reggeli dicséret

“Aki jóra törekszik, jóakaratot szerez, de eljön a rossz arra, aki azt hajhássza.” Példabeszédek könyve 11:27 Közeledik a szeretet ünnepe. Ezen a napon mindenki igyekszik a legjobb arcát mutatni. Vannak, akik elmennek önkénteskedni, vannak, akik jótékonykodnak, és adományokat adnak a rászorulóknak. Mindenki máshogy próbálja ezt az alkalmat saját maga, szerettei, és mások számára is ünnepélyessé tenni. Érdekes, hogy úgy érezzük, hogy egy-egy jó tett helyreteszi a korábbi rosszakat. Kicsit karma szerű érzés. Kicsit olyan, mintha ezzel jóvá tennénk azokat a hibákat, amiket elkövettünk előtte. Milyen jó lenne, ha minden nap úgy élnénk, mintha karácsonyra készülnénk! A fenti ige pont erről szól. Élj minden napot úgy, mintha holnap karácsony lenne. Élj minden napot úgy, hogy megpróbálsz jót tenni. Nem csak azért, mert az a helyes, vagy mert ez a dolgod. Azért is, mert az jó neked. Képzeld el a következőt! Két ember megy az utcán. Az egyikük mindenkinek köszön, ha valaki elesik, segít neki fe

“Mert te, Uram, megáldod az igazat, körülveszed kegyelmeddel, mint pajzzsal.” Zsoltárok könyve 5. fejezet 13. vers A bibliai Dávid királynak nagyon mozgalmas, kalandos, de mindenekfelett veszélyes élete volt. Vadállatok, óriások, harcosok ellen küzdött. Sokszor kellett menekülnie, ilyenkor sziklaüregekben, hasadékokban rejtőzött. Miután király lett, sokan lázadtak ellene, még saját fia is. Sehol nem volt biztonságban. Mégis, zsoltáraiban, énekeiben mindig megjelenik egy biztos pont: Isten. Dávidnak olyan volt az ő közelében lenni, mint megbújni egy barlangban az üldözők elől, és érezni a védelmet nyújtó, szilárd sziklát. Amikor lépten-nyomon, még saját palotájában is veszély vette őt körül, Dávid olyannak látta Isten szeretetét, jelenlétét, mint egy hatalmas pajzsot, amely szinte körülöleli őt, és megvédi a csatatéren záporozó nyílvesszőktől. Dávid királlyal ellentétben, nekem soha nem kellett barlangokban élnem, pajzzsal védekeznem a csatatéren, vagy attól tartanom, hogy bármelyik pil

"Jézus így szólt hozzá: Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak, és hisznek." János evangéliuma 20:29 "Hiszem, ha látom!" Milyen buta mondás ez! Amit látunk, azt nem kell elhinnünk, hiszen látjuk — kivéve persze olyankor, ha nem vagyunk biztosak benne, hogy hihetünk a saját szemünknek. Azt kell elhinnünk, amit nem látunk, mert hát biztosak nem lehetünk semmiben, amit empirikusan (tapasztalati úton) nem igazoltunk. Így van ez Istennel is. Meg aztán azért is buta mondás ez, mert hány olyan dolog van, amit látunk is, érzünk is, tapasztalunk is, mégsem hisszük el. Erről szólnak az evangéliumok: Isten, akit nem láttunk, nem hallottunk, nem éreztünk, egyszer csak látható, tapintható, hallható — és ami a legfontosabb, azonosulható — formában megjelent köztünk. Aztán mégsem hittünk. Pedig ha hittünk volna, mekkora öröm lett volna az! Ha az első pogány keresztényekkel — a napkeletről érkező, mágusokkal, vagy keresztényiül szólva "bölcsekkel" — együtt

