reggeli dicséret

“Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!” Máté evangéliuma 25:13 Egyszer egy illető számolgatni kezdte Jézus második eljövetelének a dátumát. A barátai, hittestvérei próbálták megmagyarázni neki, hogy értelmetlen, de nem engedett. Minden áron ki akarta számolni valahogy, hogy mikor jön el a “vég”. Egy alkalommal a lelkész a fenti igével érvelt, miért hagyjon fel a számolgatással. A válaszra nem számított: “Na igen, de azt nem mondja, hogy az évet és a hónapot ne tudhatnánk!” Bármennyire is vicces a történet, beleesünk abba a hibába mind, hogy megpróbáljuk kitalálni, hogy mikor jön el az apokalipszis, a “világ vége”, de legjobb esetben Jézus második eljövetele. Aki várja, az igyekszik figyelni a jeleket. Ez egy nagyon szép dolog, csak egy baj van vele: a hangsúly eltolódik. Ilyenkor nem az válik fontossá, hogy Isten mit mond, hanem hogy megközelítőleg meghatározzam, mikor érkezik a “fuvar”. Nem arra figyelek, hogy Vele kapcsolatban legyek, hanem arra, hogy kijöjjö

Jöjjetek, örvendezzünk az Úr előtt, ujjongjunk szabadító kősziklánk előtt! Menjünk eléje hálaadással, ujjongjunk előtte énekszóval! Mert nagy Isten az Úr, nagy király minden isten fölött. Kezében vannak a föld mélységei, a hegyek ormai is az övéi. Övé a tenger, hiszen ő alkotta, a szárazföldet is az ő keze formálta. Zsoltárok 95:1-5 A nagybátyám agglegény volt, és szeretett utazni. Egyik külföldi útjáról egy olyan kis üveggömböt hozott haza, ami akkora volt, hogy elfért a kezemben. Vízzel volt megtöltve, és benne hegyek, fák, folyó meg tó volt, meg egy kis ház a domboldalon. Ha megráztuk, a benne lévő kevés levegő apró buborékokra oszlott, és kavarogni kezdett a vízben, amíg végül újra össze nem állt eggyé. Emlékszem, hogy kisgyermekként gyakran hosszú ideig nézegettem ezt az üveggömböt, illetve benne a szép tájat. Olyan volt, mintha egy kis világot tartanék a kezemben. A harmónia, a védettség, a biztonság érzését keltette bennem, miközben néztem. Amikor olyan szakaszokat olvasok

A tudós ember takarékoskodik beszédével, és aki értelmes, az higgadt lelkű. A példabeszédek könyve 17:27 Vannak dolgok, amik állandóan változnak. Gondolj csak bele, milyen élmény volna egy középkori lovagot átrepíteni korunk nagyvárosainak bármelyikébe: bizonyára sokkot kapna, és azt hinné, más bolygóra került. (Film is született ebben a témában, Jöttünk, láttunk, visszamennénk címmel, Jean Reno és Christian Clavier főszereplésével.) Változik a világ,változik a technológia, ami körülvesz bennünket. Kevés olyan van, ami állandó. A nyelv ez utóbbi csoportba tartozik. Nem arra gondolok, ahogyan beszélünk! A Tihanyi apátság alapítóleveléből ismert, 1055-ben használt magyar nyelv köszönő viszonyban sincs a 2022-essel. De a beszéd, mint olyan, a Föld teremtése óta (pontosabban a bűneset óta) változatlan. Mi sem támasztja ezt alá jobban, mint a Biblia bölcsessége. Jakab azt írja a levelében, hogy minden testrész közül a nyelv a leggonoszabb. A test egészét könnyű kordában tartani és megzabol

