
A láthatatlan ember reménysége Józsit nem vette észre soha senki, mert nem volt egy feltűnő jelenség sem öltözködésben, sem viselkedésben. Pedig nem volt visszahúzódó ember, sőt, ha munkáról volt szó, nagyon is végezte a dolgát. A főnökei soha nem foglalkoztak vele, mert nem volt nyomulós. Nem lihegett a nyakukba, nem tolakodott, egyáltalán nem menedzselte jól magát, csak tette, amit kell. És nem volt renitens sem, nem volt folyton lázadó, sértődő forradalmár. Nem kereste az égbe kiáltó gazságért járó elégtételt, mint más világ-fájdalmat hordozók. Nem kapott soha jutalmat, előléptetést, de büntetést sem. Akkor sem lázongott, amikor megszűnt a munkahelye. A lépcsőházban – ahol lakott – ott sem figyelt fel rá senki. Mindig időben fizette a kötelezőket, rendben kitakarított, ha rá került a sor. Derűs mosolya, kedves, halk köszönése sem szúrt szemet a reggel mogorván induló, este fáradtan érkező lakótársaknak. A családjával is rendben volt minden. Gyerekeire soha nem volt panasz az iskoláb...