reggeli dicséret

"Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek! Megütközésre ne adjatok okot sem a zsidóknak, sem a görögöknek, sem az Isten egyházának;" 1Korinthus 10,31-32 Nem is olyan rég beszélgettem a fiatalokkal az illemről és azt találtam mondani, hogy gyerekként megtanították nekünk, hogy adjuk át a helyünket a buszon az időseknek. Hát, érdekes beszélgetés keveredett a felvetésemből. Egyiken sem vitatták, hogy a szabály alapvetően helyénvaló és illő. De sokan vannak, akik visszaélnek vele. Az egyik lány arról mesélt, hogy az öreg hölgy olyan gyorsan tolakodott a tili-tolijával a buszajtó felé, hogy ki is billentette őt az egyensúlyából. Majd ahogy felért, azonnal felállított valakit, hogy ő mennyire fáradt. Egy egyetemista arról mesélt, hogy a bottal járó úr miként előzte le a villamos elérésében rohanva, majd arra hivatkozva, hogy milyen beteg és alig kap levegőt, azonnal leült az egyetlen szabad helyre megelőzve egy kismamá...

Életünk során, de sok dolgot összegyűjtöttünk. Annak idején ezek fontosak voltak, azonban az évek múlásával aktualitásukat veszítették. Kinőtt ruhák, öt évig őrizgetett befizetési csekkek, kidolgozott vizsgatételek. És még sorolhatnánk. Vannak emberek, akik körömszakadtáig ragaszkodnak mindenhez, mert úgy érzik, azok ma is éppoly fontosak, mint 50 évvel ezelőtt voltak. Azonban meg kell tanulnunk az összegyűjtött, tárolt holmikról felemelni szemünket a mi Üdvözítőnkre, az örökkévalóra. Menjünk el gondolatban Betániába. Ott látunk egy családot; Lázár, Mária és Márta. Most épp a két hölgy van otthon. Jézus kopog, és belép az ajtón. Márta összecsapja a kezét: Jaj, Uram, de jó, hogy benéztél hozzánk, várj egy kicsit, mindjárt készítek egy kis vacsorát. És nagy szeretettel elkezdi azt készíteni. Ezalatt Mária áhítattal leül Jézus lába elé, mindenről megfeledkezik, és szinte szájtátva hallgatja a Mestert. Mária felismerte, hogy most minek van az ideje. Ha Jézus most beszél, akkor...

"Azon az éjszakán megjelent neki az Úr, és ezt mondta: Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak Istene. Ne félj, mert én veled vagyok, megáldalak, és megsokasítom utódaidat szolgámért, Ábrahámért!" Mózes első könyve 26:24 A cserkésztáborban való megjelenésünk feltétele egy egészségünket igazoló orvosi dokumentum volt. Már nem emlékszem pontosan miért, talán szabadságon volt a körzeti orvosunk, a lényeg, hogy bátyámmal egy idegen doktorhoz kellett elmennünk. Mikor sorra kerültünk, és elmondtuk kérésünket, higgadtan, de elutasítóan reagált: – Hogy adjak én nektek igazolást? Hisz sose láttalak titeket, azt sem tudom, kik vagytok, és ti sem ismertek engem. Bátyám, aki már az első pillanatban fölismerte az orvost, így válaszolt: – Doktor úr, mi ismerjük magát. Hiszen ön a mi nagyapánknak, Henrik bácsinak a háziorvosa. Az orvos meglepődve nézett ránk. Nagyapánk és közte nem pusztán páciens-doktor kapcsolat állt fönn. Gyakran megesett a falu idős betegeinek meglátogatása során...

