reggeli dicséret

[1] „ Sok elsők pedig lesznek utolsók, és sok utolsók elsők.” Máté 19:30 „Vannak, akik olyan módon keresik az Istenről való megfeledkezés lehetőségét, hogy közben úgy tűnik, mintha emlékezni akarnának rá.” (E. G. White: The Great Controversy, p. 572.) Valahol, valamikor, egy nemlétező vallás hitbuzgó követője így töltötte mindennapjait: Legyen szó bármilyennapról, reggel első dolga volt a mosakodás és a reggeli kávé után, hogy gyorsan elhadarja mindennapi imádságát. Fejére téve kézzel hímzett kendőjét, fehér könyvecskéjéből olvasta az írott szavakat olyan sebességgel, hogy a lehető leggyorsabban a lehető legtöbb ima elhangozhasson. Sokat segített, hogy gyermekként édesapja és tanárai stopperral mérték teljesítményét és sokszor jutalmazták is, ha gyorsabb volt másoknál. Pár perccel később magára öltötte egyszerű öltözékét. Színekben szegény, lehetőleg sötét árnyalatú ruhája nem volt kényelmes. Inge alá rejtette szúrós palástját, hogy egész napi szenvedése közelebb vezes

„Megteremtette tehát az Isten az embert, a maga képére; Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtette, férfiúvá és asszonnyá teremtette őket.” 1Mózes 1:27. Fogalmam sincs, hogy ez mit jelent. Próbálom elképzelni, de kis agyamnak ez túl magas. Annyit azonban még így is megértettem, hogy Isten társnak, egy csodás lénynek teremtette meg Ádámot és Évát. Olyannak, aki mind külsejében, mind jellemében visszatükrözte Teremtőjét. Hát többek között ezért is ilyen értékes az ember. Már a teremtéskor határtalan pontossággal és gondossággal alkotta meg, és ruházta fel – semmi máshoz nem fogható tulajdonságokkal. Gondolkodtál már ezen? Felfogtad, milyen értékes vagy? Eszedbe jutott valaha is, hogy vissza kéne tükröznöd Isten szeretetét, kedvességét, Jézus együttérzését, türelmét? EZÉRT teremtett minket. Szeretnék kedvenc írómtól egy pár sort megosztani veled, ezzel kapcsolatban: „…Isten …művének koronájaként megteremtette az embert, akinek a gyönyörű földet berendezte.

A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg. Máté evangéliuma 25:40 A minap Budapesten kellett elérnem sietve egy vonatot. Örömmel állapítottam meg, hogy van még egy jegyem, amit nem használtam fel, mivel nem volt rajta lukasztás. Nagyon meglepődtem, amikor az ellenőr azt mondta, hogy ez a jegy érvénytelen, mert kétszer volt használva. "Tessék megnézni még egyszer!" - mondtam magabiztosan.  - Akárhányszor nézem, ezen bizony két sor tinta van, már használva volt egy villamoson vagy buszon is. - Hűha, hát ezt akkor elnéztem. - Mit szeretne: kifizeti helyben a 8 ezret, vagy utólag csekken a 16 ezret? - Akkor inkább helyben fizetek - válaszoltam fanyar mosollyal -, a vicces az, hogy a munkáltatóm fizeti a jegyeimet, tehát nem is éri meg nekem csalni. - Akkor van bérlete? Mutassa be két napon belül, és akkor csak 2 ezer lesz. - Nincs bérletem - válaszoltam, és láttam az

„Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérnek tőle?!” (Máté evangéliuma 7. fejezet 11. vers) Már rég megtanultuk; jobb adni, mint kapni. S ha szeretteinkről van szó ezt nem is kell ismételgetni. Születésnap, névnap, és egyéb ünnep alkalmával képesek vagyunk a fél világot bejárni, hogy a legjobbat, szívüknek legkedvesebbet adjuk. S mi a helyzet az ellenség megajándékozásával? Hát nekik is adunk, persze, abban nincs köszönet, mint, ahogy az alábbi történet is mondja; Még a múlt rendszerben történt, a Berlini falnál, hogy Kelet-Berlinből egy teherutónyi szemetet ürítettek át a nyugat-berlini oldalra. Erre válaszul a nyugat berliniek egy teherautónyi élelmiszerkonzervet, gyógyszert és ruhát öntöttek át szépen becsomagolva a kelet-berlini oldalra. A rakomány tetejére pedig annyit írtak: „Mindenki azt adja, amije van!” Ennek fényében milyen jó lenne először is azon elgondolkod

  De szóra sem tartom érdemesnek életemet, csakhogy végigfussam pályámat, és teljesítsem a feladatot, amelyet Urunk Jézus bízott rám, vagyis hogy tanúságot tegyek az Isten kegyelmét hirdető evangéliumról. Apostolok cselekedetei 20,24 A hétnek két olyan napja van , ami miatt sohasem aggódom. Két gondtalan nap, amit szentül őrzök a félelemtől és fenntartástól. Az egyik ilyen nap a tegnap; minden fájdalmával, gyötrelmével, hibáival és tévedéseivel örökre elmúlt, és többé nem hozhatom vissza. A szép, édes, kedves emlékek kivételével, amelyek hátrahagyták rózsaillatukat az elmúlt nap szívében, semmi közöm sincs a tegnaphoz. Az enyém volt, és most már Istené. A másik nap, ami felől nem aggódom, a holnap, minden lehetőségével, küzdelmével, terhével, veszélyeivel, nagy ígéreteivel. A nap majd fölkel rózsás ragyogásában, vagy a felhők álarca mögött. De fölkel. A holnap az enyém lesz. Ezért csak a hét egy napja maradt nekem, a ma. Bárki megharcolhatja a ma

„ Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, z s engéjük lett azoknak, akik elaludtak. ” Korinthusbeliekhez írt 1. levél 15:20 Krisztus feltámadása nem csupán a kereszténység egyik kulcsfontosságú tanítása, nem egyszerűen egy rendkívüli csoda – ebben a tényben van minden reménységünk. Ahogy Pál mondja: „Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.” (1Korinthus 15:13-14) Végső soron, ha nincs feltámadás, milyen reménységünk lehet? Küzdünk egy valamivel hosszabb, jobb élet reményében, aztán mégis elér bennünket is az elkerülhetetlen halál? Vajon a születésünk végső célja valamelyik szép temető lenne? Semmiképp sem. A bűnben rekedt ember számára valóban a halál az egyetlen végállomás. De épp azért jött Jézus, azért halt meg helyettünk, hogy reménységünk, sőt biztosítékunk legyen az újbóli örök életre. „Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi

„Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Nóé bement a bárkába, és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is.” Máté evangéliuma 24:38-39 Éljük a magunk életét, járunk a magunk választotta úton az általunk alkotott szabályok szerint. Szeretünk és gyűlölünk, ölünk és életet adunk, ítélkezünk és felmentünk, barátkozunk, és ellenségeket szerzünk, és mindezt úgy, mintha csak ebből állna a világ. Mintha az, amit látunk és érzünk, csak az létezne. Struccokként homokba dugva fejünket éljük saját doboz-életünket, és úgy gondoljuk, amit nem látunk, az nincs is.  A lényeg pedig elveszik a sorok között. Elfelejtjük azt, hogy ez nem minden, hogy a felhők felett ott a végtelen világűr, és nem az ember a mindenség középpontja. Az 50-60-70, vagy ki tudja hány év, nem a teljesség. Isten sokkal többet tervezett nekünk, és szeretn