reggeli dicséret

Szent a te utad, Istenem! Van-e olyan nagy Isten, mint a mi Istenünk? Te vagy az Isten, aki csodákat tettél, megismertetted erődet a népekkel. 77. Zsoltár 14-15. vers Egy álmatlan éjszakán forgolódtam az ágyamban, és gondolkoztam. Mit lehet ilyenkor tenni, nem? A lámpát nem kapcsolom fel, hogy ne zavarjam a nyugodtan alvó feleségemet, olvasni már nincs erőm, de aludni még túl éber vagyok. A cikázó képekben megjelennek a gyülekezeti bizottság tagjai, az autó, amit szervizbe kell vinni másnap, a közeledő határidők, az orvosi vizsgálatok… Hogy melyik miatt nem tudok aludni, azt már talán nem is tudom. Ami biztos, hogy meg kell nyugodnom, különben kimerülten kezdem a holnapot. Biztos vagyok benne, hogy nem csak én voltam már így. Tudom, hogy te is forgolódtál már álmatlanul éjszaka, és a gondolataid nem hagyták, hogy megnyugodj. Ha így van, nem vagy rossz társaságban. Egy ilyen esetről ír a zsoltáríró a mai szakaszban. Hiába kellene pihennie, éjjel sem tud, mert lelke “nem tud megvigasztal...

„Nappal kiküldte kegyelmét az Úr, éjjel éneke volt velem, imádság az én életem Istenéhez!” Zsoltár 42:9. De sokszor hallom: Nem tudok aludni! Nem jön álom a szememre! Elalszom és egy óra múlva már teljesen éber vagyok – és többé nem jön álom a szememre. Gondolhatod, melyik korosztályhoz tartozók panaszkodnak így?! A zsoltár írója sem lehetett már fiatal, amikor ezeket a gondolatokat leírta. Nem tudott aludni. De aztán rájött valamire: Amikor csendben fekve énekelni kezdett – akkor megnyugodott. És amikor hálaimát mondott a menny Istenének – békére lelt. Aztán már el is felejtett panaszkodni. Hiszen az éber órákat – ágyában fekve – énekléssel és imádsággal töltötte. S érezte, hogy nincs egyedül. A világegyetem Ura vele együtt virraszt és újabb és újabb dalt ad szívébe. Ne légy szomorú az álmatlan órák miatt! Kezdj hálaénekbe és hálaimába. Elröpül az éjjel! És boldog lesz szíved! Ha ismered ezt az éneket, máris elénekelheted! Refrén: Éjjel, nappal Angyal szeme vigyáz rám, Uram, Éjj...