reggeli dicséret

„ Aki hálával áldozik, az dicsőít engem, és a ki az útra vigyáz, annak mutatom meg Istennek szabadítását. ” Zsoltár 50,23 Ez a zsoltár Ászáf zsoltára. Ászáf Dávid király zenésze, énekese volt, akit maga a király bízott meg a templomi szolgálattal. Nem tudjuk, hogy ezt a zsoltárt valóban ő írta-e. A költemény nagyon hasonlít Ézsaiás írásaira, vagy a fogság utáni, az azt megokoló iratokra. Isten, az Ő népének engedetlensége miatt engedte meg, hogy az ellenség elpusztítsa Jeruzsálemet és fogságba vigye Júdea lakosait. A zsoltár eredeti felirata azt jelenti: Isten ítélete elkezdődött az ő népén. Mi keresztények, akik hiszünk Jézus Krisztus második eljövetelének valóságos voltában, komolyan vesszük az arra való felkészülést. Ez a zsoltár és az a vers segít bennünket ebben, megmutatja ki lesz az, aki megtapasztalja személyesen Isten szabaditól hatalmának erejét. Két dolgot említ ezzel kapcsolatosan: A hűséget és az engedelmességet. ·          A hűség A zsoltár szerint

„Amikor gyermek voltam, úgy beszéltem, és úgy gondolkodtam, mint a gyermekek. Mikor azonban felnőttem, elhagytam a gyerekes dolgokat.”   1Korintus 13:11. Az ugye természetes, hogy: Amikor gyermek voltam, úgy beszéltem, és úgy gondolkodtam, mint a gyermekek. A baj ott van, ha ez továbbra is így marad. Pedig életem során de sok lelki fejlődésében megrekedt felnőtt kereszténnyel találkoztam. Itt most nem azokra gondolok, akik örömmel nyugtázzák – 60 éves korukban – hogy igen, erre a történetre emlékszem, tanultam gyerekkoromban a hittanórán. Azóta se nagyon vette a kezébe a Bibliát. Sokkal inkább azokra gondolok, akiknek nincsenek napi tapasztalataik az Úrral. Vannak 30-40 évvel ezelőttiek, de frissek nincsenek. A gyerek úgy válik felnőtté, hogy elesik, feláll, próbálkozik, hol sikerül, hol nem, de folyamatosan mozgásban van, míg felnő, és így válik érett ember. Néhány keresztény meg esik, kel, próbálkozik, újra visszaesik, de szinte semmi tapasztalatot nem gyűjt, csak úgy elva

"Megjönnek majd, és ujjonganak Sion magaslatán, élvezik az Úrtól kapott javakat: a gabonát, a mustot és az olajat, a juhokat és a marhákat. Olyan lesz a lelkük, mint az öntözött kert, és nem hervadoznak többé." Jeremiás 31:12 Hazatérés. Jóléti és túlbiztosított társadalmunkban alig-alig érthetjük, mit jelenthetett ez Izraelnek a babiloni fogság után. Talán ezért is tűnik számunkra olyan távolinak a hazatérés Isten országába. Pedig nagyapáink, akik megjárták a Don-kanyart, sokat tudtak  mesélni  erről az érzésről (Vihar Béla: Egy katona megy a hóban ): „Tizenhét nap és tizenhét éjszaka és megint ugyanannyi... Társaim elsodródtak a havas éj határtalanságában. […] Már csak egyedül voltam az antarktiszi magány gyűrűjében, zsákcsomóba burkolózva, két birkózó láb, bal, jobb, jobb, bal... S akkor engem is szolított a Hang, mint hajdan a sellők Odüsszeuszt, a harcokból hazatérőt... Hang: Kedves, ne menj tovább, hajtsd fejedet az ölembe, szegény vándor,

„Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől!”   (Ézsaiás könyve 53. fejezet 4-5. vers) Sokan vitatkoznak azon, hogy Jézus mennyiben azonosult velünk bűnös földi emberekkel, s vajon tényleg átélte-e a kísértés minden válfaját. Mert ha nem – állítják némelyek – akkor mi módon tud teljesen együtt érezni velünk! Egy biztos, bár ’betegségeinket viselte’, mégsem olvasunk arról, hogy valaha is beteg lett volna. Megváltónk nem küzdött a rákkal, leukémiával, cukorbetegséggel, törött csontja sem volt, nem volt menstruációs fájdalma, szuvas foga, és biztos, hogy mentális zavarai sem voltak. De akkor, hogyan értsük, hogy ’fájdalmainkat hordozá’, vagy hogy ’az Ő sebei által gyógyultunk meg’? A valódi megértéshez elengedhetetlen, hogy a megváltás valódi célját szemléljük, ami nem egyenlő a jelenben oly kívánatosnak tűnő fizikai, vagy lelki gyógyulással. Mert akármilyen és akármennyi súlyos

„Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk. ” Pál levele a rómaiakhoz 15. fejezet 4. vers Mostanában sokszor emlegetem nagymamámat, igazán bölcs asszony volt hiányzik. Szegény két éven át tartó tehetetlenség után pihent meg, abban a reményben, hogy Jézus Krisztus visszajövetelekor őt is feltámasztja majd, az igazakkal együtt. Én is ebben a tudatban élem a mindennapjaimat, szeretném újra látni. Miután értelmet nyertem és beszélgettem a mamával, sokszor elmondta, hogy ő azért imádkozik, hogy az Úr ne engedje meg számára, hogy mások gondozására szoruljon. Az Úr máshogy látta jónak... Türelmet tanulni. Azt gondolod, kedves reggeli gondolatokat olvasó barátom, hogy az csak úgy van? Ha felmegy a pumpa, el lehet annyival intézni, hogy: „ilyen vagyok, fogadjatok el ilyennek!”? „Nem a megpróbáltatásoktól mentesen, hanem azok kellős közepében fejlődik ki a keresztény jellem. Krisztus követőjét az e

"Ti azonban legyetek erősek, ne lankadjatok el, mert tetteiteknek meglesz a jutalma!" Krónikák 2. könyve 15,7 Nem könnyű olvasmány a Bibliában Izráel történelme. Rengeteg pártütésről, lázadásról, vérről, szenvedésről, hitehagyásról olvashatunk benne. Sokan megbotránkozva inkább el sem olvassák, átugorják. Pedig sok értékes tanulságot, lelki törvényszerűséget, bátorítást fedezhetünk fel benne.  Salamon király uralkodásával véget ért az egységes királyság története, s Izráel kettévált. Az északi királyság a nyílt hitehagyás útján haladt előre végzete felé, de a déli országrészben is szükség volt reformokra. Salamon és Roboám hitehagyása nem múlt el nyomtalanul. Ászá király reformációra hívta népét, lerombolta a bálványimádó kultuszok szent helyeit, s a Teremtő tiszteletére szólította fel őket. A békességes éveket pedig arra használta fel, hogy megerősítse országát, felkészüljön a rövidesen rájuk törő nehézségekre. Amikor pedig bajba kerültek, nem az emberi erőfeszítés

„Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját, és kijönnek: akik a jót tették, az életre támadnak fel, akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel.” János evangéliuma 5:28-29  Napjában ezerszer is felbukkansz a gondolataimban. Néha még álmodok is rólad. Piszkosul hiányzol. Sokszor ábrándozok azon, milyen lenne, ha nem kellett volna elbúcsúznunk, ha még mindig örülhetnénk egymás társaságának. Milyen lenne, ha egy-egy nap átjöhetnél hozzánk unokázni. Tudom, hogy nagyon jól kijönnétek egymással, és a lányom rajongana érted.  De ma mindez csak keserédes álom. Hiszem, hogy eljön a nap, amikor majd újra találkozunk, de fogalmam sincs, hány évet kell addigra bepótolnunk.  Most csak várok, és kapaszkodok. Kapaszkodok abba, Aki ezt az ígéretet adta, és aki hű volt eddig mindahhoz, amit valaha megígért. Aki hű volt hozzánk és önmagához, Aki nem engedte, hogy pusztulás legyen a végzetünk. Akinek a sze