reggeli dicséret

Úgyhogy már nem vagy szolga, hanem fiú, ha pedig fiú, akkor Isten akaratából örökös is. Pál levele a galatákhoz 4:7 Több helyen is dolgoztam már életemben, és mindet szerettem valamilyen szinten. Volt amit a munka változatosságáért, volt amit azért, mert szép volt a végeredmény. Volt amit azért mert érdekelt, és volt amit azért mert láttam, hogy hasznos. A szívemben mégis mindig egy különleges helyen a homokszórás van. Most kérdezheted miért pont az, és lehet sosem találnád ki a választ. Azért, mert édesapámmal csináltuk.  Ez mindig más érzést adott a munkához. Én nem csak alkalmazott voltam. Az a cég részben az örökségem volt. Isten megteremtette a Földet, és azt mondta az embernek, hogy uralkodjon rajta. Ne csak egy szolgaként gondoljon magára, hanem mint egy uralkodó lényre. Isten terve az volt, hogy mi örökösök legyünk. Az örökös nem csak dolgozik, hanem tanul, mert tudja, hogy egy idő után övé lesz a felelősség. Egy örökös nem csak a feladatokat látja, hanem a jövőt. Egy örökös ne

Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre. 2 Korinthus 3:18 Nézd meg az anyját, vedd el a lányát - tartja a mondás. Vajon miért? „Tiszta apja ez a gyerek!” - halljuk időnként, amikor egy fiú hasonlóan viselkedik, mint a felmenője. Mindkét mondat értelmezhető pozitívan és negatívan is. Miért lesz a lány olyan, mint az anyja, és a fiú olyan, mint az apja? Nem csak azért, mert a lánya az anyjától tanul főzni – ami ugye nekünk, férfiaknak nem jelentéktelen kérdés; nem csak azért, mert a fiú az apjától tanulja el a barkácsolás, szerelés fogásait; (bár ez a két példa lehet, hogy már idejétmúlt), hanem sokkal inkább azért, mert tőlük lesik el azt, hogy hogyan kell reagálni, viselkedni a különböző helyzetekben. Illetve nem biztos, hogy azt, hogy hogyan kell, hanem azt, hogy ők hogyan teszik. Ugyanakkor serdülő kortól a kortársak sokkal nagyobb hatással vannak a gyermek

Reménykedj az Úrban, légy erős és bátor szívű, reménykedj az Úrban! Zsoltárok könyve 27:14 “A remény hal meg utoljára,” szoktuk mondani, még ha nem is igaz. Bárcsak így volna! Nézz csak körül! Hányan vannak körülötted, akik már nem élnek, csak léteznek? Akiknek már a reménye is meghalt, és a holnap bizonytalanságban tengeti a mindennapjait? Aki nem remél, az nem tud csalódni. Ez a mondás viszont igaz. Kár a bizalmat bármibe is vetni, hiszen ki tudja, mit hoz a holnap, mikor kapunk egy újabb pofont az élettől, egy másik embertől, vagy saját magunktól. De vannak pillanatok, amikor felcsillan a fénysugár. Olyan napok, amikor úgy tűnik, nincs még minden veszve. Amikor a felhők között kisüt a nap, és úgy érezzük, talán mégis van értelme kitartani. Amikor Isten arcának egy gombostűhegynyi, apró részlete felragyog az életben. Jön egy ember, aki újra ígér. Egy lehetőség, ami kiugrással kecsegtet. Merünk ilyenkor lépni, vagy inkább tartózkodunk, hogy elkerüljük a csalódást? Isten ma arra bátorí

