reggeli dicséret

"Mindenkor örüljetek. Szüntelen imádkozzatok. Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok." 1 Thesszalonika 5,16-18 Amikor a kis teknős kibújt a tojásból azonnal rácsodálkozott erre a világra: - Ó, de csodálatos, de ragyogó! - dicsérte a tópartot, a csillogó, hullámzó vizet, amit először pillantott meg. - Vajon honnan van ez a sok szépség? - Hát természetesen Isten teremtette mindezt. - brekegte mellette a leveli béka, mire a kis teknős nagy szemeket meresztett rá. - I sten! Köszönöm Jóisten! És, mond csak - fordult a béka felé - ez az Isten engem is ismer? - Hát persze, hogy ismer téged, te kis oktondi. - mondta az és felfújta a hólyagjait. - De jó! - lelkendezett az újszülött. - Gondoltam is, mert ahogy megszülettem ilyen csodát adott nekem. De mond csak, akar tőlem valamit ez a Jóisten? - Hát persze, hogy akar, mindig akar valamit. - Fújta ki a levegőt a távoli rokon és ettől szemmel láthatóbban kisebb l

Tegyük fel, hogy autóval mész a városban, és tudod, hogy minden utca, minden zebra, minden útkereszteződés be van kamerázva. S mivel tudod ezt, úgy közlekedsz, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Megállsz a zebra előtt, körülnézel, nem akar-e valaki lelépni, elengeded a balra nagy ívben fordulni akarót, holott te vagy a főúton, még véletlenül sem mész át a sárgán, és még folytathatnám. Közben végig morogsz. ’Nem tudott volna ez a gyalogos egy kicsit fürgébb lenni?’ ’Nehogy már balra akarj kanyarodni! Várj csak a sorodra!’ ’Ezen a sárgán még éppen át tudok slisszolni!’ Ideges, frusztrált vagy, és folyamatosan morogsz a törvények, szabályok miatt. Ha megállít a rendőr, pontosan tudod, hogy csak 3 km-rel lépted át a sebességhatárt, s ha ő 15-t mond, akkor rossz a kamerája, és méltatlankodsz. Azonban, ha zsigerből becsületes vagy, ha elfogadod, hogy vannak szabályok, akkor bár lehet, hogy itt-ott követsz el apróbb szabálytalanságot, de nem akarsz görcsösen megfelelni a követelményeknek

„Ezért tehát, testvéreim, álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok.” 2Thesszalonika 2:15 A lekvár alá kell vaj, a Nutella alá viszont nem. Mindig is így ettem, és így logikus. Ragaszkodom is ehhez a nézetemhez, és nekem így ízlik, fordítva biztosan nem lenne olyan finom, és amúgy sem eszi senki úgy. Így tanultam szüleimtől, és a testvéreim is mind így eszik. A pizzára ketchup kell, a lángos másnap már csak lekvárral jó. A kőrözöttbe hagyma, a levesbe pedig tejföl dukál. A szokás hatalma mindenkit fogva tart, ha az ember nem vigyáz, könnyen a kedvenc mondatává válhat: “De mi nem így szoktuk csinálni.” Tele vagyunk hagyományokkal, legyen szó az étkezőasztaltól egészen az oltárig, melyekhez jobban, vagy kevésbé ragaszkodunk. A valóságban azonban, bár ez nem mindig tudatosul bennünk, kétféle “hagyomány” létezik. Nevezzük őket 1-es és 2-es típusú hagyománynak! Az 1-es típusú hagyomány az a

