Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március 28, 2010
Isten jót akar „Mert csak pillanatig tart haragja, de élethossziglan jóakarata; este bánat száll be hozzánk, reggelre öröm.” Zsoltárok 30:5 Mi emberek megértésre törekszünk. Kutatjuk a világunkat, hogy minden ismeretben bővölködjünk. Mégis nehezen értjük meg azt, hogy az Isten nekünk jót akar. Mert ez ellen szól minden szenvedés, minden bánat, ami megnyomorítja sorsunk. Ha Isten jót akar az embernek, akkor miért van annyi betegség? Mi az oka az éhezésnek, háborúknak? Miért engedi meg, hogy annyi gyermek szenvedjen a szülők szeretetének hiányától? És még sorolhatnánk a kérdéseket. Valaki egyszer azt mondta: A boldogság egy pillanatnyi csend az élet nagy viharai előtt. Miért értenénk egyet Dáviddal, aki élete nehezebb szakaszát – ami, valljuk meg, jóval hosszabb volt, mint az örömteli – éli meg pillanatképpen? Ehhez nézőpontváltásra van szükségünk, meg kell értenünk, hogy mi az, ami valóban jó nekünk. Tudjuk azt, hogy a szenvedésnek, a bánatnak sok jó oldala van. A próbában sokszor k
Nem hiábavaló reménység „… szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből pedig remény. A reménység pedig nem csal meg, mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk ajándékozott Szentlélek által.” Róma 5:3-5. Egy másik fordításban úgy olvastam: „Még szenvedéseinknek is örülünk, mert azokból türelem fakad…” Hát, nem tudom, Pál apostolon kívül hányan örülnek még szenvedéseiknek? Én nem hiszem, hogy közéjük tartozom! Egy dolog azonban biztos: A szenvedés türelemre tanít. Persze, már akit. De aki türelmetlenül fogadja a szenvedést, előbb utóbb rá kell jönnie, hogy nem sokra megy türelmetlenségével. Tehát, ha figyelünk szenvedéseink közben, hamarosan rájövünk, hogy türelmesebbek leszünk – másokkal és önmagunkkal szemben is. Ennek a türelemnek a következménye egy erős – vagy jóval erősebb jellem, azaz egyéniség. Ezután már nem lesz nehéz bizalommal, reménységgel tekinteni a jövő felé. A reménység pe
Az igazság ára " Az Úr megvizsgálja az igazat és bűnöst, szívből gyűlöli azt, aki az erőszakot szeret i" Zsoltárok Könyve 11,5 Ma, ha reggel bekapcsolom a TV-t akkor a Viasat3-n egymás után következnek a bűnügyi sorozatok, ahol Jessica Fletcher vagy Steve ügynök nyomozgat. Átkapcsolok a Hallmarkra ott egy másik sorozat megy. Este, ha valami normális műsort szeretnék végre találni, akkor nézhetem az NCIS-t. Elég csak 5 percet nézni a TV-t máris tele lesz a hócipőd a sok rendőrségi esettel. És akkor kinyitod a Bibliádat és azt találod, hogy Isten is megvizsgálja az igaz és bűnös embert. Aztán a sok gyűlölet az agyadra megy, és úgy tűnik, hogy Istennek is van szent haragja?! Nem tudom, hogy benned ezek a kérdések merülnek-e fel, de bennem igen. Ezért megpróbálom feloldatni Isten Igéjével a feszültséget, ami bennem keletkezett... Van egy olyan határ, amikor Isten véget vet a gonosznak. Sokszor látom ezt a saját életemben. Van, amikor Isten az "eddig és nem tovább kénys
Őszinte keresztény élet „Levetvén azért minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigykedést, és minden rágalmazást. Mint most született csecsemők, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek; Mivelhogy ízleltétek, hogy jóságos az Úr.” (Péter első levele 2. fejezet 1-3.vers) Az őszinteség egy olyan erény, melyet mindannyian elvárunk környezetünktől, és sokan úgy definiálják, mintegy tükröt, mely által objektív módón szembesülhetünk magunkkal. De a valóság az, hogy egy tükör által visszaadott rideg hasonmásképpel szemben, az igaz őszinteség nemcsak megmutatja, hogy milyenek vagyunk, hanem elénk vetíti, hogy a növekedés útján mivé lehetünk. Az őszinte keresztény élet, Péter interpretációjában maga a gyermeki lét, amely az állandó növekedés útján éri el a teljességet. Hiszen, ahogy a gyermek, úgy az őszinte ember sem bűntelen, nem tökéletes. Az őszinte keresztény nem rejtegeti bűnét, nem takargatja hibáit, nem magyarázza gyengeségeit, hanem mint

Jézus jelenlétében megértjük életünk eseményeit!

„És megnyilatkozának az ő szemeik, és megismerék őt; de ő eltünt előlük. És mondának egymásnak: Avagy nem gerjedezett-é a mi szívünk mi bennünk, mikor nékünk szóla az úton, és mikor magyarázák nékünk az írásokat? És felkelvén azon órában, visszatérének Jeruzsálembe, és egybegyűlve találák a tizenegyet és azokat, a kik velök valának. Kik ezt mondják vala: Feltámadott az Úr bizonnyal, és megjelent Simonnak!” Luk.24,31-34. „Miközben szomorkodva haladtak a tanítványok Emmaus felé, amely mintegy 12 kilométerre volt Jeruzsálemtől, Jézus csatlakozott hozzájuk. Nem ismerték meg Őt, hiszen már megdicsőült testben volt. A Szentírás arról tesz bizonyságot, hogy a feltámadás után egy különleges testet kapunk mi is, hasonlót Jézuséhoz. (Fil.3,20-21.) Ezen a testen már nem látszanak a bűn nyomai, egész más lesz, mint amit megszoktunk. Ennek ellenére nem egy új embert teremt Isten helyettünk, hanem minket támaszt fel az Úr! Megmaradnak egyéniségünk nyomai, a jellemünk, amit itt e földön kell k
„Be van fejezve a nagy mű, igen…”  „És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. Így lett este, és lett reggel: hatodik nap.” Mózes első könyve 1:31 Fejeztél be úgy valamit az elmúlt héten, vagy az elmúlt hónapban, hogy hátradőlhettél a széken, és azt mondhattad: ez jó lett, sikerült, kész? Néztél végig mostanában valamilyen munkádon elégedetten, hogy valami igazán szépet, jót, különlegeset, vagy akár hasznosat, esetleg finomat sikerült alkotnod? Ugye milyen jó érzés végignézni egy kisúrolt lakáson; a kész hétvégi ebéden, ahogy gőzölög a tökéletesen megterített asztalon; egy befejezett dolgozaton; egy kész előadásvázlaton; a frissen lefestett kerítéseden; vagy akár a megjavított mosógépen. Elégedettség, öröm, béke, boldogság van ilyenkor bennünk, mert valamivel elkészültünk, valamit megalkottunk, valamibe beleadtuk mindenünket, és végre láthatjuk kész állapotban. Ott állsz, elégedetten végignézel kész munkádon, gyönyörködsz a művedben, és egyszer csak valaki sáros lábbal vég