„Az Úr, a te Istened közötted van; erős ő, megtart; örül te rajtad örömmel, hallgat az ő szerelmében, énekléssel örvendez néked.” Sofóniás könyve 3. fejezet 17. vers A kisfiú elhatározta, hogy egy világraszóló homokvárat fog építeni, belső kastéllyal, tornyokkal, kettős fallal, vizesárokkal, felvonóval, ahogy azt a mesekönyvben látta. Reggeli után örömmel szaladt ki az udvarra a homokozóhoz, kiszedegette és különválogatta a homokba dobált játékokat, a kisebb kavicsokat és a nagyobb kődarabokat, majd elkezdte kis vödrében kihordani a homokot is. Szépen haladt egészen addig, míg a homokban egy hatalmas betondarabba nem ütközött. Körbeásta, próbálta felemelni, felfordítani, aztán egy kötéllel elhúzni, majd talált egy vasrudat és azzal megmozdítani, újra és újra, de sikertelenül. Az édesapja, aki az ablakból figyelte a hiábavaló erőlködést, ekkor odaszólt neki: Még egy valamit nem próbáltál. - Mit lehetne még tenni, apu? Én már teljesen kifáradtam. – pihegte a kisfiú. – Itt vagyok. Hív

„Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát.” Zsidókhoz írt levél 12.fejezet 1.vers A Biblia előszeretettel használja a futás kifejezést, mint a hit és a keresztényi élet motívumát.   Valószínűleg azért, mert ez egy olyan cselekedet, amelyet pont annyira lehet élvezni, mint amennyire utálni és attól függően, hogy mennyit gyakorlunk, válhat kikapcsolódássá vagy épp szenvedéssé is. A futás néhány könnyítő tényezője közé sorolható a tehermentesítés, az akadály nélküli pálya és a megfelelő fizikai állapot. Hiszen egy 10 kg-os hátizsákkal, hegyen-völgyön-patakon át, sérült lábbal igencsak nehéz lenne futni… A hit olyan, akár a futás. Hinni és bizonyosságként megélni Jézus szeretetét és a kereszten hozott áldozatát egy olyan hitet ad, amely reményt gyújt és amely nyugalmat ad. Ha viszont hiszünk, de kételyeink vannak Jézusban, megkérdő

„Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat.” Zsoltár 19.2 Őszintén meg kell valljam, hogy nekem akkora hitem nincsen, hogy a világunk keletkezéséről, fennállásáról el tudjam fogadni azt az elméletet, hogy a véletlennek köszönhetően jött létre… Akár a bolygók, csillagok világára, akár az emberi test működésére, akár a mikrokozmoszra tekintek, olyan összetett, bonyolult, finoman hangolt, szűk határok köré kalibrált rendszereket látok, hogy sokkal könnyebb elhinnem, hogy egy briliáns elme tudatos tervező munkája nyomán jött létre világunk. Rengeteg kérdésem van, vágyom arra, hogy jobban megértsem világunk működését, összefüggéseit, de azért, mert vannak kérdéseim, nem kérdőjeleződik meg bennem, hogy Isten dicsőségét, alkotó munkáját „hirdeti az égboltozat”. Pál apostol a Rómaiakhoz írt levelében arról szól, hogy nem az a probléma, hogy ne ismerhetnénk fel a Teremtőt a teremtett világ szemlélése nyomán (vö. Róma 1.19-22). Akkor szembesülök az igazi probl

„De most így szól az Úr, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged.” Ézsaiás könyve 43:1-2 Szombaton volt a Holokauszt nemzetközi emléknapja, az auschwitzi tábor felszabadításának 79. évfordulója. Ahogy a fenti igét elolvastam, elgondolkodtam azon, vajon hogyan élte meg Isten, amikor bántották a népét? Amikor az ember fordult az embertársa ellen, Isten egyik csapat gyermeke a másikak ellen, egy őrült eszme követői az általuk gyűlölt csoportok ellen. Amikor zsidókat, romákat, homoszexuálisokat, fogyatékkal élőket, másként gondolkodókat kényszermunka- vagy megsemmisítő táborokba deportálták, vagy amikor a szovjet terror ontotta áldozatait? Mit érzett, hogyan bírta ki? Dr. Kardos Klára zsidó származású, mélyen hívő katolikus hölgy volt, akit 24 évesen deportáltak a szegedi gettóbó