„Azt mondom pedig: Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat. Kiki amint eltökélte szívében, nem szomorúságból, vagy kénytelenségből; mert a jókedvű adakozót szereti az Isten.” (Korinthusbeliekhez írt második levél, 9. fejezet 6-7. vers) Ó, hányszor fantáziáltunk és énekeltük a Hegedűs a háztetőn című musical főszereplőjével, Tevjével a tejesemberrel együtt: ’Ha én gazdag lennék, jaga-diga-diga-daj, jaga-diga-diga-daj…’ No de mihez is kezdenél annyi pénzzel? Meg különben is, a keresztény vallás szerint a pénzvilág az ördög területe, nemde? Valóban sokan gondolják így, csakhogy a Biblia szerint nem maga a pénz, nem maga a vagyon, mint eszköz a rossz és bűnös, hanem annak a ’szerelme’ (1Tim.6:10), azaz a hozzá fűződő helytelen viszonyulás. Ezt rakja helyre Isten egyik legnagyszerűbb nevelő eszköze; az adakozás. Mely által megtanulhatjuk, hogy: „ Az Úré a föld s annak teljessége ; a föld kereksége s annak lakosai.” (Zsolt.24:1) „Mid van

„Mert az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerinti szomorúság pedig halált szerez. ” Korinthusbelikhez írt második levél 7. fejezet 10. vers Megbántottam-e már Istent? Igen, többször is és nagyon bántam. De amit még ennél is jobban bántam, hogy ezt újra és újra megetettem és megteszem. Próbálom elhagyni a bűnt, de sokszor csak az után eszmélek rá, hogy rosszat tettem, miután már megtettem. Szégyellem magam, mert megbántom azt, aki a legjobban szeret. Ehhez hasonló érzések mindenkiben megfogalmazódtak már, azért, mert átéltünk hasonlót. Megbántottuk azt, aki hozzánk a legközelebb áll, házastárs, szülő, testvér, barát. Habár nehezemre esik felfogni, hogy Isten ezeknél a személyeknél is jobban szeret, jobban törődik velem, mégis számtalanszor megbántottam Őt. Ehhez kell segítség, hogy felismerjem, megbántottam Őt. Csak úgy, mint egy konfliktusban, óhatatlan hogy megbántjuk egymást, mert olyan szavakat mondunk, vagy oly

"Mert ő mondja: „A kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek.” Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!" Korinthusi 2. levél 6.2 Az életben nagyon sok múlik a helyes időzítésen. (Talán még az sem lenne túlzás, ha azt mondanánk, hogy bizonyos szempontból minden a helyes időzítésen múlik?!) Gondoljunk csak bele, milyen jelentősége van a gyermek egészsége szempontjából, hogy se túl korán ne induljon be a szülés, se túl sokat ne késsen. Milyen fontos, hogy a szakács pont a kellő ideig főzze vagy süsse az ételt, hogy az autó motorjában a legjobb pillanatban gyulladjon meg az üzemanyag, hogy a beteghez idejében érkezzen a mentő... Gondolkozzunk csak el azon, hogy mit is jelent az, ha valaki azt mondja: majdnem sikerült elérnem a vonatot..., majdnem sikerült időben megállnom az előttem fékező autó mögött..., majdnem sikerült jól belépnem a zenekarban... Nekem sajnos sokszor nem sikerül jól időzítenem. Van, hogy h

„de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg, a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok !” Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 5:21-22 Szép lassan elkezdődött a „Miért?” korszakod. Eygszer csak azt vettem észre, hogy már jóval többször kérdezed azt, hogy „miért?”, mint azt, hogy „mit csinál?”. És csak gyűlnek, gyűlnek napról napra a kérdések. Néha még azzal kapcsolatban is visszakérdezel, hogy “miért”, amit pont te mondtál, és én reagáltam rá.  Őszinte leszek hozzád, nem mindig van kedvem válaszolni. Néha inkább szeretném rávágni, hogy „csak”, és öltözzünk végre, vagy csináljuk a dolgunkat, esetleg aludjunk már, mert nagyon késő van. De az eszem tudja, hogy szükséged van a válaszokra. Mert mindent meg akarsz érteni a magad módján, mert kíváncsi vagy, és bűn ezt a kíváncsiságot kiölni belőled. Mert nyitott vagy a világra, és szeretném, ha ezt a nyitottságot meg tudnád őrizni magadban.  És mert igazad van. Szükséges, hogy mindent megvizsgáljunk, hogy rákérdezzünk,