reggeli dicséret

"Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” Zsidókhoz írt levél 11:6 Ez az ige a huszonkettes csapdája. Csak az képes Istenhez menni, aki hisz abban, hogy Ő létezik. Természetesen ha valaki nem hisz valamiben, nem is keresi, nem próbál a közelébe jutni. Értelem szerűen Istent is csak az keresi, aki hisz benne. A zsidókhoz írt levél írója felsorol rengeteg hitbeli történetet. Sorra veszi a teremtéstől kezdve azokat a csodákat, személyeket, akik hitben jártak, és rámutat, hogy mennyire nagy a jelentőssége életünkben a hitnek. A történelem során megannyi ember követte Istent, és fantasztikus dolgok történtek, amiket még felsorolni is sok. Noé bárkája nem épült volna meg, Jerikó falai nem omlottak volna le, Gedeon nem vert volna meg egy sereget, Dávid nem győzött volna egy óriással szemben, Jézus nem támadt volna fel, és az evangélium nem terjedt volna az egész világon, ha a

"De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az Izráelen; a kinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van." Mikeás 5,2 Advent. Keresztény körökben ez az évnek legjobban várt időszaka. Sok helyen templomokban, imaházakban többen készülnek ilyenkor egy régi hagyomány felelevenítésére, a betlehemezésre, emléket állítva ezzel a Megváltó születésének. Betlehem azonban nem egy karácsonyi játék, hanem egy városnak a neve. Maga a név héberül ~ a kenyér háza; arabul ~ a hús háza jelentéssel bír, méghozzá találóan. Az Amarna-levelek  említése alapján tudjuk, hogy már Kr.e. 1400-1300 évvel lakott város volt, megművelt területekkel rendelkező kánaáni település. A Biblia szerint itt élt származási családjával Dávid, aki pásztorfiú volt, majd később Izráel talán legfontosabb királya lett. A vele és utódaival kötött szövetség szerint tőle származott a Megváltó. És valóban, egy császári rendelet miatt, idősz

„Bizony így szól az Úr az Izráel házához: Engem keressetek, és éltek!” (Ámos könyve 5. fejezet 4. vers) II. Jeroboám 41 éves uralkodása (ie.793-752) alatt az északi királyság, mind gazdaságilag, mind politikailag virágkorát élte. Izrael a sikeres hadjáratai révén, visszafoglalta a Jordánon túli területeket, még Damaszkuszt is leigázta, az ország mérete – leszámítva Júdeát – megegyezett a salamoni birodalom méretével. Nem véletlen, hogy az emberek úgy tekintettek erre, mint Isten áldására, miközben egy korrupt, luxusimádó vezető réteg tartotta kezében a hatalmat, mely elnézte az erkölcsi és szociális visszaéléseket, a szegények, özvegyek és árvák kizsákmányolását. Ugyanakkor, Bétel, Dán és Gilgál fényűző szentélyeiben Baált és más kánaánita isteneket imádtak. Ekkor küldte hozzájuk az Örökkévaló a Tékoa pusztájában nyájat legeltető pásztort, Ámósz prófétát, hogy nyíltan tárja fel ezeket a bűnöket, hogy hirdesse, Isten nem tűri tovább a romlottságot, és hogy rázza f