Egyetemi szint
„Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.” János evangéliuma 15. fejezet 13. vers A minap egy riportműsort hallgattam a rádióban, melynek témája a 60 éve hazánkban történt első vese transzplantáció története volt. Tanulságos és megindító volt hallgatni a még ma is élő családtag vallomását, aki arról mesélt, hogy milyen izgalommal várták testvéreivel együtt a laborvizsgálatok eredményeit, hogy vajon melyikük lesz a megfelelő donor beteg bátyjuk számára. Szinte versengtek azért, hogy ki adhatja oda a szervét a testvérükért. S tették ezt úgy, hogy előtte világszerte is csupán harminc egynéhány átültetést végeztek és nem tudták, milyen rövid, vagy hosszú távú következményekkel kell majd szembenézniük. De vállalták és vállalnák ma is, mert ennyire szerették egymást. S ekkor feltettem magamnak a kérdést: Én kiért adnám oda a vesémet? A közeli családtagjaimért még úgy ahogy. No, de a a távolabbi rokonokért, barátokért, munkatársakért, hittestvér...