  „És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal." ( János evangéliuma 1. fejezet 14. vers ) De jó lett volna kétezer évvel ezelőtt születni! Akkor élni, amikor testté lett az Ige, amikor Jézus itt járt ezen a földön! Ó mennyire más, mennyivel buzgóbb lenne a hitéletem, ha valóságosan láthattam volna azt, ahogy lecsendesíti a tengert, ahogy meggyógyítja a betegeket! Ha ott, a Boldogmondások-hegyénél hallhattam volna azt, ahogy tanít! Ha én is megérinthettem volna Őt, mint Kapernaumban a vérfolyásos asszony! De ezt ma is megteheted! Hogyan? Jézus most a mennyben van. A Szentlelket küldte el maga helyett. Ő ma nincs itt fizikailag köztünk. De igen. Mert azzal, ahogy az Ige testté lett, ahogy Jézus felvette a mi emberi formánkat úgy egy testté lett velünk. Ahogy Pál írja; „Ő a feje a testnek, az egyháznak” (Kol.1:18) „Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és ta

„Jézus így felelt: Bizony, bizony, mondom neked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.” János evangéliuma 3.fejezet 5.vers Hogyha ma leülhetnék Jézussal szemtől-szemben beszélgetni, akkor valószínűleg először csak fülig érő mosollyal figyelném és talán szóhoz sem jutnék… Rengeteg kérdésem lenne, rengeteg megköszönni valóm és talán akadna egy-két olyan kérdés is, amely kifejezné emberi gyarlóságom és értetlenségem. Valami hasonlót érezhetett Nikodémus is, amikor abban az éjjeli órában megkereste Jézust. Nikodémus a Nagytanács egyik tagja volt, akire nagy hatást gyakorolt Jézus jelenléte. A beszélgetés kezdetén elismeri Jézust rabbinak, tettei alapján pedig arra a következtetésre jut, hogy Jézusban Izráel páratlan jelentőségű tanítója jelent meg. Nikodémus Jézus csodáit látva bizonyságot nyer az Úr származásáról és erejéről. Ebben a késői órában egy különleges beszélgetés veszi kezdetét. Jézus feldobja a labdát azzal a kijelentéssel, hogy csa

"Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának; mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk. Mert Krisztus azért halt meg, és azért kelt életre, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék." Rómaiakhoz írt levél 14.7-9 A természetben szó szerint láthatjuk ennek a törvénynek beteljesülését: senki/semmi sem él önmagának, és senki/semmi sem hal önmagának. Még a kerti gyomokra is igaz ez. Ha a föld csupaszon marad, akkor a növények arra törekszenek, hogy betakarják, megvédjék. A mi szemünkben zavaró gyom, a föld és a talajélet számára védelem, gyógyítás. A csapadék ahogyan beszivárog a földbe, a tápanyagokat egyre lejjebb viszi. A mélyen gyökerező növények (jellemzően gyomok) a mélybe került tápanyagot felszívják, felviszik, majd haláluk után átadják a talaj felszínén, miközben elbomlanak. Talajunk állapotáról árulkodnak az ott maguktól megjelenő gyomnövények. A

„Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok!” Máté evangéliuma 24:44 Ahogy elolvastam ezt az igét, a napokban elhunyt királynő, II. Erzsébet jutott az eszembe. Az állandó készenlét, a mindig kifogástalan megjelenés, a tudatosság, a népéért feláldozott személyes szabadság. A szolgálat, amit hetven éven keresztül betöltött. A komoly tekintet, a hihetetlen precizitás és az utánozhatatlan mosoly. Kilencvenhat életév. Nyugodjék békében Őfelsége! Születésekor még senki sem gondolta, hogy valaha királynő lesz belőle, de tízéves korára az események egészen más irányba fordultak, ő pedig felvállalta a rá váró szerepet. „Már 14 évesen meggyőzte a szüleit, hadd tartson egy rövid beszédet a rádióban; ekkor még javában dúlt a háború, és Erzsébet arról beszélt, mennyire együttérez minden gyerekkel, akiknek saját biztonságuk érdekében el kellett hagyniuk az országot, mert ő és testvére is tudja, milyen nehéz szüleiktől elszakítva élni.” (