van veled, hegyeket mozdíthat meg.  Hatalmas erő rejlik az olyan kiscsopotokban, ahol a tagok őszintén felvállalhatják önmagukat, csomagjaikat, múltjukat és jelenüket, félelmeiket, problémáikat egymás előtt, beszélhetnek ezekről, meghallgathatják a másikat, közösen imádkozhatnak egymásért, buzdíthatják, bátoríthatják társaikat.  A saját bőrömön tapasztaltam, mekkora áldás, amikor néhány anya találkozik egymással,...