reggeli dicséret

"Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz!" 5Mózes 6,6-7 A latinból ismerős, - repetitio   est   mater   studiorum - de a gyakorlatból tudjuk. Bár sokan kritizálták a módszert régebben, a 24.hu* szerint is még mindig igaz a mondás.  Amerikai kutatók szerint ez a módszer még ma is hatékonyabb, mint az oly felkapott és használt gondolat-, illetve agytérképek. De gondoltuk volna, hogy a módszer ilyen régi, hogy már a Bibliában is szerepel? Sőt, Mózes szerint Isten adta utasításba népének, hogy így biztosítsa annak a tudásanyagnak a fennmaradását, amit a Sínai hegyen adott át nekik. A módszer segít abban, hogy az ember lénye teljesen elfogadja a tanultakat. Csak ismételni kell a megszerzett tudást minden nap, minden helyzetben. Márpedig ezeket a törvényeket már sokan és sokféle szempontból kutatták és mind rájöttek

„Törekedjetek mindenkivel a békességre és a szentségre, amely nélkül senki sem láthatja meg az Urat!”  Zsidók 12:14. El tudod képzelni, hogy találkozol majd Isten országában egy háborgó lelkű, mindenbe, és mindenkibe belekötő, viszályt szító, békétlen emberrel? Egy szüntelenül morgó, elégedetlen, kákán is csomót keresővel? Olyannal, aki a füledbe súgva „csak neked mondja el!” hogy az a másik mit tett? Nem gondolnám! Valóban vannak kemény esetek. Nehéz természetű emberek, akikkel valóban nem könnyű kijönni. Az a szó, hogy „törekedjetek” is kifejezi azt, hogy bizony néha tényleg nehéz. De ha nem teszel erőfeszítést az elhordozásukra, akkor Isten nem tud általuk lecsiszolni rólad egy-egy kinövést, hibát, rossz tulajdonságot. Eszembe jutott egy nagyon tanulságos vers egy tökéletes, békeszerető, makulátlanul hibátlan, ötcsillagos keresztényről. Elgondolkodtatásul megosztom veled. Farizeus fohásza Szeretem a Te szentegyházadat, Lakásodnak földi helyét, De míg Zöld Gerg

„Ezt mondja a magasztos, a felséges, aki örök hajlékában lakik, szent az ő neve: Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét.”   Ézsaiás próféta könyve ‬ ‭ 57:15 Van az a sok jólismert mese gyermekkorunkból, amiben a bölcs Mátyás király időről időre álruhába öltözve vegyül el a közemberek között és próbálja minél jobban megismerni az országában élők gondolkodását és problémáit, mindamellett, hogy közben igazságot is tesz bizonyos ügyekben. Ezek a mesék különösen közel álltak a szívemhez mindig is, hiszen bennük könnyen előfordulhattak olyan dolgok, amiket a valóságban gyakran hiába várnánk. A mese végén sokszor a szegény, a gyenge és az elesett lett felkarolva, és akinek szüksége volt rá, annak segített a király. Jó volt egy kicsit elmenekülni ebbe az idillbe.   Persze ahogy felnőttem és többet is megismertem országunk történelméből, hamar kiderült számomra, hogy Mátyás király sem

„Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjük lőn azoknak, kik elaludtak.” (Korinthusiakhoz írt első levél 15. fejezet 20. vers) Nemrég ismét kezembe került Szabó Dezső, Feltámadás Makucskán című kisregénye, amely mint a Bethlen korszak politikai szatírája, ugyan nem teológiai mű, de témafelvetésével görbe tükröt állít a racionalista bibliamagyarázat és korunk divatvallásossága elé is. A történet szerint az író által megálmodott település, Makucska kis falusi templomában az örök életről, és a feltámadásról szóló húsvéti prédikációt félbeszakítja egy a temető mellett disznókat legeltető fiúcska kiáltása: „Tiszteletes úr… feltámadtak!” És „A széles úton a temető felől jött a halott falu. Példás rendben nyolcas sorokban jöttek, nyugodt erős léptekkel verve a föld valóságát. Domborúak voltak, húsból-vérből valók, rettentően valóságosak. Elül jött a volt tiszteletes, a volt jegyző, a volt bíró, a volt kántor. Utánuk mind a többi holtak: férfiak, asszonyok,