  „Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok.”   ( János evangéliuma 14. fejezet 18. vers )   Egy film, amit minden karácsonykor leadnak a TV-ben. Amit mindenki ismer, de senki sem néz. Mit gondolsz mi az? Igen, ez a Reszkessetek betörők. Kevinnek, a kisfiúnak a kalandja, akit véletlenül otthon hagynak a szülei. No, de félretéve a tréfát, te mit éreztél, vagy érzel akkor, amikor teljesen magadra hagynak, amikor rád tőr a teljes egyedüllét, a magány pusztító valósága. Amikor bármit teszel vagy mondasz, nem figyel rád senki, nem válaszol senki. Amikor levegőnek néznek. Amikor azt érzed te is, mint Kevin, hogy engem itt hagytak. Se apám, se anyám, se kutyám, se macskám. Árva vagyok. Itt ez a betörőktől, rablóktól és gyilkosoktól hemzsegő világ, Jézus pedig olyan távol, fent a mennyben. Én meg itt. Egyedül vagyok. Magamra maradtam. S ekkor, megszólal az evangélium dallama, mint egy telefonhívás; Né félj! Nem vagy egyedül! Nemsokára ott vagyok érted! Sőt, addig is elkül

„Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.” Prédikátor könyve 3.fejezet 1.vers   Az idő az egyik legértékesebb dolog az életben. Figyeljük az időt akkor, amikor egy szeretett személlyel vagyunk és sóvárgunk még több együtt töltött időért, ahogy figyeljük az időt akkor is, amikor egy szomorú eseményt élünk meg, feltéve a kérdést, hogy vajon meddig tart még és miért nincs még vége?! Az idő nem csak napjainkban jelentőségteljes. Az Ószövetség idejében három egymástól elkülönített időt fogalmaztak meg, amely az idézett szakaszban is megfigyelhető. Az eredeti héber iratban egy meghatározott, körülhatárolt időt; valaminek a sajátos, történésbeli idejét és végül a kisebb-nagyobb időszakok idejét ( a teremtéstől Jézus második eljöveteléig számított idő is ebbe tartozik) találjuk. A könyv szerzője ezzel azt sugallja, hogy minden eseménynek rendelt, meghatározott ideje van, amely idők esetleg időszakokba rendeződnek és amikor lezárul egy időszak, csak a

  " Ha majd megkérdezik fiaitok apáiktól, hogy miféle kövek ezek,   magyarázzátok el fiaitoknak, hogy szárazon kelt át Izráel itt a Jordánon.   Mert Istenetek, az ÚR kiszárította a Jordán vizét előttetek, amíg átkeltetek. Így cselekedett Istenetek, az ÚR a Vörös-tengerrel is: kiszárította előttünk, amíg átkeltünk rajta,   hogy megtudja a föld minden népe, milyen erős az ÚR keze, és hogy féljétek Isteneteket, az URat mindenkor." Melyik az a mese, amit a gyermekeink leginkább szeretnek? Sok gyermekes szülő gondolkodik el ezen. Mit meséljek nekik? Mi lesz a legjobb? Keresztényként még az is felmerül, hogy a mesék tartalma, üzenete milyen? Építi-e gyermekünk kicsiny lelkét? Annak idején, amikor a mieink még kicsik voltak, és sokat meséltünk nekik volt egy kedves történetük. Egy kis fekete cicáról szólt, akinek volt három barátja. A történet napi szinten változott és a szerzője, a kitalálója természetesen mama volt, az én drága anyósom. Amikor először hallottam a mesét, nekem furc

„Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!” Mózes negyedik könyve 6. fejezet 24-26. vers Képzeld el, hogy egy kietlen, köves sivatagon vonulsz át egy hatalmas tömeggel. Bármerre nézel, csak a végtelen kopárságot látod, meleg van, szárazság, már régóta vándoroltok, és tudod jól, messze még a végállomás. Ez a hely, a puszta sosem szerepelt álmaid otthonaként a képzeletedben, egy időre letáboroztok, de majd menni kell még tovább. Fáradt vagy, a remény pedig úgy ingadozik benned, mintha vad, tengeri szelek fújnák jobbra-balra. Ekkor felhangzik a főpap hangja, szavai pedig egymás után kezdenek utat találni szívedbe. „Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!” A puszta komor valóságába fényt hasít az áldás. Isten így áll hozzánk. Isten itt van köztünk. Isten