reggeli dicséret

Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből. János evangéliuma 10:27-29 Nagyon jó, hogy végre itt a nyár. Bár ez talán leginkább az iskolába járók számára pozitív hír, de azért a legtöbben fel tudunk ilyenkor lélegezni, elmenni nyaralni, egy kicsit több időt tölteni a szeretteinkkel, családunkkal, és esetleg olyan dolgokkal is, amiket szeretünk csinálni, de máskor nincs időnk. Legalábbis akkor, ha a napokban is átélt hőség ezt lehetővé teszi. Az ilyen nagy meleg azonban gyakran elveszi minden energiánkat, és arra kényszerít minket, hogy elegendő folyadékot, árnyékot, valamint pihenőhelyet keressünk, ahol biztonságban érezhetjük magunkat. Még jó, hogy van egy Jó Pásztorunk, akinek az a feladata, hogy gondoskodjon juhainak hasonló szükségleteiről. Meleg...

Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem. Zsoltárok könyve 23:4 Amikor az autópályán, 130 km/h-s sebességgel (na jó, bevallom, néha egy kicsit többel is) vezetek, néha eszembe jut, hogy milyen érdekes helyzet is ez, milyen mértékű bizalomra van szükség ahhoz, hogy egyáltalán be merjek ülni az autóba. Kezdjük ott, hogy a jármű műszaki állapota több száz ember szakértelmén, figyelmességén és becsületességén múlik, kezdve azokkal a személyekkel, akik megtervezték, a gépeket beállították, vagy saját két kezükkel összeszerelték, a szervíz alkalmazottain keresztül egész a benzinkút üzemeltetőjéig, akinél legutóbb tankoltam. Aztán ott van a közútkezelő, akinek a munkájától az utak állapota függ, amin vezetek. Aztán a többi autósról ne is beszéljünk, a figyelmük mértéke, vagy hozzáértésük mindig lutri, és mégis, én ott vagyok, és 130-cal vezetek, úgy, hogy eszembe se jut, hogy elgurul az egyik kerekem, beszakad az út...

Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen, az ezt mondhatja az Úrnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom! Zsoltárok könyve 91:1-2 Egész nap 40 fokhoz közeli hőség volt az udvaron. A családdal bemenekültünk a házba, itt legalább egy kicsit hűvösebb van, mint kint az árnyékban. Eszembe jutnak azok a nyaralások, amikor középkori templomokat, vastag, kőfalú várakat látogattunk meg, és az emlékeimben felidézem a hűvös templomhajókat, a csendet, és azt, ahogyan ezek a hatalmas, elpusztíthatatlannak tűnő épületek védtek a kinti hőségtől — milyen jó lenne most is megpihenni bennük! A tűző nap melegében az ember két dologra vágyik igazán: a hűsítő árnyékra, és a frissítő, hideg vízre. Nem gondolom, hogy Isten véletlenül azonosítja magát pontosan ezzel a két dologgal: Jézus azt mondja, ő az “élő vizet” kínálja az embernek ( János evangéliuma 4. fejezet ) amiből, ha iszunk, soha nem szomjazunk meg többé; a mai idézetben pedig Istenről mondja a Zs...