„Ne légy bosszúálló, se haragtartó a népedhez tartozókkal szemben. Szeresd felebarátodat, mint magadat! Én vagyok az ÚR!” Mózes harmadik könyve 19. fejezet 18. verse Egyszer volt egy sziámi macskánk és olyan igazi benti cica volt. Annyira, hogy amikor kinyitottuk az ajtót előtte, hogy kimenjen egy kicsit csak nézett ránk kérdőn, hogy ezt most tényleg muszáj? Ha nagy nehezen mégis belevágott ebbe a kinti kalandba, akkor is valami nehézségbe ütközött. Felmászott a fára nagyjából úgy egy méteres magasságig és utána kegyetlenül nyávogott. Talán tériszonya volt, szinte a tűzoltókat kellett hívni hozzá. Csak segítséggel volt képes lejönni. Egyik kedvenc időtöltése a függönyön rohangálás volt, amit a család nem nehezen viselt, úgyhogy ennek mindig szidás lett a vége. Ez azonban annyira nem tetszett Kamillának, hogy miután összeszidtuk elbújt valahova és várt addig, amíg meg nem bosszulhatta ezt a dolgot. Egy sötét helyről hirtelen elénk ugrott és megharapott. Nem durván, de az

„Hangosan kiáltok az ÚRhoz, hangosan könyörgök az ÚRhoz. Kiöntöm előtte panaszomat, elmondom neki nyomorúságomat.” Zsoltárok könyve 142:2-3 Az ószövetségi idején élő emberek imádsága hangos volt. Mi többnyire csöndben, magunkban imádkozunk. A kiáltás lényege itt mégsem a hangerő, hanem az Istenbe vetett bizalom kifejezése.  Kihez fordulok, ha baj van? Kit hívok fel először, kinek küldök rögtön üzenetet? Valószínűleg azt, aki legközelebb áll hozzám, aki először eszembe jut, akire számíthatok. Dávid, a zsoltár szerzője is sokszor menekült a hatalmára féltékeny Saul királyt elől. Ment ahová tudott – a pusztába, sziklák és barlangok rejtekébe. Valós életveszélyben volt, ugyanakkor újra és újra Isten oltalmába kapaszkodott.  A kiáltás is egy imádság. Igen, talán még a „Jajj, Istenem!” kiáltás is annak fogható fel, de ez sokszor nem az első, hanem utolsó gondolatunk. A „Jajj, Istenem, csak most segíts meg!” – a semminél több, de mégiscsak alapvetően önző természetü

„Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket.” Pál levele a filippiekhez 3:20-21  Le se tagadhatnád, hogy a miénk vagy. Az arcvonásaidra sokan azt mondják, tiszta apja (akik csak az ő felmenőit ismerik). De a gesztusaid is, ahogy nyújtózkodsz, ahogy az ultrahangos felvételen túrtad a szemed, ahogy dobálod magad húsz percet még elalvás előtt, hogy megtaláld végre a kenyelmes pózt... akárcsak apuci. Aztán ahogy szeretsz a kezükhöz bújni, csípkedni a könyökünket, ahogy nem hagysz senkit aludni magad körül, amikora te már épp felébredtél... Ezt meg tőlem örökölted.  Külsőleg-belsőleg látszik rajtad, hogy hozzánk tartozol, és ragaszkodsz is a szüleidhez erőnek erejével. Szeretsz mindkettőnket magad mellett tudni, és nagyon jól ismered, kik alkotják a családodat. Kötődsz a nagyszülőkhöz, nagynénikhez és