Megint az a másik...
„Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket: aki nem szereti a testvérét, az a halálban van.” János első levele 3:14 „Nagyon jó keresztyén lennék, ha időnként nem zavarnák meg mások az életemet” (Adrian Plass). És valóban, mennyivel könnyebb, másabb lenne az élet, ha nem létezne annak a másiknak az az idegesítő szokása. Ha nem lenne az a harmadik, aki vasárnap reggel fél hétkor hív fel, és még meg is kérdezi, hogy „Felébresztettelek?” Ha nem lenne az a kötekedő buszsofőr, aki előtt unos-untalan igazolnod kell, hogy még mindig diák vagy. Ha nem lenne az undok gondnok, aki visszaköszönés helyett mindig csak morog egyet a bajusza alatt. Ha nem lenne a másik. Vagy legyen, éljen boldogan, de legalább ne idegesítsen, ne telefonáljon akkor, amikor nem szeretnéd, ne kérjen, és ne morogjon. Igen, így minden sokkal jobb lenne. Tényleg? És mi a helyzet a másik emberrel, aki rád tekint ugyanezen szemüveg lencséjén át? Mi van a másikkal, aki számár...