reggeli dicséret

Ragaszkodj az intelemhez, ne térj el tőle, vigyázz rá, mert ez a te életed! Példabeszédek könyve 4:13 Olyan nehéz valamiféle kapaszkodót találni az életben! Minden reggel, felkelésnél keressük azt az egy biztos pontot, amire támaszkodhatunk, amire biztosan számíthatunk az előttünk álló nap tennivalói, bizonytalanságai, nehézségei, döntései során. A Példabeszédek könyvében a bölcs ember azt a tanácsot adja, hogy az intelem legyen az, amihez ragaszkodj, és vigyázz rá, mert ezen múlik az életed.  Könnyű azt mondani, de milyen intelemről is van szó pontosan? Az eredeti szövegben álló héber szót pontosabban fegyelmezésnek lehetne fordítani. Sőt, ha jobban megvizsgáljuk az ószövetséget, ez a kifejezés a legtöbbször Isten intésére, fegyelmezésére, vagy ha úgy tetszik büntetésére utal, amely az ő útjától való eltérés következménye. Ezzel az ismerettel valószínűleg nem lett annyira vonzó ez az intelem, hogy szívesen kapaszkodnánk bele, vagy rábíznánk az életünket. Van azonban egy nagyon fon...

Aki takargatja vétkeit, annak nem lesz jó vége, aki pedig megvallja és elhagyja, az irgalmat nyer. Példabeszédek könyve 28:13 Mindenki hibázik. Mind a mai napig emlékszem a legnagyobb tévedéseimre, bakijaimra amiket gyerekként elkövettem. Néha napján rám jön a szomorúság, és ezeken gondolkozom. Nem jó érzés. Az önvád sosem jó. Rengeteg értéket tudok felmutatni, megannyi felpezsdítő, pozitív tapasztalatot tudok elmondani, mégis időről időre eszembe jutnak a hibáim, és gyötörnek. Sokmindenkinek könnyen megbocsátok, de magamnak nagyon nehezen. Mind követtünk már el hibákat. Nem azt mondom, hogy ez egy jó dolog, de az élet része. Van amit sikerül javítani, van amit nem. Van amikor sikerül békét kötni a sértettel, és van amikor közel sem. Nem így van Istennel. Istennel sokkal egyszerűbb a dolog. Ha hibázol - mert hibázol, hiszen ember vagy - akkor nála nagyon egyszerű a békülés. Sokszor mondom ezt, de mióta szülő lettem, sokkal többször találok párhuzamot az apai szerep és Isten között. Mik...

"Ments meg, mert vért ontottam, ó, Isten, szabadító Istenem! És igazságodat ujjongva hirdeti nyelvem." Zsoltárok könyve 51. fejezet, 16. vers   Isten szabadságra teremtett bennünket. Életünk során szabadságra vágyunk és törekszünk. De vajon hol van ez, és hogyan lehet elérni a valódi szabadságot? A fentebb idézett zsoltárhoz kapcsolódó bibliai történet sokat segíthet ennek megértésében. A történet Dávid királyról szól, aki szabadulásra vágyott, és végül, nagy küzdelmek árán tudta csak megszerezni azt. Az egész ott kezdődött, hogy egy alkalommal Dávid—aki éppen az unalomtól és gyötrő vágyaitól akart megszabadulni—teherbe ejtette szomszédját, aki történetesen férjnél volt, a férfi pedig éppen a király háborúját vívta a harctéren. Hogy fény ne derüljön a házasságtörésre, és megszabaduljon annak következményeitől, Dávid hazahívatta szomszédját a csatából, hátha a férfi majd hazatérve, feleségével tölti az éjszakát. A terv azonban balul sült el, a katona úgy tért vissza a csatatér...

„ Nagy az én bizodalmam hozzátok, nagy az én dicsekvésem felőletek; telve vagyok vigasztalódással, felettébb való az én örömem minden mi nyomorúságunk mellett. ” Korinthusbeliekhez írt második levél 7. fejezet 4. vers A korinthusi gyülekezet – legalábbis Pál leveleiből ez derül ki – az az állatorvosi ló, melyen minden betegség (pártoskodás, szegények lenézése, erkölcstelenség, apostoli tekintély megkérdőjelezése, lelki ajándékokkal való visszaélés, feltámadás tagadása, stb.) fellelhető volt. Éppen ezért meglepő az, hogy miért bízik bennük és minek örül mégis az apostol velük kapcsolatban. A válasz, ahogy azt a fejezet egészéből megtudjuk; Titusz, a visszatérő munkatárs beszámol arról, hogy a gyülekezet megszomorodott, mikor felolvasták Pál korábbi, feddésekkel teli levelét. Ez a megszomorodás azonban nem haraggal, nem indulattal teli szomorúság volt, hanem az Isten szerinti megszomorodás, mely „üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez” (10.vers). Azaz a korinthusiak megfogadták...

"Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? De ha ő meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad! Íme, a tenyerembe véstelek be, szüntelenül előttem vannak falaid." Ézsaiás próféta könyve 49. fejezet 15-16. vers Annyi mindent elfelejtünk az életben!  Irigylem a nagyszüleimet, sőt, a szüleimet is, akik mind sokmindenre emlékeznek az életükből, mert én ebben sajnos nem vagyok túl erős. Vannak, akik névre pontosan fel tudják sorolni az osztálytársaikat, még akár negyven év távlatból is — én örülök, ha a szomszédaim nevei időben eszembe jutnak. Rengeteg dolgot elfelejtettem már, és ennél csak rosszabb lesz. Vagy jobb, mert például ennek az elmúlt évnek a nagy részét szívesen elfelejteném. Emlékezés és felejtés — néha kicsit olyan, mintha semmi ráhatásunk nem lenne a dologra. Pedig ez nem teljesen igaz. Persze ahányan vagyunk, annyifélék, és vannak köztünk, akik jobb memóriával vannak megáldva, mint mások, de azért valamennyi emlékezőtehetséggel...