reggeli dicséret

Ezek az igék megbízhatók és igazak, mert az Úr, a próféták lelkének Istene küldte el angyalát, hogy megmutassa szolgáinak mindezt, aminek hamarosan meg kell történnie. És íme, eljövök hamar: boldog, aki megtartja e könyv prófétai igéit. Jelenések könyve 22:6-7 Néhány éve szombat reggel épp az egyik vidéki gyülekezetembe tartottam autóval. Hajnalban kiadós eső esett, a táj pedig ködbe burkoltan, lassan ébredezett a délelőtti órákban, mint aki kér még 5 percet. Az út a Pilis-hegységben kanyargott, a köd egy-egy helyen olyan vastag volt, hogy teljesen betakarta az előttem lévő hegyet, mintha egy varázsütésre eltüntette volna. De a hegy ott volt. Akkor is, ha nem láttam, vagy nem úgy láttam, mint száraz, napos, verőfényes időben. Ilyen Isten is, mint egy megingathatatlan, biztos hegy. Ő ott van. Akkor is, amikor túl nehezek a mindennapok, amikor a kihívás akkora, hogy úgy érzed, mindjárt beleroppansz. Ő ott van. Akkor is, amikor a gyász és a veszteség teljesen eltakarja együttérző arcát, a...

Eljön a sok nép, és ezt mondják: Jöjjetek, menjünk föl az Úr hegyére, Jákób Istenének házához! Tanítson minket útjaira, hogy az ő ösvényein járjunk. Mert a Sionról jön a tanítás, és az Úr igéje Jeruzsálemből. Mikeás próféta könyve 4:2 Emlékszem, amikor megházasodtam és felköltöztem Budapestre, volt egy különleges érzés bennem amikor beültem az autóba, hogy Pécsre utazzak a szüleimhez. Elindítottam a motort, és szinte csukott szemmel képes lettem volna hazavezetni. Sőt, tudtam hogy körülbelül hol fogom meglátnia Mecsek vonulatát a távolba, és tűnik fel a TV-torony csúcsa. Ez volt a jel hogy mindjárt otthon vagyok. Onnantól kezdve ha feltúrták az utat és kerülni kellett, vagy ha elromlott a GPS, vagy bármi történt volna, akkor is pontosan meg tudtam volna mondani merre kell menni, mert látom az irányt. Mindig csak a torony felé. A Biblia nem véletlen használja a hegyeket a tanítás színhelyéül, az üzenetek átadására, oltárok helyszínéül, vagy hasonlókra. A hegyek már távolról láthatóak. A...

" Az apostolok így szóltak az Úrhoz: Növeld a hitünket! Az Úr ezt válaszolta: Ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és így szólnátok ehhez a vadfügefához: Szakadj ki gyökerestől, és gyökerezz meg a tengerben – az engedelmeskedne nektek." Lukács evangéliuma 17. fejezet 5-6. vers Meggyőződésünk szerint a keresztény, hívő élet alapja Jézus Krisztus keresztáldozata, valami, amit Isten tett értünk. Sajnos azonban a valóságban gyakran saját teljesítményünk kerül előtérbe. És ez nagyon sokféleképpen megtörténhet. Elég annyit mondanunk, hogy “csak hinni kell,” és máris elkezdjük méregetni magunkat és egymást, hogy vajon elég nagy-e a hitünk. Ha mostanában túl sok rossz dolog történt velünk, vagy úgy érezzük, hogy Isten nem válaszolt az imádságainkra, az azért lehet, mert nem hiszünk eléggé. Jobban kell igyekeznünk, még többet kell tennünk azért, hogy a hitünk megnövekedjen. Így máris szem elől tévesztettük Krisztust, és megint csak akörül forog minden, hogy mi elég jól csinálu...

„Ezek az igék megbízhatók és igazak, mert az Úr, a próféták lelkének Istene küldte el angyalát, hogy megmutassa szolgáinak mindezt, aminek hamarosan meg kell történnie. És íme, eljövök hamar: boldog, aki megtartja e könyv prófétai igéit.” A jelenések könyve 22:6-7 Néhány hete szombat reggel épp az egyik vidéki gyülekezetembe tartottam autóval. Hajnalban kiadós eső esett, a táj pedig ködbe burkoltan, lassan ébredezett a délelőtti órákban, mint aki kér még 5 percet. Az út a Pilis-hegységben kanyargott, ami szinte mindig meseszép, most pedig a köd igazán varázslatossá tette. Egy-egy helyen olyan vastag volt, hogy teljesen betakarta az előttem lévő hegyet, mintha egy varázsütésre eltüntette volna. De a hegy ott volt. Akkor is, ha nem láttam, vagy nem úgy láttam, mint száraz, napos, verőfényes időben. Ahogy csodáltam az „eltűnt” magaslatot, az őt beborító ködöt, úgy éreztem, ennél nagyobb ajándékot nem is kaphatok ma Istentől. Ezen az egyszerű jelenségen, hogy hiába nem látom a hegyet...

"Ki mehet föl az Úr hegyére, és ki állhat meg szent helyén? Az ártatlan kezű, a tiszta szívű, aki nem sóvárog hiábavalóság után, és nem esküszik hamisan." Zsoltárok könyve 24. fejezet 3-4 verse Kutatók szerint a 24. zsoltárt valamilyen örömteli alkalommal énekelhette a nép — egy megnyert csatát követően, vagy amikor visszaszerezték a felbecsülhetetlen értékű frigyládát ellenségeiktől — és végigolvasva nyilvánvalónak is tűnik ez. Egy emelkedett hangulatú, hálaadó zsoltárt olvashatunk itt, ahol a nép Istennek tulajdonítja a sikereit, aki mindenható, aki a nagy és dicső király, szemben a környező népek sikertelenségével és tehetetlen, hamis isteneivel. A nép hálás szívvel ünnepel, mert az ő Istenük nem olyan, mint azok a másik istenek.  Lehet, hogy első ránézésre nem tűnik ki, de ha ismerjük egy kicsit is a kor kulturális hátterét, felismerhetjük azokat a motívumokat, melyekkel a zsoltár írója ezt a (Isten és istenek közti) különbözőséget emeli ki. Ott van példának okáért az el...