„Mert mind ezek az ő fölöslegükből vetettek Istennek az ajándékokhoz: ez pedig az ő szegénységéből minden vagyonát, amije volt, oda veté.” (Lukács evangéliuma 21. fejezet 4. vers) Az evangéliumok beszámolóiból tudjuk, hogy Jézusról még a farízeusok is úgy beszéltek, hogy „tudjuk, hogy igaz vagy és az Isten útját igazán tanítod, és nem törődöl senkivel, mert embereknek személyére nem nézel.” (Máté 22:16), azaz Jézus tetteit nem az embereknek való megfelelés vágya motiválta. Ennek lehetünk tanúi akkor is, mikor kissé illetlen módon – mert ma sem néznénk jó szemmel, ha valaki hasonló módon tenne - „leülvén Jézus a templomperselynek átellenében, nézi vala, hogy a sokaság miként vet pénzt a perselybe.” (Márk 12:41). S mit látott? Jöttek szép ruhába öltözött előkelőségek, akik öltözetüknek megfelelően, feltűnő ünnepélyességgel öntötték erszényük tartalmát a perselybe, hogy az érmék hosszantartó csengése jelezze; nem akárki vagyok… Aztán jöttek a vámszedők, kereskedők...

"Tanúul hívom ma ellenetek az eget és a földet, hogy előtökbe adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is!" Mózes ötödik könyve 30. fejezet 19. verse Az élet maga a lehetőség. Ki hogyan él vele, ez itt a kérdés! Különböző életvezetési elvek léteznek, egyik azt mondja, tegyél így, a másik azt mondja, csinálj úgy és így tovább. A különböző életvezetési stílusok között pedig általában konfliktus van. Legalább is kishazánkban (nem vagyok egy nagyvilágot látott ember, de úgy vettem észre, hogy külföldön jobban elfogadják, hogy kicsúszik a számon az a név, hogy Jézus, vagy hogy keresztény vagyok –és hát gyakran kicsusszan). Ami az egyik felfogásnak üdvözítő, az a másiknak kárhozat, ami az egyiknek egészség, az a másiknak méreg. Mégis, ebben a kuszaságban hol van a rend? Biztos hallottuk már az alábbi felszólító mondatot: „Válaszd az életet” (egyébként van egy kitűnő könyv, aminek pont ez a címe –ajánlom szere...

„Szüntelenül emlékezzél arra, hogy Jézus Krisztus feltámadt a halálból, ki a Dávid magvából való az én evangéliumom szerint.”   2Timótheus 2:8 Az a benyomásom, hogy Krisztus feltámadása nagyon sok, magát hívő kereszténynek valló számára csupán egy tantétel, amelynek nincs különösebb hatása a hétköznapi életére. Mennyire másként volt ez az apostoloknál, akik személyesen, szemtől-szembe találkoztak a feltámadt Krisztussal, és tanúi voltak a mennybe menetelének! Számukra a feltámadás egy örömteli, feledhetetlen valóság volt, ami meghatározta további életük minden napját, Krisztushoz fűződő minden gondolatukat. Attól kezdve a tanítványok számára „a menny már nem tűnt bizonytalan, fölfoghatatlan helynek, melyet meg nem érinthető, testetlen szellemek töltenek be. Most már mint jövő otthonukra tekintettek a mennyre, ahol szerető Megváltójuk hajlékot készített számukra. Az ima új jelentőséget nyert, hiszen megváltójukkal érintkeztek. Új és örömteli érzéssel, s im...

„Hát nem tudod, hát nem hallottad? Örökkévaló Isten az Úr, ő a földkerekség teremtője! Nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen. Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” Ézsaiás könyve 40:28-31 Tedd le az álarcot, előtte nem kell titkolóznod! Nem kell szerepeket játszanod, nem kell annak és olyannak mutatkoznod, aki és amilyen nem te vagy. Hozzá jöhetsz a mostban. Abban az állapotban, amiben éppen vagy.  Ha majd kicsattansz az energiától, tettvágytól, élni akarástól, ne játszd meg a búskomor keresztényt! Jöjj Jézushoz, és engedd, hogy felhasználja a benned rejlő lendületet, és valami csodálatosat alkothasson veled! Isten oldalán lehetsz energikus, Isten oldalán nem kell a véka alá rejtened azt a belső pörgést, ami hajt egyre jobba...